Mérleg, 1962 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1962-01-01 / 1. szám
Bővíteni a rendszeresen művelődök körét a KPVDSZ kulturális tervei és feladatai 1962-re A KPVDSZ I. országos kulturális napok sikere mindenfelé nagy érdeklődést keltett. Felfigyelt rá a többi szakszervezet és más népművelési szervek is. A siker — kötelez! Természetesen: további jó munkára! A feltételek megvannak hozzá. Milyen tervek, elképzelések alakultak ki eddig a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének 1962. évi kulturális munkájára vonatkozóan? Erről kérdeztük Telekesi Gézánét, a KPVDSZ kulturális és tájékoztatási osztályának vezetőjét — Elsőrendű feladatunk, hogy a tervszerűbb, átgondoltabb munka, a kulturális színvonal minőségének további javítása érdekében rendszeres továbbképzést biztosítsunk kulturális kádereinknek — kezdi válaszát Telekesiné. — Arra kell, az eddiginél fokozottabban törekednünk, hogy a kulturális munka csakugyan szerves részévé váljék az egész szakszervezeti munkának. A rendszeresen művelődők körét is csak ily módon tudjuk bővíteni. A szakszervezeti kulturális tevékenység mozgalmi jellegének kidomborítása érdekében tovább szeretnénk emelni társadalmi aktivistáink számát. Minden feladatunk elvégzésének módszere egy: a meggyőző, nevelő tevékenység. Hadd soroljunk el hamarjában néhányat legfontosabb feladatainkból: a kulturális igények állandó növelése és minőségileg helyes irányba terelése, a szocialista tudatformálás, a közösségi tudat kifejlesztése, a szocialista erkölcs fejlesztése, a szocialista hazafiságra és az igazi, proletár nemzetköziségre nevelés, a békés együttélés eszményének propagálása. Ennek szolgálatába kívánjuk állítani a szakszervezeti ismeretterjesztő munkát is, s ebben a szellemben fejlesztjük tovább a szakszervezeti politikai oktatást, amely a már megindult oktatási évadban 30 000 hallgatóval kezdte meg működését. A szakmai oktatás különböző formáival sem állunk rosszul, de 1962-ben ezen a téren további eredményeket szeretnénk elérni: az a tervünk, hogy egyetlen megye se maradjon Szabad Akadémia nélkül. — A kulturális munka minden ágára és területére vonatkozik — folytatódott a tájékoztatás —, hogy a legnagyobb hangsúly az alapszervi tevékenység fokozására tevődjék át. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy az új esztendőben, nem kerül sor központi rendezvényekre, de az igazi szakszervezeti munkát, kulturális téren is, a minél szélesebb körű és intenzív alapszervi tevékenység jelenti. Sor kerül számos kulturális intézményünk felújítására, az elmúlt években elrongálódott bútorok, falak, berendezések helyreállítására. Gondot fordítunk a letéti könyvtárak hálózatának továbbfejlesztésére is. Szorgalmazni fogjuk, hogy a Művelődési Minisztérium és a SZÖVOSZ közös határozatát — amelynek értelmében a szövetkezetek évi nyereségének fél százalékát könyvtárfejlesztés céljaira kell rendelkezésre bocsátani — mindenütt időben és megfelelően hajtsák végre. Ezzel párhuzamosan foglalkoznunk kel azzal is, hogy az fmsz-ek dolgozói közül minél számosabban váljanak az állami könyvtárak olvasótáborának tagjaivá. — Az amatőr művészeti munkában érvényt kívánunk szerezni a művészeti csoportok működési szabályzatában foglalt elveknek, amelyek hangsúlyozzák