Református Leánygimnázium, Miskolc, 1922

I. Iskolánk múltja. A n­agyobb leányok számára egy magasabb fokú leánynevelő-intézet tervét még 1784-ben vetette fel gróf­­Jay Ábrahám, a miskolczi egyház fő- rondnoka. Az iskola tanterve és szabályzata el is készült, de az iskola fel­­ül­llítása elmaradt, részint az anyagi források, részint a tanerők hiánya miatt. Jóf hosszú vajúdás után 1846-ban nyílt meg az intézet Karacs Teréz, írónő ve­zetése alatt 64 növendékkel, fenntartását a miskolczi ref. egyház vállalta magára. Ifleivel azonban az egyház anyagi erőforrásai elégtelenek voltak az iskola fefenntartására és fejlesztésére. 1859-ben a tiszáninneni ref. egyházkerület vette ifjik­ az iskolát s az ugyanakkor Kolozsvárra távozott Karacs Teréz helyére ||t­óczy Gedeont hívta meg az intézet igazgatójává, akinek nagy érdeme, hogy Щ|г addig folyton költözködő intézet számára megvétette iskolánk mai telkét i­ 1868-ban s megkezdte a megfelelő tantermek építését is. Dóczy Gedeon 872-ben Debreczenbe távozott s helyére Tóth Pál hívatott meg igazgatónak, e­kken haláláig, 1903-ig vezette az intézetet s a maga kiváló pedagógiai képes­­­­ségeivel s fáradhatatlan lelkesedésével országos hírnévre emelte. Alatta nyert­e az intézet határozott szervezetet is, amikor 1889-ben másodrendű négyosztályos felsőbb leányiskolává lett. Az 1903—1904. iskolai évben Dr. Kovács Gábor, a ref. főgimnázium igazgatója vezette az iskolát, 1904-ben pedig dr. Mitrovics Gyula hívatott meg igazgatóvá; alatta épült az intézet mai emeletes épülete 1906 ban s ugyanakkor az intézet elsőrendű hatosztályos felsőbb leányisko­lává lett. Az ő Debreczenbe való távozása után Domby László választatott meg az intézet igazgatójává, akinek a kezdeményezésére az iskola 1916-ban leánygimnáziummá alakult s az addig hat osztállyal és nyolc tanerővel bíró iskola folyton bővült és fejlődött, úgy, hogy ebben az évben 13 osztálya volt s 22 állandó tanerő működött;­az iskola növendékeinek száma pedig 536-ra emelkedett s így egyike a vidéki legnépesebb leányiskoláknak. Alapításától kezdve, az eddig eltelt 77 év alatt, intézetünknek 11.630 növendéke volt ; érettségi vizsgálatot tett összesen a négy év alatt, amióta a leánygimnáziumi tagozat kiépült, 81 növendék. II. Felügyelő, fenntartó és kormányzótestület. Tanári kar, hitoktatók. Iskolaszolgák A. Felügyelő hatóság: a Ref. Egyetemes Konvent.­­-C. Egyházkerületi főhatóság és fenntartó testület: a tiszáninneni ref. egyházkerület; elnökei: dr. Révész Kálmán püspök, Dókus Ernő egyházke­rületi főgondnok. D. Kormányzótestület: az igazgatótanács, melynek elnökei dr. Révész Kál­mán püspök és Dókus Ernő egyházkerületi főgondnok; tagjai: Bulyovszky Gusztáv ny. főügyész, Bizony Ákos egyh. ker. főügyész (meghalt 1922. júl. 27), Farkas István esperes, dr. gróf Haller József, dr. Hodobay Sándor polgár­­mester, Kovács István ref. lelkész, egyh. m. főjegyző, Kun Bertalan egyházi főgondnok, dr. Molnár Gyula ügyvéd, Peres János ny. főgimn. tanár, kir. ta­nácsos, dr. Regéczy József egyh. ker. h. pénztárnok, Szabó András ref. lelkész.

Next