Magyar Élet, 1943. december (5. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-14 / 282. szám

Kedd, 1943. évi december 14. MAGYAR ÉLET A Társadalmi Turul Szövetségre nagy szerep vár nemzeti életünkben Bojtár István dr. országos Turulvezér beszámolót tartott Miskolcon az északmagyarországi kerület vezértanácsi táborán Egyhangú lelkesedéssel táviratban köszöntötték a kormányzót az északmagyarországi Turulisták Miskolc, december 13. Vasárnap délelőtt vezértanács­i tábort tartott a Társadalmi Tu­rul Szövetség észa­kmagyarországi kerülete, amelyen megjelent Boj­tár Imre dr. országos vezér, az országos fővezér képviseletében, továbbá a miskolci, kassai, ózdi, diósgyőri bajtársi egyesületek ki­küldöttei. A vezértanács­i tábort Palotai Ferenc kerületi vezér nyitotta meg és a szokásos üdvözlés után, indítványára a vezér­tanácsi tá­bor egyhangú lelkesedéssel hatá­rozta el, hogy hódoló táviratban köszöntik a kormányzót. Ezután rövid tájékoztatót adott a kerület életéről és tevékenységéről, amely a­ nemzeti szellem szolgálatában állott. Bejelentette, hogy a Társa­dalmi Turul Szövetség északma­­gyarországi kerülete a jövő év februárjában tartja meg a Turul 25 éves fennállásának jubileumi ünnepségét méltó keretek között, amelyet a kas­ai rádió is közvetí­teni fog. Palotai Ferenc lelkes tapssal fo­gadott, beszámolója után Bojtár Imre dr. országos vezér tartott több mint egyórás beszámolót a Társadalmi Turul Szövetség mun­kájáról. Ezzel kapcsolatban meg­emlékezett a Turul 25 éves múlt­­járól is, amely gazdag eredmé­nyeiben a legnagyobb biztosíték arra, hogy ennek az egyesületnek nagy n­emze­ti szerepet kell bizto­sítani a jövőben is. A Turul 25 évvel ezelőtt a frontról hazatért egyetemi és főiskolai hallgatók­ból alakult meg. Nemzeti szellemű működése az ellenforradalmat kö­vető idők keresztény és nemzeti töméseit tükrözte. A Turul vívta ki a numerus clausus törvényét az eg­ytemeken, amelynek jótékony hatása most kezd mutatkozni az orvosi és ügyvédi kamarákban, valamint a közigazgatási és mér­nöki karban. A Turul alapfalat adott a j­obbol­dali­ság kiépítésé­hez. Amikor az állástalan ifjúsá­got a gazdasági pályák felé irá­nyították, a Turul volt az első, amely az országban átképző tan­folyamokat rendezett. A Turul már két évtizeddel ezelőtt felis­merte a népegészségügy fontossá­gát és megrendezte a „Magyar Egészség Hete”-t, amelyről vitéz Gömbös Gyula, a Turul patrónusa ezeket mondotta: Ezzel a kiállí­ t­ás­sal indul el a szociális Magyar­­ország kiépítése. — A Turul lep­lezetlen őszinteséggel – mutatott rá azokra a népbetegségekre, ame­lyek ezrével és tízezrével szedték áldozataikat a magyarság töme­geiből. Ma már kormányprogram a népegészség ügye. Amint kor­mányprogram lett a Turulnak a szociális és földbirtokpolitikai el­képzelése is. A Turul rendezte meg az első munkatáborokat, ahol egyetemi ifjú és iparos egy sá­torban lakva, egymás munkakörét tanulták meg­becsülni és a kö­zösségi szellemet meggyőződésvel ápolni. Hangoztatta ezután, hogy a Tu­rul pártpolitikát, mint a múltban, ezután sem fog követni. A pártok változnak, emelkednek, vagy le­tűnnek, de a Turulnak szilárdan állnia kell a középosztály tenge­lyében. Tovább kell építenie a nemzeti szellemű társadalmat és a nemzeti szellem érvényesí­tését az országos