Marketing, 1985 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1985 / 4. szám
A MAGYAR REKLÁMSZÖVETSÉG ROVATA az előfeltétele, hogy a hirdetők jól választhassanak. Legalább akkor, ha megvan bennük a jószándék. Szántó Jenő: Ez igaz, de számos esetben a közismert olvasóanalízist sem veszik figyelembe a vállalatok, a propagandisták. Ez pedig — mi tagadás — mégiscsak a reklámszakma bírálata. Padányi Ágnes, a TOURINFORM vezetője: A mi gyakorlatunkban, noha egyértelműen közérdekű információkról van szó, miért következetlen a sajtó az általunk nyújtott anyagok közzétételében? Mitől függ, hogy mit minősítenek közleményszerű szolgáltatásnak, és mit, miért hirdetésnek ? Pálfy József: A következetlenség nem helyeselhető, sőt az sem, hogy kapcsolatokon múljon: mikor, kinek, mit engednek be egy lapba díjtalan közleményként és mit utasítanak el azzal, hogy csakis „kemény” forintért köztik. Befejezésül egy kérdés, amelyre személyes álláspontot várunk: mit tesznek a kerekasztal-beszélgetés részvevői, ha egy hazai lapban erősen kifogásolható hirdetésre bukkannak ? Pálfy József: Igyekszem azt is megállapítani, hogy mi okozhatta a hibát és vigyázok, hogy — legalább a mi lapunkban — hasonló ne jelenjék meg. Nagy Péter: Ha súlyos a kifogás, értesítem a szövetség etikai bizottságát, hogy vizsgálja ki az esetet. Ha kevésbé kifogásolható példáról van szó, akkor módot találok arra, hogy a szövetség megfelelő fórumán, például a jól bevált „Reklámkritikai Fórumunkon” beszéljük meg másoknak szóló okulásul. Csepregi Miklós: Első reagálásom természetesen az lenne: benne volt-e a MAHIR? Ettől függetlenül mindenképpen szomorú vagyok, mert az ilyen riasztó esetek az ügynek, a reklámnak is ártanak. És azt is sajnálom, hogy nálunk nincs egy olyan fórum, amelyik elsősorban a fogyasztóvédelem oldaláról foglalkoznék a reklámmal. Szántó Jenő: Egyetértek azzal, hogy a Magyar Reklámszövetség legfeljebb példaként, mintegy esettanulmányszerűen foglalkozzék a rossz reklámmal. Nekünk — és minden kiadóhivatalnak, médiatulajdonosnak vállalnunk kell a felelősséget — persze lehetőleg még megjelenés előtt —, hogy visszautasítsuk a bármilyen szempontból helytelen hirdetést. Ha pedig ez a kifogásolt hirdetés máshol mégis megjelenik, remélem vagyunk olyan kollégiális viszonyban a szakma illetékeseivel, hogy felhívhatjuk a figyelmüket, elmondjuk helytelenítő véleményünket. A befejező mondat reményében zártuk a szakkollégium kerekasztal-megbeszélését. Rovatszerkesztő: Gy. Kárpáti György A Magyar Reklámszövetség kiadványai Dr. Sándor Imre: Védjegy, mint reklámeszköz Dr. Sándor Imre: A reklámkutatás elmélete és gyakorlata Dr. Debreczenyi Ferenc: Reklámjogszabályok + 1. és 3. pótfüzet IV. Országos Reklámkonferencia (tanulmány) V. Országos Reklámkonferencia (tanulmány) Dr. Balta János: Reklám és szerzői jog Dr. Vigh József: A védjegy Dr. Szász András: Felhasználási szerződések (egy kötetben) Dr. Földi Katalin: A kreatív reklám pszichológiája Sas István: Reklámfilm és kreativitás Forgács Pál: Kreativitás a közterületi és zártterületi reklám alkalmazásában Szüts László: Nyelvhasználat és reklámnyelv Kunz Román: Az animációs reklámfilm Kövesdi Gyula: Hat lépéssel közelebb a tudáshoz... MARKETING 1985/4 Dr. Vigh Béla: Magyar Reklámetikai Kódex Dr. Kisváradi—Neményi: Az élelmiszergazdaságon belüli reklámegyüttműködés Pálos Miklós: Rádió—TV értékelés (A családban marad) Pálos Miklós: Szembesítés, a reklám reklámja (ellenreklámja) a hazai tömegkommunikációban Dr. Debreczenyi Ferenc: Reklámjogi esetek a bírósági gyakorlatban Dr. Móricz Éva—Dr. Kisváradi György: Reklámfilmek fogyasztói tesztelése Dr. Móricz Éva: Reklámpszichológia a gyakorlatban REKLÁMFÓRUM 353