a csoportok belső életének fejlesztését, önnön kulturális fejlődésünk kibontakoztatását, felkészültségük állandó növelését. Az eddigi tervek szerint idén két országos fesztivál lesz: az irodalmi színpadoké és a bábosoké. Szeretnénk, ha szakszervezetünk mindkettőn részt venne, az irodalmi színpadokon talán a tavalyi győri fesztiválon már sikert aratott Karinthy Frigyes Irodalmi Színpaddal (bár szó lehet más együttesről is), a bábosokén a békéscsabai báb-együttessel, amely nemrég tartotta hétszázadik előadását. " Az új esztendőben állandóan javítanunk kell agitációs és propaganda-tevékenységünket. Minden egyes szakszervezeti feladat végrehajtásával egyben a dolgozók nevelését fogjuk szolgálni, s állandóan javítani kívánjuk tájékoztatásunkat is. Ezeknek a feladatoknak egy részét elvégzi a Mérleg, a központi lapon kívül azonban 1962-ben meg akarjuk indítani az Aktivisták Tájékoztatóját is. — Az idén megint október tájékán akarjuk megrendezni a II. KPVDSZ kulturális napokat. Szeretnénk, ha alapszervezeteink ezt már most beépítenék éves munkatervükbe. Mind a kulturális napoknak, mind a szakszervezeti kulturális munka egészének a KPVDSZ legutóbbi, XXVIII. kongresszusának szellemét, határozatait kell tükröznie, s alátámasztania — mondotta befejezésül Telekesi Gézáné. Barabás Tamás Bosszantó érdektelenség Minden csodálatunk az övék! Már tudniillik a Magyar Nemzeti Bank dolgozóié. Mint mondják: „imádják” a komolyzenét. Bach és Händel, Mozart és Wagner, Werner vagy Debussy, mindegy. Ők nem áhítják a Csárdáskirálynőt vagy a Ciao bambinát, nekik a muzsika a vonósnégyesnél kezdődik és Bartóknál ér véget. A rossz nyelvek szerint egyesek a „Jaj cica” kezdetű dal hallatára egyenesen az orvoshoz rohannak, idegcsillapítóért. Nos, ilyen előzmények után joggal elvárhattuk volna, hogy a decemberben megtartott Liszt—Bartók hangverseny teltházat vonz a Magyar Nemzeti Bankban. Annál is inkább, mert felvonult arra a magyar zenei élet sok kiválósága: Gabos Gábor, nemzetközi zongoraverseny győztese, Werner Mária dalénekesnő, Szöllösy András, a Zeneművészeti Főiskola tanára, Jancsó Adrienne, Csengery Judit. Fellépett az MNB sok sikert megért énekkara is. Csak a közönség váratott magára. Egyszerűen nem jöttek. Illetve: néhányan azért félve helyet foglaltak a kultúrotthon üres nézőterén. Még szerencse, hogy az énekkar tagjai szereplésük után végigtapsolták a műsort. Legalább nem a puszta falak tanúskodtak a művészek kivételes tehetségéről. Az üres sorok azonban sok mindent elárultak. A többi között példázd azt, hogy a szervezés nem lehetett példás. Ha mindenhová eljutott volna a hangverseny híre, tán többen foglaltak volna helyet a nézőtéren. Ám mást is elárult a nagyfokú érdektelenség. Azt, hogy az MNB társadalmi szervezeteinek vezetői — a gazdasági vezetőkről nem is szólva —, enyhe kifejezéssel élve, hadilábon állnak a saját rendezvényeikkel. Sovinizmussal bizony aligha vádolhatók. Ami pedig azMNB zenei műveltségére büszke alkalmazottait illeti: félő, hogy érdeklődésük — tisztelet a kivételnek — nem is mindig a muzsikának szól. Tán inkább a helynek, a ruhának, az ismerősöknek, egyszóval mindannak, ami egy koncert velejárója. Márpedig az igazi jó zene élvezhető a szakszervezet kultúrotthonában is. És ez semmiképpen