Marosvidék, 1878 (8. évfolyam, 1-100. szám)
1878-09-12 / 70. szám
282 viszonyokat megismertetni s ennek következtében a hasznos előhaladást létrehozni. Az ünnepélyek után városi polgárságunk is büszke lehet azon szívélyes vendégszeretetre és ügybuzgóságra, melyet vendégeivel szemben bemutathatott. Vajha a kamatozó jutalom minél előbb meghozná a maga gyümölcsét! Az ünnepélyek után most már külön czikkben mutassuk fel annak kiválóbb részleteit. Sincer, Hajós János beszéde, melylyel a székeymivelődési és közgazdasági egylet 1878. évi közgyűlését M.-Vásárhelytt, szept. 8 -án megnyitotta ’ —* Tisztelt székelyegyleti nagygyűlés! Igen gyakran halljuk, hogy az embert, mint Istentől teremtett lényt, a teremtés koronájának, sőt a teremtett világ urának is nevezik, pedig azt mondja Gneist, hogy az élőlények között egyik sincs oly számos szükségeknek alávetve, mint épen az ember, egyiknél sem oly tartós és segélyre szorult a gyermekkor, nem annyira elégtelen az érettség, nem oly szenvedőleges és tehetetlen az aggkor, mint az embernél. Hogy Gneist emez állítása igaz, azt nem lehet tagadni, de másfelől a sem szenved kétséget, hogy az ember mind e mellett urává tette magát a teremtett dolgoknak. Utat mutat a romboló villámnak, mint Franklin, előre meg tudja jósolni a mérhetetlen pályájukon keringő égitestek megjelenését és eltűnését, elvette Dedalus mesterséges szárnyakkal való utazási módszerét, s e helyett a földet vasutakkal, a légtengert léghajókkal teszi járhatókká, s a gőzt, a természet eme leghatalmasabb tényezőinek egyikét, úgyszólva szeszélyének, kényének, czéljainak, akaratának eszközévé, rabszolgájává alázta s ez által a physikailag meghódítható világot, a földet, annak belső és külső kincseit saját szükségeire és érdekeire kiaknázza, felhasználja s magát ezek felett mondhatni csaknem mindenhatóvá tette. Ha tehát ez igy áll, kérdés, minek köszönheti ezt?! Mire lehet ez óriási nagyhatalommá növekedés, indokait alapjukban visszavezetni? Vájjon nem physikai és psychikai ereje öntudatos felhasználásának, kifejtésének? Vájjon nem a munkában tanúsított szorgalomnak és kitartásnak, az egyes erők czélszerű csoportosításának s végül egy boldogabb, egy magasabb, kielégítőbb helyzet utáni vágyakodásnak ?A melyben úgy az érzéki ingerek, mint a lélek szellemi szükségei, minél bővebb táplálkozást nyerjenek s egyszersmind azon törekvésnek, hogy az Éva hibája miatt elveszett paradicsomot visszaszerezhesse ? ! Én azt hiszem, hogy e kérdésre igennel lehet felelni; a mondottak tehát igazak az emberre, mint egyénre nézve. De lássuk már most, hogy az egyének összesége, vagyis az emberi társadalom miként állott és miként áll e tekintetben? Vájjon nem hasonlít-e ez is az egyes emberhez ? akit Gneist, mint gyermeket oly segélyre szorultnak, oly léptenként, lassan fejlődőnek rajzol és jellemez. Vájjon nem volt-e és nincsen-e meg ennek is — illetőleg a társadalom egyes részeinek, — hanyatlási és erejét vesztett öregségi időszaka, mint a Gneist által jellemzett egyes embernek ? ! Lássuk a világtörténelmet, mit mond az ? De e történelem alatt nem azon világrendítő események és fegyvertények sorozatát értem, melyekben az ókor Scipiója, Xerxese, Themistoklesse, Nagy Sándora, Hannibálja, Julius Caesarja, akár a középkor Attilája, Nagy Károly, Hóditó Vilmosa és sok mások voltak az események hősei, vagy pedig az újkor Gusztáv Adolfja, II. Frigyese, I. Napóleona és Bethlen Gábora, vagy a legújabb idők Moltkéja oly óriási szerepeket viseltek. Hugó Viktor ugyan azt mondja, hogy a háborúk minden iszonyatosságuk mellett is sok tekintetben hasonlítanak azon sebhez, melyet az eke a föld kebelén ejt. Sebzők, de termékenyítők a háborúk, s igy nem lehet tagadni ezek befolyását is a társadalom fejlődésére, elhaladására, de mind e mellett én, mint a béke embere s mint egy oly egylet elnöke, mely kizárólag a szellemi és közgazdasági érdekekkel foglalkozik, nem e jelenségekből merítem példámat, melyek magukban véve nagyszerűek, de nagyobb részben a nyers erőre támaszkodnak, hanem az emberi nem szellemi mivelődési történetéből, mely élénkbe zárja azon fokozatos haladást, amelynek folytában az emberiség szellemi hatalma mind nagyobb és nagyobb területet vett birtokába. A történelem ezen részéből lássunk egy néhány példát. Vegyük az írást és a könyvnyomtatást. Hány század kellett az