Állami Teleki Blanka Leánygimnázium, Mezőtúr, 1923

REV 98 Debreceni tankerület, A MEZŐTÚRI m. KIR. ALL. TELEKI BLIlRKfl LEÁnYGIMnÁZIUM ÉRTESÍTŐJE. 1923—24. (27. évfolyam.) Közli: Fehér Géza igazgató. i. Az intézet múltja. Iskolánk, az ősmagyar faj művelődését, szellemi haladását előmozdítani célzó intézet 1897. őszén nyílt meg mint áll. felsőbb leányiskola, ideiglenes elhelyezésben, két osztállyal, négy tanerővel, 67 tanulóval. A kezdeményezés érdemében Berecz Antal, a felsőbb leányisk. első min. biztosa és dr. Ádám Sándor, Mezőtúr akkori polgármestere osztoznak. — 1899 ben átköltözött az iskola saját céljaira épült, 6 osztály számára bútorral s minden taneszközzel jól felszerelt kényelmes otthonába, melynek létesítéséhez nemes áldozatkészségével a város nagyban hozzájárult. Ugyanekkor nyílt meg az internátus is 17 növendékkel. A 45 növ. számára tervezett és berendezett internátus fennállásának harmadik eszten­dejében megtelt, sőt szűknek is bizonyult. — 1900-ban az V. o. megnyitásakor, a mikor az iskola elsőrendű felsőbb leányiskolává lett, a város újabb telket ajándékozott az udvar és kert nevelé­sére. —1917-ben iskolánk a leányközépiskolák új szervezetével létesített iskolatípusok közül az egységes alsó négy osztály fölé kereskedelmi leányisk. tagozatot kapta. Ennek a tagozatnak V. osztálya az 1920. év őszén megszűnt s egyidejűleg iskolánk leánygimnáziummá szerveztetvén át, a leánygimm. V. osztálya megnyílt és az uj irány fokozatosan fejlesztett. A felső kér. leány­isk. tagozat az 1922—23. isk. év végén tartott utolsó kér. érett­ségi vizsgálattal szűnt meg. Az első gimn. érettségi vizsgálatot ez évben tartottuk. — Iskolánk min. biztosai voltak: Berecz Antal, Révy Ferenc, főigazgatóink 1916—1919. Géresy Kálmán, 1919-től kezdve Ady Lajos, a kir. tagozat idejében Kirchner Béla és Sch­ack Béla ker. kir. főigazgatók is. — Iskolánk igazga-

Next