sem a kultúrotthon vezetőjének személyes ügye. Sokkal inkább közügy, amelyről érdemes beszélni, még akkor is, ha egyesek a strucc módjára nem hajlandók tudomást venni róla. ------------------4%%»----------------- Faliújság pályázatunk e havi sorsolását — tekintettel arra, hogy ehónapban az előírtnál kevesebb számú pályázó küldte be jelentkezését —, a februárban beérkezett pályázatokkal közösen sorsoljuk. Szerkesztőségünket igen sokan felkeresték az új év alkalmából jókívánságokkal. Köszönjük a megemlékezéseket és valamennyi kedves olvasónknak, szakszervezeti és gazdasági vezetőnek, a vállalatok kollektíváinak ismételten eredményekben gazdag, boldog új esztendőt kívánunk. Munkavédelmi falinaptárakat küldött a Táncsics könyvkiadó az alapszerveknek. Felhívjuk a figyelmet: az utánvétellel érkező naptárakat mindenütt vegyék át. Ha a vállalat a már átvett naptárakon kívül még óhajt rendelni, utánrendelésre még van lehetőség. Tájékoztatásul közöljük, hogy egy-egy alapszerv 4—8 naptárt kap. Munkavédelmi osztály Egy váratlan vizsgálat tanulsága Súlyos hibákhoz vezetett az ellenőrzés lazasága — Az én gazdasági felelősöm, adminisztrátorom nagyon rendes ember. Nem kell olyan szigorúan ellenőrizni, akár tűzbe tenném érte a kezem. — Sok szakszervezeti titkártól hallottam már ilyen megjegyzéseket. Igazságtalanság lenne tőlem, ha most visszakézből megkontráznám ezeket a kijelentéseket, mert nem lehet egyöntetűen azt állítani, hogy ez nem igaz. Az élet azonban gyakran éppen az ellenkezőjét bizonyítja. Mert ez volt a véleménye például az Országos Idegenforgalmi Szálloda és Éttermi Vállalat szb titkárának is, s lám a napokban derült ki, hogy a szakszervezeti bizottság adminisztrátora mintegy 4000 forintot tulajdonított el a szakszervezet pénzéből. Ebben az esetben még azt sem lehet állítani, hogy gyenge volt az ellenőrzés. Rovancsolták a szakszervezet pénzét is meg a közönségszervező bevételeit is, csakhogy külön-külön. A kétfajta pénzt pedig — az utasítások ellenére — ugyanaz az ember kezelte. Ha tehát ellenőrizték a szakszervezet pénzét, akkor a hiányzó összeget elvette a színházjegyek árából. így történt fordítva is. A vállalatnál most csodálkoznak: „nem is gondoltuk volna...” A Belvárosi Üzemi Vendéglátó Vállalatnál sem gondoltak arra, hogy a szabályoktól való eltérés mire vezethet. Bár nemi rá tartozott, a különböző elszámolásokat egy fiatal adminisztrátorra bízták. A gazdasági felelős és a fiatal lány között nem rögzítették a pénzforgalmat, egyikük sem adott írást az átvett pénzekről, illetve bélyegekről. A szakszervezeti bizottság titkára szintén megbízott a két emberben, s még azt is elnézte, hogy a beszedett tagdíjat ne könyveljék el, csak „úgy” számoljanak el vele. S a végeredmény? Ötezer forint hiány. Hogy ki a hibás, azt éppen a bizonylatok hiánya miatt nehéz lenne eldönteni. Most nem azt akarom mondani, hogy minden gazdasági felelős ilyen. Távol álljon tőlem. A többsége becsületes és megérdemli a tagság bizalmát. Csupán arról van szó, hogy a gondos ellenőrzéssel és az utasítások szigorú betartásával ezeket az eseteket meg lehetett volna előzni. Amikor a KPVDSZ országos központja 1961. december 31-ével általános pénzügyi revíziót és vizsgálatot rendelt el, úgy vélték, hogy a vizsgálat majd