Mérleg, 1970 (14. évfolyam, 1-12. szám)
1970-07-01 / 7. szám
■■ Ülésezett Nők, fiatalok, verseny a Központi Vezetőség Július harmadikán ülést tartott szakszervezetünk Központi Vezetősége. Megvitatták a kereskedelemben dolgozó nők helyzetét, amiről Ligeti László főtitkár vitaindítója nyomán széles körű eszmecsere alakult ki. Sajnálatos, hogy a kereskedelmi vállalatoknál törvényes munkaidőn túl is dolgoztatják az asszonyokat és a lányokat. Hasonlóan káros jelenség az osztott és az egyenlőtlen munkahét, amiért különösen a családanyák joggal panaszkodnak. Bár a szakszervezet korábban javasolta a részmunkaidőben dolgozó nők arányának növelését, erre még csak kezdeti lépések történtek. Míg néhány, nálunknál fejlettebb kereskedelemmel rendelkező országban a részmunkaidőben foglalkoztatott nők aránya eléri a 25—30 százalékot, addig hazánkban mindössze 2,5—3 százalék az arányuk. Kevés kivétellel csaknem kizárólag férfiak állnak a vállalatok élén és vezető beosztásban — osztály-, főosztályvezetőként is — elenyésző számban találhatók nők. Egyes vélemények szerint ezt az indokolja, hogy a férfiak alaposabban képzettek, szakmailag hozzáértőbbek, mint a nők. Ezzel szemben a számok mást mutatnak. Egy szakszervezeti felmérés szerint a diplomások 40 százaléka a kereskedelemben nő. Érettségi vizsgával is kétszer anynyi lány és asszony rendelkezik szakmáinkban, mint férfi. S ha a különböző tanfolyamokat, nyelv- és szaktudást elősegítő tanfolyamot tekintjük, kiderül, hogy részvevőik 70 százaléka ugyancsak nő. Mindebből aligha téves az a következtetés, hogy a nők érvényesülését, magasabb beosztásba helyezését sokkalta inkább hátráltatják a szemléletből fakadó okok, helytelen előítéletek, természetesen a családi körülményeken kívül. Szóvá tették a Központi Vezetőség ülésén azt is, hogy a nők bérezése még mindig sok kívánnivalót hagy maga után. Jellemző adat — csak egy a sok közül —, hogy havonta 1500 forintnál kevesebbet keresett 1968-ban a nők ötven százaléka, míg a férfiaknál ez az arány húsz százalékos. A tanácskozáson ezután megvitatták a fiatalok helyzetét, majd a X. pártkongresszus tiszteletére kibontakozott munkaverseny szervezéséről folytattak eszmecserét. Úgy döntöttek, hogy a versenyben kiemelkedő eredményt elért vállalatoknak — idei munkájuk értékelése alapján — hat kongresszusi zászlót és 16 oklevelet adományoznak. A zászlóval, illetve oklevéllel jutalmazott kollektívák egyben az MT—SZOT vörös vándorzászlót is megkapják. A vitában felszólaltak: Keserű Jánosné, a belkereskedelmi miniszter helyettese, Aradi Vilmosné, Buzsáki László, Dézsi Béláné, Generál Sándorné, Kopasz Józsefné, Horváth Istvánná, dr. Mauthner Zoltánná, Palotás László, Pethes László és Zenkó Béla. A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezetének Lapja 1970. július Ára: 80 fillér Megjelenik havonta ELISMERÉS ÉS KÖSZÖNET Elvonult az ár, megszelídült a Tisza, a Szamos, visszatértek medrükbe a Körösök, partjai között kanyarog a Maros. A nap mint nap újabb fájdalmakkal teli hírek falvak kiürítéséről, vészesen növekvő centiméterekről, buzgárokról és a víz alá került szántóföldekről, a vésztjósló napok krónikája eltűnt a lapok első oldaláról. Újjáépítésről, falvak, elpusztult otthonok alapozásáról tudósítanak a hírek. A századok óta nem tapasztalt árvízi katasztrófa már a múlté. Jóleső érzéssel állapíthatjuk meg, hogy szakmáink dolgozói: boltok, áruházak vezetői és eladói, vendéglátóipari és pénzintézeti alkalmazottak mindenütt példamutató módon siettek a bajbajutottak segítségére. Nem vártak intézkedésre, nem firtattak „felsőbb utasítást”, hanem a katasztrófa első pillanatától tudták, mi a kötelességük. Elismerés és köszönet illeti valamennyiüket: derekas munkát végeztek, példásan eleget tettek kötelességüknek a rendkívüli helyzetben is. Elismerés és köszönet jár azoknak is, akik távol az árvíz sújtotta tájaktól, megelőzve minden szervezett akciót, emberségből adtak példát: kivétel nélkül valamennyi vállalatunk és intézményünk minden egyes dolgozója — anyagi lehetőségei szerint — hozzájárult a károk csökkentéséhez, a személyi javakban keletkezett veszteségek pótlásához. A KPVDSZ Központi Vezetősége az ötletes masina precíziós vágógép. Jelentős mértékben megkönnyíti az eladók dolgát, teljesen higiénikus, mert az áru úgy kerül a vevőkhöz, hogy kézzel nem érnek hozzá. A kívánság szerint felszeletelt sonkát, húst vagy felvágottat ráhelyezi a csomagolópapírra, s a vevő már távozhat is. (NSZK-modell.) MEGKEZDŐDÖTT AZ ÚJJÁÉPÍTÉS (Szabolcs megyei riportsorozatunkat a 7. oldalon közöljük) ITÁLIA: Sorsdöntő nyár Mostanában keveset pihennek, annál többet utaznak, tárgyalnak, érvelnek, vitatkoznak és buzdítanak az olasz