Felvidéki Népszava, 1945. április-december (1. évfolyam, 1-209. szám)

1945-04-22 / 6. szám

4 Kit tesznek felelőssé a házmegbízotti rendelet sürgős végrehajtásáért Legutóbb közöltük a rendőrfő­­kapitányság Rendeletét, amellyel életrehívta a házmegbízott intéz­ményt. A rendelet hatodik para­grafusa előírja, hogy a házban lakó minden egyes főbérlő, illet­ve háztulajdonos, házgondnok stb. felelős a rendelet azonnali végrehajtásáért, tehát a rendelet kihirdetését követő 24 órán belül köteles a házmegbízottat megvá­­­­lasztani. Fentiek szerint tehát minden olyan ház, ahol a házmegbízottat a mai napig még nem választot­ták meg, egyetemlegesen bűnös a rendelet előírásainak elhanyago­lása miatt és minden egyes lakó már­is pénzbüntetéssel, súlyosabb esetben internálással büntethető. Miután az emberek­­ általában­­ nem hajlamosak kezdeményező lépésekre, illetékes helyen is meg­felelőnek tartották azt a vélemé­nyüket, hogy az egyetemleges fe­le­lősségrevonás mellett súlyosabb elbírálásban elsősorban a ház­tulajdonost, házgondnokot, ház­­felügyelőt, illetve a ház legrégibb főbérlőjét teszik felelőssé, ahol a házmegbízottat még nem válasz­tották meg. A házmegbízottról szóló rende­ltet helyeseljük, előírásait jo­gosnak és igazságosnak tartjuk. Ennélfogva felszólítunk minden­kit, hogy a házban, ahol lakik, azonnal tegye meg a kezdemé­nyező lépést, lakótársait hívja meg a házmegbízottat megválasz­tó ülésre. Amennyiben ennek el­lenére sem történnék meg a vá­lasztás, azonnal tegyen jelentést a főkapitányság rendészeti főosz­tályán. A demokrácia nem azért ad ki rendeleteket, hogy azok előírásait figyelmen kívül hagyják. A demo­kráciának meg van az ereje és meg is fogja találni az eszközt arra, hogy rendelkezéseit min­­­­denkivel megtartassa. Csők­ítertételt szű­rofenn adnak ki azolSR UGSüti jegyet A személyszállító vonatok életveszélyes túluúfottságának megszüntetése érdekében a MÁV üzletvezetőség az alábbi hird­et­­ményt bocsátotta ki: Értesítjük a t. utazóközönséget, hogy személyszállítja vonaljaink zsúfoltságának ,és az­ utóbbi, időkben gyakran ismétlődő balesetek megakadályozásának, valamint az utazóközönség testi épségének megóvása érdekében a Miskolc szpu-nól induló sze­mélyszállító vonatokat csak az ülőhelyek és a kocsik belsejében lévő állóhelyek számá­nak megfelelő utasmennyiséggel indítjuk el. A kocsitetőkön, kocsiütközőkben, ko­­csilépcsőkön és a tehervonatokkal való uta­zást karhatalmi közegek útján megakadá­lyozzuk. A pályaudvar rendjének biztosítása vé­dett az induló vonatokhoz ennek megfele­lőn menetjegyeket csak korlátolt számban fedünk ki. •felhívjuk a­z. utazóközönséget, hogy a karhatalmi és a rendfenntartó vasúti köze­gek intézkedéseit a pályaudvarok területén­­szigorúan tartsák be. A rendbontó egyéne­ket a közbiztonsági hatóságoknak adjuk el. Máv. üzletvezetőiig. FELVIDÉKI NÉPSZAVA­­Vasárnap, 1945 április h­ó 22 A Sestpé és te „fétül kettő" besúgd a néph­iyi­sség fagdszóban Egy lengyel kalandor garázdálkodása Putnokon Miskolc, ápr­lis 21. Chotkievics Károly lengyel me­nekült tiszt 1939-ben Putnokon te­lepedett le. Rendes foglalkozása nem volt, kétes üzletekből és üzel­­mekből tartotta fenn magát. A­ németek bevonulása után a község és a környék réme lett. A Gestapo besúgója volt, szegényebb és módosabb emberekre