Felvidéki Népszava, 1947. január-június (3. évfolyam, 1-145. szám)
1947-01-01 / 1. szám
A nevszélgy ülőségi bizottsága hétfőn Vidovics összeférhetésen összeférhetetlentárgyalta Vidovics Ferenc kisgazda képviselő ügyét az Új Máramaros című lapnál kifejtett háborús uszító, és népellenes működése miatt. A bizottság megállapította Vidovics Ferenc összeférhetetlenségét. Szabó Zoltán a kultusztárca jelötje A Parasztpárt politikai bizottsága Szabó Zoltán írót, a Magyar Közlöny felelős szerkesztőjét jelölte kultuszminiszternek. Ezzel ugy látszik megoldódik a kultuszminiszteri válság és a Parasztpárt mégis megtartja a kultusztárcát. A Szociáldemokrata Párt januárhó 3-án délután fél 3 órakor a MÁV műhelyi kultúrházban (Bunkatan) vasutas nagygyűlést tart. — Előadók: Poprádi Pál elvtárs, központi*üz. titkár Juhász István elvtárs, nemzetgyűlési képviselő Kocsis György * elvtárs, Máv. főtiszt, kédervezető. Minden vasutas elvtársat szeretettel várunk. Üzemi pártszervezetek Vezetősége. I Nem szállítják le a liszt és kenyérfeladatot Egyes budapesti napilapokban az a téves hír jelent meg hogy a közellátási miniszter januárban 15 dkg ra csökkenti a kenyérfejadagot. Ezzel kapcsolatban hivatalos legyen közük, hogy sem a kenyér, sem a lisztfejadagok nem változnak januárban „ súlyos gabonaellátási helyzet“ ellenére sem. Erről egyébként a közellátási miniszter rendeletileg is intézkedett, amely a hivatalos lap januur 1-i számában jelenik meg. Magasrangú katonatisztek és polgári személyek a köztársaság megdöntésére szervezkedtek A megszökött Dalnoki Veress Lajos ny. vezérezredes állt az összeesküvés élén . Sok gyanúsítottat vett őrizetbe a rendőrség Az országosan "körözött "díroky Veress Lajos ny. vezérezredes olyan mozgalom élére állott, amely a demokratikus államrend, a köztársaság megdöntésére irányuló mozgalmat szervezett. A magyar ál- A magyar-jugoszláv egyezmény igen nagy jelentőségű különösen a magyar ipar fejlődése szempontjából mondotta a hazaérkezett Bán Antal elvtárs Kedden délelőtt 10 óra után a belgrádi gyorssal BánAntal elvtárs iparügyi miniszterrel szélén hazaérkezett a magyar küldöttség, amely Jugoszláviával a hosszabb ideig tartó tárgyalások után egy évre szóló gazdasági egyezményt kötött. A kormány és a Szociáldemokrata párt nevében SzakasitsÁrpád elvtársi mniínszter elnökhelyettes, az iparügyi minisztérium nevében pedig Fodor László miniszteri osztályfőnök üdvözölte az iparügyi minisztert. Bádi Antal az üdvözlésekre a következőket mondotta: — Azt hiszem jó munkát végeztünk. "Az újságírók kérdésére kijelentette, hogy az eredményekről részletes sajtótájékoztatót fog adni a minisztertanácsnak történt beszámoló után, addig azonban közölhet annyit hogy az egy évre megkötött magyar-jugoszláv gazdasági egyezmény különösen a magyar ipar fejlődése szempontjából igen nagy jelentőségű- Ez az egyezmény tovább erősödő gazdasági kapcsolatnak vetette meg alapját. Ennek a kapcsolatnak a fejlődése érdekében jugoszláv gazdasági küldöttség érkezik Budapestre. — ül—■IMIIM■!!