néhány kisebb lazaságot tár fel, amely kellő tanulságként szolgál minden szakszervezeti bizottság számára. Így indult... S mi lett a végén? Kiderült például, hogy az ügyviteli utasítások megszegése súlyos visszaélésekhez vezetett például a Fővárosi Bútor-, Hangszer- és Játékkiskereskedelmi Vállalatnál. Itt a szakszervezeti bizottság titkára a gazdasági felelőst kikapcsolva, maga kezelte a pénzt, főként a segélyeket. Minden dolgozóval két segélykérelmet íratott, az egyiket a vállalati segélyezési alapból fizettette ki, a másikat pedig a szakszervezetiből. Az egyiket a dolgozónak fizette ki, a másikat maga vette fel. Felhasználta azt a lehetőséget is, hogy a jó munkát végző, szorgalmas, becsületes aktivistákat jutalmazni lehet. A jutalom céljaira vásárolt tárgyak közül egy órát és egy aktatáskát tartott meg magának. Azt hiszem nem is érdemes tovább sorolni — az ellenőrzés során kiderült, hogy ez a volt szb-titkár 20 000 forintot sikkasztott. Egyetlen vizsgálat történet csupán, s lám, mennyi visszaélésre, szabálytalanságra derítettek fényt! Az olvasó, az egyszerű szakszervezeti tag most joggal teheti fel a kérdést: „Nem felháborító? Hogyan történhetett?” A szakszervezeti bizottságok laza fegyelme és a pénzügyi munka nyilvánosságának, hiánya miatt! Az ellenőrzésnek ugyanis sokoldalúnak kellene lennie, részben a szakszervezeti bizottság titkárának kell ellenőrizni a gazdasági felelős munkáját, s szigorúan betartatni vele az utasításokat, másrészt a számvizsgáló bizottság tagjainak kellene beszámoltatni a szakszervezet vezetőségét gazdálkodásukról. Sajnos, itt sincsen minden rendben! Találkoztam már sok olyan számvizsgáló bizottsági elnökkel, aki így nyilatkozott: — Igaz, hogy ez a feladatom, de mit ellenőrizgessek állandóan? A szakszervezeti bizottság tagjai még azt tiszik, hogy kételkedünk bennük. ■ s Helytelen ez a nézet. A becsületesen dolgozik és egyetért a szakszervezeti fegyelemmel, az nem sértődhet meg az ilyesmin. Ajka meg ferde utakon jár, az nyugodtan félhet! Egy-egy ilyen visszaélés leleplezésénél felelősséget kell, hogy érezzen a számvizsgáló bizottság is, mert ha szigorúbb a beszámoltatás és a felelősségrevonás, talán nem történhetett volna meg az eset. Sajnos, a tapasztalt hibák feltárása és a felelősségrevonás még akkor is nehézségekbe ütközik, ha egy-egy emberről kiderül, hogy visszaélést követett el. Igen sok a „jószívű ember”, aki mentegeti a megtévedtet. Elhallgatják hibáit, s ha tudnak bizonyos pénzügyi dolgokról, nem mondják el, vagy szépítgetik. Rosszul teszik. Ezzel nem használnak az ügynek. S éppen ezért nagyobb nyíltságra, őszinteségre van szükség. A szakszervezeti taggyűléseknek például többször kell napirendjére tűzni az alapszervezetek pénzügyi gazdálkodását. Különösen fontos ez akkor, amikor köztudomású, hogy 1962-ben az alapszervezetek 18 millió forinttal gazdálkodnak majd. A most közeledő szakszervezeti választásoknál figyelemmel kell lenni a fenti jelenségek megszüntetésére, illetve megakadályozására. A dolgozóknak olyan embereket kell választani, akik feltétlenül megbízhatóak és becsületesen dolgoznak az ügy érdekében, ugyanakkor a megválasztott vezetőknek fokozottabb felelősséget kell érezniök a dolgozókkal és a szakszervezet vagyonával szemben. Kapalyay Imre