egyaránt ráuszította a német csendőröket, azokat mint „kommunistákat” elvitték, élelmiszerüket, ruháza­tukat és komolyabb értékeiket, Chotkievics Károly rabolta el. Amikor a Vörös Hadsereg fel­szabadította Putnokot is, a lengyel kalandor azonnal köpenyt fordí­tott. Orosz nyelvtudása révén mindenütt orosz kémelhárító, tiszt­nek adta ki magát, megfélemlített embereket vett maga mellé és velük adott hivatalos látszatot rabló és zsaroló körútjainak. Akik­től tartania kellett, hogy őt mint a Gestapo besúgóját bevádolják, azokat mint fasisztákat jelentette fel Hihetetlen garázdálkodása­, miatt feljelentést tettek ellene az állam­­rendőrség főkapitányságán. A le­tartóztató detektívekkel szemben is fenyegető és minősíthetetlen magatartással lépett fel. Előállí­tása alkalmával derült ki, hogy elbizakodott vakmerőségében egy alkalommal éppen ő igyeke­zett kimenteni egy fasisztát a rendőrség fogdájából. Letartóztatták és átadták a nép­­­ügyészségnek. , Ugyancsak eljárást­­indítottak Nevelős János gyári művezető el­len, aki a nyilaskeresztes párt tag­ja volt, állandóan tagokat toboro­zott pártja számára, emellett a „római kettő” besúgója volt és igen sok ártatlan embert jut­tatott börtönbe. Mint művezető önhatalmú rendelke­zéseivel mun­kástársai testi épségét többször veszélynek tette ki. A zsi­dók deportálását örömmel fogadta és dicsérte azzal a kitétellel, hogy utánuk majd a demokraták követ­keznek. Nevetést átkísérték az ügyészség fogházába. A diósgyőri C-gyár alkalmazottainak igazolása Felhívom a Diósgyőri vas- és acélgyár (C gyár) alkalmazottainak (tisztviselők és munkások), valamint a környék lakosságá­nak figyelmét, hogy a VII. sz. (C gyári) Igazoló Bizottság előtt — 8 nap elteltével — az alábbiak kerülnek igazolásra: C. 4. Szállítási osztály alkalmazottai, névszerint: Schmiedt Antal, Longauer Je­nő, Veresegyházi Istv­ák­, Kollár­­sik József, Bartos­ Rezső, Fraknói József, Novotny Gyula,­ Mattyasovszky Miklós,, Stepnitzky Zoltán, Simon István, Vargay Zoltán, Ha­mar József, Bar­i Katalin, Baldovszky Sa­rolta, Lukács Mária, Szatmáry József, Du­dás József, Werner Ernő,­­Lek Alajos, Veres Ferenc, Juhász Pál, Gáspár Márton, Szepesi Lajos, Tóth László, Szűcs Pál, Szántai Márton, Birinyi József, Molnár Já­nos, Bemkó Ottó, Szmolenszky Gábor, Fe­kete István, Orosz József, Lenóczky Barna, Pető János, Nagy Imre, Németh István, P. Monár János, Bánóczi János, Ladányi Lajos, Bárdos László, Bódi Pál, Hegedűs György, Bazsó István, Weigl Ferenc, Ku­­zsúr József, Borbély Imre, Szűcs Lajos, Csordás Péteer, Bartók Andor, Szabó Jó­zsef, Tóth Bertalan, Kundin János, Szől­­lősi Béla, Feczó Albert, Papp Lajos, Szőke János, Orosz István, Mazuch József, Ka­­raffa András, Váradi József, Tóth István, Perhács Zoltán, Keresztesi Gábor, Kiss La­jos, Nagy Sándor, Antal István, Polenyák Ferenc, Mazuch­ István, Csanálosi József, Szokira Mihály, Kuruck Károly, Balogh Sándor, Varga Sándor, Hernádi János, Sir Gyula, Zorger Lajos, Slosszer Károly, Kining Antal, Tóth István, Sajgói József, Sasvári Dániel, Bodnár Lajos, Tőzsér Fe­renc, Csóti József, Perjési László, Somodi István, Bodon Jenő, Ancsák György, Fa­lucskai Gyula, Tömösközi József, ItV’Z József, Lippai Ferenc, Homonim lá­ván, Moresák Gyula, I-Zankó Sámuel, Szófiai Dezső, Murányi Sándor, Vizi István, Kalo­­tai