Református gimnázium, Mezőtúr, 1883

Adatok az iskolai év történetéhez. Miután a használandó tankönyvek beszerzési módját eleve megállapítottuk, s azok kezelésével egyik kartársunkat megbíztuk, és miután a felvételre s javító vizsgára jelentkezettek ügyét szept. 1. 2. 3. napjain elintéztük , elkövetkezett 4 én az iskolai évnek istentisztelettel egybekötött ünnepélyes megnyitása. Tanítványaink a templomból a tágas rajzterembe sereglettek, hol az egyházi és iskolai elnökség s tanári­ kar jelenlétében felolvastattak előttük az iskolai törvények s alkalmi beszédeket tartottak hozzájok Tiszt. Turgonyi Lajos lelkész ur mint az iskolaszék elnöke és az igazgató. Mielőtt az ifjúság a rá várakozó munka megkezdéséhez áldás és siker kívánása közt elbocsáttatott volna, Tiszt. Turgonyi Lajos iskolaszéki elnök ur két rendbeli jutalmat tűzött ki a maga részéről, nevezetesen 3 ezüst forintost a magyar nyelv 63 irodalom legbuzgóbb tanulmányozójának, 2 ezüst forintost pedig annak, ki a hazai történelem ismeretében mutat fel legtöbb jártasságot, majd Nagy tiszt. Lukács Dániel lelkész úr ígérte meg, hogy a „Közhasznú Ismeretek Tára“ czímű, mintegy 12 kötetre terjedő könyvvel jutalmazandja azon tanulót, ki az év végével minden tantárgyból jeles osztályzatot fog kiérdemelni; végezetre idősb Bódi István főgondnok ur bocsátott rendelkezésünkre 3 régi ezüs­t húszast a legjobb tornázó jutalmazására. Melyekért az adomá­nyozó urak fogadják újólag a tanári kar hálás köszönetét. Ugyanezen alkalmat használta fel az igazgató arra, hogy a Bede Lajos volt tanár emlékére alapított két ösztöndíjat, melyek egyikének czélja a classicus nyelvek, másikának a mathema­ticai tudományok tanulmányozására serkentés — a növendékek figyelmébe ajánlja. 1*

Next