>>■ INTI III I I — Hadifogoly üzenet. A moszkvai rádió útján üzeni Kies , Bertalan Kiss Pálnak, Ónodi Arany, János utca, hogy jól van, jól érzi magát és szerettettel köszönti hozzátartozóit. Választ kért az alábbi címre: Moszkva, Krasznij, Kreszt Pocstovi Jascsik 58/2. Boldog újévet kívánunk mm mm mifalnak 75 esztendő # "/Y..a$ híncai, idemi küzdelmei állnak a magyar munkataroznalom legrégibb fajja, a Népszava mogult. Ilái oisticg ijed. évszázada ainak, hogy a magyaroisidgi Szociáldemokrata Párt "zászlóbontó élcsapata első ízben öltötte belül a szocializmus nagyszerű igazságait, a proletariátus feltörő panaszait, követelést is és megrendültetetlen reményét, vágyát emíl igazabb, emberibb jövő után. Hét és fél évtizeden koreszpül a Népszava tántoríthatatlan szilárdsággal, soha meg nem alkuvó egyenességgel, a cél biztos: tudatában szolgálta a munka mozgalom ügyét- Uj hangot hozott a polgári újságírás szokványos hangjai helyett, a lberalizmus időszakában egy egészen más világszemlélet }'vegöjét árasztotta be a proletár-bér kaszárnyákba, a gyárakba, a * haladó értelmiség otthonába és a falvakba- Szava « ■Hcrtl'y rekvia és a ragiánus éveiben ú(iyszólván egyedid hirdette, a szabadságot, az emberiességet, a haladást. * Abban a elszánt, ellenálló magatartásból, ami a 15 esztendőn keresztül a hivatalos úri Magyarországgal szemben megmutatkozott, tör. ' tendin' szerep jutott a Népszánnak. A sötétség fékevesztett, uralmában cikkei, a remény és kitartás fel-felbukkanó fényét küldték a nyomorúságba, szenvedésbe döntött makijai dolgozóknak. A hitleri barbarizmus legdühödtebb tombolása közepette is üzent, nekünk, dolgozóknak, olvastunk sorai között, bátorítást, kitartást merítettünk ragyogó gondolataiból. A Népszava egy darab magyar történelmet hordoz lapjain. Nemcsak annyiban, hogy regisztrálta és megvilágította a történelmi csw.snyekit, bement maga is históriai szerepet rá,lőtt le : a magyar munkásmozgalom KGH kezdése, nartázio is - lendülete, hivatást. Úriesilő utonzékisége elválaszthatatlan a Népszavától- - .. . .A felszabadult Magyarországon a Népszava folytatja eddigi útját: a harcot a dolgozó osztály- jövaguk és érdekelnek, védelmében, a proletártömegek felemeléséért, a szocista holnapért. Nincs már egyedib, mint a múltban. A Szociáldemokrata Párt törekvéseit, eszméit szerte az országban mindenütt a szocialista sajtó új harcos lapjai szolgálják. A Felvidéki Népszava pártunk központi lapjának 73 esztendős jubileuma cl halmából büszke érzéssel küldi üdvözletét és fogadjuk, hogy lelkesítő nagy példája nyomán elszántan fogunk harcoln a magyar dolgozók teljes szabadulásáért, a szocializmus végső győzelméért.. Az újévben is változatlan előzékenységgel állunk kedves vevőink rendelkezésére _ ECKER szövet, selyén, mosóárú kereskedés ■ ————■ Boldog új évet kíván kedves vevőinek GERHARDT ANDOR SZÉCHENYI UTCA 31 sz. Boldog új évet kíván kedves vevőinek Gyermekin!» Otthon Hauer Sándor tabakelengye és gyermekruha szaküzlet Boldog Uj Ívet ICivak ■ t --* • ruhatestő, végy tisztító kesztyűt ajánlunk. Nézze meg új évi kirakatainkat El Széchenyi utca 6 Boldog új évet !. vevőinknek és ismerőseinknek - Eljegyzés: Iaádi Göndöcz Magdolna a és Haák Béla György jegyesek. (Minden külön értesítés helyett.) — Orvosi hir. Dr. Szegő Sándor szülész-nőorvos rendelőjét Budapest VII. Madách Imre tér 5- sz. alá helyezte át