István, Szentesi Br­ilan Ivleaztithi József, Hajdú Sándor, Tóth­ Lajos Mal­­nár József, Üveges János­, Petró János, ifj. Kovács István, G­ebla Gábor, Szánó József, ifj Iványi J­ózsef, Szűcs Pál, Lövői József, Slomonnai Mihály, Szabó Sándor, Gácsi Bertalan, Gyöngy Jano­s, Bárdos Fe­renc, Lang Ferenc, Merész Béla, Lázár Mi­hály, Galuska Imre, Kiss György, Gubányi István, Varga János, Lengyel József, Iva­rics Gábor, Margó Gyula, Szobár Béla, Pados Sándor, Vig István, Krizsán Lajos, Szabó József, Takács János, Mezei Lajos, Kazai Bertalan, Kolozsvári János, Rakon­­­­cai József, Székely Gábor, Bán József, Kiss József, Hegedűs Árpád, Liptai János, Bekő János, Deák János, Székely Gábor, Burai János, Hegyi Sándor, Rácz Pál, Kéri Mátyás, Orczi József, Horváth Pé­ter, Csege Lajos, Lázár Kálmán, Bucskó György, Kovács László, Dallos János, Ba­logh András, Recskó János, László Imre, Szűcs István, Baán Imre, Milicz Ferenc, Stefán Sándor, Román Inne, Harangozó Albert, Csengeri Sándor, Szabó Sándor, Vadnai József, Szabó Ferenc, Béres János, Bessenyei István, Szabó István, Kelemen István, Csizmadia János, Jenei Sándor, Bodnár Ferenc, Hegedűs Sándor Kovács Bertalan,­­ Szabó József, Lázár János, Pacza János, Frigyik Miklós, Szabó István, Módos József, Kiss József, Klusovazky József, Szepesi István, Lukács Gábor­­, Kovács István, Balogh Béla, Elek Péter, Bekő Lajos, Merész Béla, Nagy Géza, Szabó Bertalan, Lippai Gyula, Magyar József,­­Kiss Sándor, Kocsis Béla, Szél Gábor, Tóth Mihály, Szabó Gyula, Czokoly János Perczel József, Farkas László, Kiss László, Hrabovszki Gyula, Horváth György, Szabó Miklós, Juhász József, Fenyves Ist­ván, Vizi József, Senyei Kálmán, Kiss Fe­renc, Gonda Antal, Szolnoki János, Orosz József, Veréb József, S­asi István Hajdú Gáspár, Koczán Sándor, Lovász Bertalan, Fajk­ó István, Singer Sándor, Lázár Ist­ván, Spisák Józ­sef, Váradi János, Keresz­tesi János, Szűcs Pál, Böszörményi István, Milicz István, Paksi Károly, Veres Lajos, Gálán József, Braskó István Sebák Miklós, Dudás János, Dobi János, Stefán István, Vámosi György, Baán Erzsébet, Botkó Bé­la, Dudás Elek,­­Nagy János, Mészáros Imre, Varga­ndrás, Figlár László, Kiss Imre, Varga András, Figlár László, Kiss Ilona, Varga Zoltán, Tóth Gyula, Kiss Sándor, Lukács Viktor, Faragó Sándor, Lovász Ferenc, Bagi János,,Kálvin Mihály, Stub­­nya Gyula, Varga Ede, Gromant László, Petrovics Imre, Juhász Ferenc, Kovalec András, Bodnár András, Koós András, Varhely János, Stefán János, Czikó János Szűcs József, Illés Dániel, Kovács Mátyás, Kalota­i Mihály, Kovács László, Puskás Já­nos, Mórák Sándor, Szabó Ferenc, Bordás János, Alm­ási Imre, Fejes Rezső Szászfai József, Jeneczkó János, Szabó Sándor László Imre, Kovács Imre, Zsirka János, Sápi János, Kovács Ferenc, Tóth Béla, Majoros Mihály, Szabó Sándor, Dudát András, Papp Lajos, Kerekes János, Imre Sándor, Petrik Sándor, Dobos Gábor, Szabó János, Czakó János, Antóni Márton, Rózsa Gyula, Tarnóczi János, ifj. Majoros Béla, Kovács László, Horváth Győző, Szűcs Jó­zsef, Novák Jenő, Gombaszögi József, Soós István, Szabó István, Bajnok József, Éliás András Madluska János, Kormos László, Fite Imre, Herceg Lajos, Birinyi József, Marusák József, Hubai Lukács, Szilágyi Sándor, Bárány Lajos Zsornyák András, Bencs Károly, Pengő József, Sárosi