emberiségnek arra, hogy a mivelődhetés e két leghatalmasabb eszközét a fejlettség azon pontára juttassa, ahová azok azóta emelkedtek, mióta az Írást az egyiptomiak illetőleg Kadmus és a nyomtatást Guttenberg felfedezték. Mily kezdetleges volt az ókorban a göb- i Írás a mexikóiaknál és peruiaknál, kik a fogalmak és tárgyak megjelölésére fonalat kiváltsága háttérbe szorította. S még sajnosabb, hogy e hit-kiváltságban még Csík is részesülhet. Na, de mint mindennap tapasztalhatjuk, az erkölcsi hanyatlás hullám-gyűrűzete még ott is pártot mos, melyet eddig a vallásosság s a nyílt becsület erős fala védett. Képzelje csak kedves poéta szerkesztőm! Csíkban is ott állunk, hogy a sok hóhéros kedvű kezűektől templomaink vagyona, oltáraink szükséglete sem maradhat biztonságban. Ellopják azt ép úgy s oly könnyű lelkiismerettel, mintha csak vaczkort tolvajlanának tarka tarisznyájukba a sötét és köpenye alatt. Múlt hó 31-én éjszaka kirabolták a szentsimoni templomot minden értékesebb oltári vagyonából. Elvitték szentségtartóját, cziboriumát és egy kelyhét. Ennél többje e készletből nem is volt. Pusztán maradt, mint aratás után a szántóföld! Ily szentségtörő merénylők előtt nincs ugyan semmiféle zár, de a községi bíró végtelen hanyagságát mégsem hagyhatjuk megrovás nélkül, ki többszöri felszólítás daczára is a déli bejáratnál a falon egy, minden segédeszköz felhasználása nélkül könnyen fölérhető tetemes kerek lyukat nemcsak vasrostélyzatlanul, de ablak nélkül hagyott. Erésen hagyta sáros bocskor nyomát a merész templomrabló. Hogy ki, vagy kik voltak ez istentelenek ? Nagyon elágazik a közvélemény. Valószínűleg azok voltak, kik mindjárt a reá következő éjen, szept. 1-jén, mélt. Endes Gábor maros-vásárhelyi kir. tábl. biró urnák ősi lakát akarták kirabolni. A rablók ugyanis sejtve, hogy Endes úr a tusnádi fürdőn van, az éj sötét leple alatt már 10 órakor az elrablandó tárgyak gyors szállítására szekerükkel letérve a rendes útról, a birtoknak Olt felöli magányos részén, a kert mellett foglaltak közvetlenül biztos buvóhelyet. Kettő közülök a házhoz lopózott s az általuk lehúzott falakon keresztül leste, mikor fekszenek le Endes úr védtelen nővérei. A gondos nővérek, mintegy az isteni gond-i viseléstől sugalmazva, munkájokba belemélyedve, nem gondoltak a lefekvésre. A két tolvaj megunta a leskelődést s közel a házhoz, egyik jegenyefa pázsitos aljára dőltek. E mozgást az ebek észrevették s „fogd meg“ természetükről rohamos ugatással adtak jelt. A háziak azt gondolták, hogy az után járókat ugatják, annál is inkább, mert az ebek azonnal elhallgattak, valószínűleg a két gazember lepálinkás-kenyerezte őket. E helyzetben addig nézték a kisugárzó gyertyafényt, míg szemükre ereszkedett a nehéz álom. A kisasszonyok is, végezve munkájukat, alvásra készültek, de a nagyobbik, Ida nagysága a rohamos kutya-ugatásból rosszat sejtve, a férficselédnek megparancsolta, hogy a kertet vizsgálja meg. A cseléd hűen engedelmeskedve, belépett a kertbe. Csakhamar reá bottlott a jegenye alatt horkoló két gazemberre. Szótlanul onnét megtért s azonnal egyik kemény erejű szomszéd barátjához szaladott, kivel visszatérve, előbb gyufa világánál megnézték az alvókat s aztán egyiknek szabadon nyújtózkodó óriási macsukáját elvették, midőn ezt akarták tenni a másikkal is, a tulajdonos fölébradt és kereket oldott; a két legény most az alvót saját botjával verni kezdette, ki — mondhatni — félhalra támolygott fel. Futni akart ő is, de az erős kezek potyolása alatt összeesett. Ez alatt a ház felől zajt hall a két bátor cseléd. Arra sietnek. Mig visszajönnek, a halálra verzett, állítólag hű társi a szekérre vonszolták s együttesen azon elillantak. A hű cseléd pedig re bene gesta a bevérzette iszonyú micsukával rapportkozott az annak látására halálra ijedt úrnőknek. Mire nem jó az álom ?__Az isteni gondviselés kezében nagyobb mentőszer, mint a kormány minden rendőrsége. E hyénákra bocsátott álomnak köszönhetni, hogy e kedves védtelen úrnők ma élnek. Mert mint az előkészületekről észlelhetni, e rablók szándéka rablógyilkossággal volt összekötve. Hihetőleg a templom rablott rézkincsei nem elégítették ki s vásott foguk az Endes -család ősi ezüst reliquiaira. A behasadozott s eltört kim tovijt a csendőrök Csik Szent Imrén, másfél napi keresés után, egy kis zugolyékban elrejtve, *'d MAROS -VIDÉK pv