munka minden vonalán. Ezután a Társadalmi Turul Szövetség célkitűzéseit ismertette, így többek között céljai a követ­kezők az országban elszór­ódott turul­ist­ák egy táborba gyű­jt­ése, egyesületekbe való szervezése a régi baj­társaknak, a magyar sors­kérdések felszínen tartása, gya­korlati nemzetvédelem. Bojtár Im­re dr. végül hangoztatta, hogy a Társadalmi Turul Szövetségben épp úgy, mint ezelőtt, változtla­­nul helye van a közép és szakis­kolát­ végzett magyar fiatalság­nak is. Nélkülük a Társadalmi Turul Szövetség nem is lehetne egész. Bojtár Imre dr. országos vezér hatalmas tapssal fogadott beszá­molója után Szélpáll István, vitéz Homolya János dr., Halász Pál, Rózsa Gyula szólaltak fel, majd Palotai Ferenc kerületi vezér mon­dott­ köszönetet Bojtár Imrének. A vezértanácsi ülés a Hiszekegy elmondásával ért vég­et. Szász Lajos a társadalmi együtt­működésről beszélt Kecskeméten A kecskeméti MÁV­ Sportegyesü­­let vasárnap avatta fel új pályáját és sporotthonát. A díszközgyűlésen Szász I­ajos miniszter mondott be­szédet a sport­egyesületnek általa adományozott ezüst serleggel kezé­ben. Kiemelte, hogy a nemzetneve­­lés legfontosabb célja, hogy a nem­zeti társadalom tagjai között kifej­lessze az egy éve t­a­rtozás, az együtt­érzés tudatát, az együttmunkálko­­dás és az együtt hárcolás keltéblen szükségességének tud­t­át. Ezt fej­leszti ki a társadalomban m a, sport ahol nem ellenségek állnak egymás­sal szemben, hanem barátok törnek ugyanannak a célnak, ugyanazok­kal az eszközökkel va­ló elérésére. Hangoztatta, hogy a mai világhá­borúban nem egyes hatalmak har­colnak egymással h­atalm­i pozícióik megerősítésére, ma világok, eszmék, gondolatok, érzések harcolnak egy­mással szemben. Nekünk is megvan­nak céljaink, reményeink és ezek­­megvalósulását várjuk harcunk és mun­ká­­ik ered­ményeként. A hercegprímás beszédet mondott a közömbösség ellen Budapest, december 13. Seréd­ Jusztinián bíbornok her­cegprímás a Szent István Akadé­mia vasárnapi ünnepi ülésén be­szédet mondott a közömbösségről. Kifejtette, hogy a közömbösség nem azonos a részrehajthatatlan­­sággal­ Annak, aki akkor, mikor a magán- és nyilvános élet világi és egyházi vonatkozású kérdései­be állást kellene foglalnia, közöm­bös marad, vagy nincs megfelelő intelligenciája, vagy nincs kellő judicium­a, vagy nincs akarata és férfias bátorsága. Az ilyen kö­zömbös emberben sem bízni, sem pedig, mikor a színvallás és állás­­foglalás küzdelemmel jár, vele csatát nyerni nem lehet. A hercegprímás rámutatott ar­ra, hogy jórészben a közömbös magyarok miatt lett hazánk gyász­­temetője Muhi és Mohács, a kö­zömbös magyarok mi­at lett nem­­zetünkre olyan­ végzetes és veze­tett országunk természetellenes feldarabolására 1918. De nemzeti s­z­e­r­e­nc­s­é­tl­en­ségü­nkben nagy része volt­ Európa hálátlan közömbössé­gének is. Ezért ezekben a sorsdöntő na­pokban, amikor azok a károk, me­ly­­k minket Európa közömbössé­ge miatt értek, még jóvátehetők, szeretne rámutatni arra a fontos hazafias szerepre, amelyet kül­földre szakadt magyar testvére­ink most betölthetnek a haza ja­vára és szeretné megüzenni Euró­pában élő katolikus testvéreinek, különösen pedig külföldi jóhalá­­laseink, doktor kollégáinak s mind­azoknak, akik a római S. Anselmo egyetemen vagy a pápai Levéltá­rom­képző