József, Jakkel György, Simon István, Suga Fe­renc, Mátyás János, Zvavadovics Imre, La­­bádi Imre, Urszin János, Lászka János, Koós Miklós, Hegedűs Sándor, Romenda József, Szűcs József, Ladó József, Ko­vács György, Gallé Zoltán, Mokcsányi Já­nos, Keleti Béla, Tóth Bertalan, Balogh Bertalan, Szuhi Ernő, Mitru János, Bálint Ernő, Bódi László, Ducsai László, Kele­men István, Burka József, Vasas János, Dukt Ferenc, Kerékgurtó Imre, Bodnár Béla,, Kocsis Elemér, Tomcsik Gyula, Kiss Sándor, Fidrick István, Szemán József, Handki András, Viktor József, Orczi And­rás Budai János, Király Károly, Tóth Sándor, Zsigmond János, Esztergályos Mi­hály, Dobos Gábor, Szabó József, Kovács István, Egerszegi József, Farkas Miklós, Pázmándi Sándor, Veres István, Kiss Já­nos, Varga Pál, Török András, Dercsényi Kornél, Csótai József, Kovács Sándor Szabó József, Lipták József, Koevald István, Landeczky György, Csengeri Sán­­dor, Veres József, Gömöri Gyula, Kollár István,, Dudás István, Pete János, Cson­tos János, Simon Pál, Petru Mihály Kri­zsán Sándor, Gaál József, Hajdú Lajos Váradi Lajos, Dancs Károly, Simon Ká­roly, Kovács József, Csapkó Gábor, Hor­nyák Sándor,­­Fodor László, Sebestyén Gáspár, Klin János, Szabó János, K­odnár József, Tóth János, Fenyves József, Zsig­­mond József, Rados László, Mezei­ Mihály, Lénárt László, Pásztor­ Gábor, Grécsai Já­nos, Prókai György, Sninger József, Bod­nár János, Gaál Gyula, Jesztrebi Gyula, Szabó István, Papp József, Szűcs Lajos, Veres Pál, Bodnár Károly, Kiss József, Cseh István, Kardos Pál, Szabó Lajos, Handke Ferenc, Váradi Gábor, Konderáki Ferenc, Tóth István, Póczik Gábor, Dudás Lajos, Csontó Sándor, Oprendek Boldizsár, Juhász Lajos, Bánvölgyi Ferenc, Iván Zol­tán, Szabó Ferenc, Tavaszi József, Ma­gyar Antal, V. Kerékgyártó B., Modi­a Béla, Rubicska Zoltán, Anderwald György, Elek Im­re, Bari Mihály, G. Csenge József, Szűcs Gyula, Pacsnik Mária, Török And­­rásné Nyitrai József, Óriás Ferenc, Kovács Sándor, Türk Péter, Keresztúri József, Pusztai József, Vizi Gyula, Berke János, Tunya Sándor, Éles Sándor, N. Szabó La­jos, László Gyula, Hegedűs Pál, Dobi Gyula, Léport István, Borbély Lajos,­­Bal­­lók Mátyás, Sztrelcsik Ferenc, Homoroczky János, Miknyeczky András, Juhász Lajos, Simon Erzsébet, Szűcs László, Gála Kata­lin, Tóth Mária, Gruzsány István, Papp Pál, Géczi Vince, Matiscsák Lajos, Csesz­­ka Lászó, Barabás Béla, Szemán Lajos, Barna Ambrus, Ungvári András. Felhívom a gyár alkalmazottainak és a környék lakosságának figyelmét, akik az igazolás alá vont valamelyik alkalmazott­nak olyan magatartásáról vagy cselekmé­nyéről bírnak tudomással, amely a magyar nép érdekeit sértette, vagy sérti, ezt­­a vonatkozó bizonyítékaikat, tanúikat a bi­zottság elnökének szóban vagy írásban je­lentsék be. Figyelmeztetem a bejelentőket, hogy írásbeli bejelentés csak az esetben képezheti az igazolási eljárás alapját, ha a bejelentő a nevét és pontos lakcímét a bejelentésben feltünteti,­ illetőleg munkás­számát és munkahelyét megjelöli. Közlöm egyben az érdekeltekkel, hogy a tárgyalá­son panaszának előadása végett bárki meg­jelenhet. Panaszaik leadásának helye: az Igazoló Bizottság irodája hivatalhoz 14. szám­ú szoba. Diósgyőr vasgyár, 1945 április 19. Szaszáló elnök. alei barcsi ■ NÉPSZAVAI Harcolj Ts is érte!

Next