szakszervezeti tisztségviselők. Néhány napos itáliai tartózkodásunk alkalmából Ligeti Lászlóval, szakszervezetünk főtitkárával legalábbis erről győződhettünk meg. „Forró szakszervezeti ősz”-szel kezdődött a múlt évben, folytatódott általános és tartományonként rendezett sztrájkokkal a szokatlanul szigorú télben, s nem hagyott alább tavasszal sem. Mi már a forró nyári napokban róttuk Róma szeméttel dúsan borított utcáit — a közelmúlt választásaira utaltak röplapok és plakátok milliói a kövezeten, amelyek a köztisztasági alkalmazottak munkabeszüntetése miatt helyenként már-már forgalmi akadályt alkottak —, s a szakszervezetek megvalósult akcióegységéről hallgattunk beszámolókat olasz barátainktól. — Ezekben a hetekben készül az országos kollektív szerződés a körülbelül egymillió kereskedelmi dolgozó számára — tájékoztattak a CGIL, a legnagyobb olasz baloldali szakszervezeti szövetség széházában testvérszakszervezetünk, a FILCAMS vezetői. — Már több figyelmeztető munkabeszüntetést rendeztünk, most is ilyen akcióra készülünk Genovában. Célunk a többi között a fizetési aránytalanságok felszámolása, a munkaidő és a szabadságok egyértelmű rendezése. Fizetésben ma még tekintélyes különbség mutatkozik Észak és Dél között a mi szakmánkban is: ugyanabban a munkakörben Milánó és Torino áruházaiban, üzleteiben vagy nagykereskedelmi cégeinél 40—50 százalékkal többet fizetnek, mint Rómától délre. A megélhetési költségek pedig mindenfelé az országban sajnálatosan emelkednek, különösen a lakbérek. De az árak is felfelé kapaszkodnak. Hét-nyolc éve még „gazdasági csodát” emlegettek a szakértők, ma egyre inkább meg kell barátkoznunk az inflációval. Erről bizony nemcsak Itáliában, hanem a világsajtó hasábjain is mind több szó esik. A Neue Zürcher Zeitung szerint a múlt évben átlagosan 4,5 százalékos áremelkedés következett be az olasz gazdasági életben. Nem sok jóval kecsegtet az idei év sem: a Süddeutsche Zeitung nemrég beszámolt arról, hogy két hónap alatt 9,5 százalékkal drágultak a nagykereskedelmi, tíz százalékkal a kiskereskedelmi árak. S aligha növelte a nemzeti jövedelmet a múlt év sztrájkjai következtében — rendkívül szerény becslések szerint — „elveszett” 38 millió munkanap. Olasz barátaink mindezek ellenére derűlátóak. Mind a FILCAMS, mind az UIL keretében tevékenykedő — szociáldemokrata, szocialista és republikánus párti vezetés alatt álló szakszervezeti szövetség, az úgynevezett Szabad Szakszervezetek • Világszövetségéhez tartozik — USDATCA vezetői, a kereskedelmi és vendéglátó dolgozókat tömörítő szervezet tisztségviselői nagy jelentőséget tulajdonítanak az utóbbi időben kialakult akcióegységnek. Tény, hogy a II. világháborút követő esztendők példájára napjainkban ismét közeledés tapasztalható a három nagy szövetség között: a CGIL, az UIL és a kereszténydemokrata irányítású CISL közösen lép fel a munkabeszüntetés meghirdetésében éppúgy, mint a kormányzattal folytatott — mindeddig lényeges eredményeket nélkülöző — tárgyalásokon. A reformkövetelésekben és a bérproblémákban, a munkaidő és az évi szabadság megítélésében azonos álláspontot alakítottak ki. S közösen szervezett aktívaüléseiken — egy alkalommal mi is részt vettünk Rómában az UIL székházában összehívott nagyaktíván, ahol Itália minden részéből érkezett alapszervi küldöttek tárgyaltak — mind gyakrabban sürgetik a szakszervezeti egység mielőbbi megvalósítását. Illúzióink persze aligha lehetnek: az olasz belpolitikában ma nemcsak a kilenc pártra szakadt közvéleménnyel, hanem a szinte gátak nélkül hömpölygő szélsőséges demagógiával is számolni kell. Ez pedig a józan hangokat gyakran elnyomja, s olykor még a sztrájkok jogosultságát is — az irreális követelések miatt — a kívül álló számára kérdésessé teszi. Ment a csendben nézelődő külföldi — ha még oly rokonszenvvel tekint is Itália becses műkincseire, szép városaira, lenyűgöző alkotásaikra —, nem vonhatja ki magát más hatások alól. Áruházakban például nyoma sincs már a hajdanában lépten-nyomon tapasztalt figyelmességnek. Mintha kevesebb eladó állna a pultok mögött, s nemcsak a mosoly, hanem az előzékenység is eltűnt volna az UPIM, a Standa és a Rinascente falai közül. Mint ahogy a nemegyszer tapasztalt — és őszintén szólva irigyelt — gazdag választék is megcsappant. De kevesebb a külföldi is: aligha lenne meglepetés, ha az idei mérleg az itáliai turizmus viszszaesését mutatná ki. — Ez a nyár döntő számunkra! — búcsúztak olasz barátaink. S fogadkoztak: a meghívásunkra ősszel hazánkba érkező közös CGIL—UIL—CISL küldöttség — az olasz szakszervezeti egység jegyében ez lenne az első ilyen delegáció — már beszámolhat a konkrét eredményekről. őszintén reméljük, így lesz! Gyapay Dénes