Főiskolán kedves tanít­ványai voltak, hogy amint mi az elmúlt ezer esztendő alatt tettek­kel mutattuk meg, hogy nem va­gyunk közömbösek irántuk, ők se legyenek közömbösek ennek az országnak a sorsa iránt, amely annyit harcolt és áldozott mások­ért és amelynek ők saját orszá­guk és keresztény kultúrájuk megmentését köszönhetik. Foglalkozott a bíboros herceg­­prímás a katolikus házasság kér­déseivel is, rámutatva a vegyes­­házasságokban a katolikus fél ré­szére biztosított jogok szükséges,­­égére és kifejtette, hogy a kato­likusok addig nem nyugodhatnak, míg a katolikus házasság szentsé­gi méltóságát és állami szempont­ból való érvényességét alkotmá­nyos eszközökkel vissza nem állít­­ják­.­­ Hazánk és egy o oá­zun­k iránt mondotta Serédi Justa­nián sem a magán-, sem a nyilvános esetben senki közömbös at.L­­egyen, ha elpusztulni nem akar­­unk. V Ask­lasaldnál — közön­sésünk érdekében — hivatkozz a „MAGYAR ÉLET-re fi *$f+*******S*&>1+ 4-é-t-a ++444++41 — Megalkuvást nem ismerő, ön­tudatos keresztény magyar ember a keresztény „Magyar Riet” elő­fizetője. Háborús napok Roosevelt Szicíliában járt Az angol hán­szolgálm a Fehér h­áz közleménye napján jelenti, hogy Roosevelt elnök látogatást kért Szicíliában. Rommel Norvégiába utazott Rommel tábornagy hét­napi dániai tartózkodás­ábán elutazott Norvé­­­giába, hogy megszemlélje az ottani védelmi berendezkedéseket. A tá­bornagy kíséretében számos magas­­rangú katona­­stt van. (Bud. Tud.) Fagerholm felmentését kérte Fagerholm Finnország szociális minisztere, aki 1937 óta megszakí­tás nélkül vezeti arcája ügyeit, a miniszterelnöktől felmentését kérte. (MTI) Brazíliai szálláskinálók érkeztek Észak-Afrikába Mint a brit hírszolgálat a szövet­ségesek északafrikai főhadiszállá­sáról jelenti, Északa­frikába megér-­­kezeti 13 brazíliai tiszt szálláscsiná­­lóként. Feladatuk előkészíteni egy braziliai expedients hadsereg odaér­kezőét. (MTI) Újabb le­tartós titáa Algírban Algíri jelent­és szerint a szakadár­­bizot­ság rendeletére letar­óztilt­ak Martin tábornokot, az északafrikai­ francia légió volt főnökét. (MTI) őrizetbe vették De Bono tábornagyot Hivatalos közés szerint De K­ono tábornagyot, a fasiszta nagytanács volt tagját és az abesszíniai hadjá­rat parancsnoka Bergamo közelé­ben őrizetbe vették. A tábornagyot különbíróság elé állítják. A bíróság eddigi elnökét elmozdíto­tták kis he­lyébe (dr­ítiin­u ,i fasiszta milícia tá­bornokán nevezték ki. Kiürítési gyakorlat Brassóban Brassó város katonai parancsnok­sága vasárnap, 12-én reggel öt óra­­kor kiürítési gyakorlatot ártak. Felszólították a lófogat­ó és gépko­csitulajdonosokat, hogy a riasztó jel­zés elhangzása után járművekkel jelenjenek meg a számukra kijelölt helyen. A város kiürítési gyakorla­tában résztvettek a hivatalos szer­­vek, valamint a mentő közületi­k is. (MTI) Tárgyalások a csendes­­óceáni angolszász Mio­­and erősítéséről A libraltári jelentés szerint Roose­velt máltai tartózkodása alatt beha­­t­­ó megbeszéléseket folytatott továb­bi hadihajóknak a Csendes-óceánra­­ való küldéséről. Abban egyeztek meg, hogy a földközi-tenger­i hajóha­­dat nem gyengítik tovább, noha Roosevelt hangsúlyozni, hogy a csendes-óceáni flottának sürgős erő­sítésekre volna szüksége a délen el­­­szenvedett veszteségek miatt. (NST)

Next