Magyar Jövő, 1919. október-december (1. évfolyam, 1-73. szám)

1919-11-21 / 41. szám

2 Nagyatádiék feltételei Budapest, november 20. Nagy­atádi Szabó István pártja a kor­mányzásban való részvételét 4 fel­tételhez kötötte és pedig: 1. A vá­lasztások tisztasága, a gyülekezés szabadsága és a sajtótermékek sza­bad terjesztése. 2. A választásokat a megszálló csapatok kivonulása után számított egy hónapra kell kitűzni, hogy azokban a Tiszántúl is részt­­vehessen. 3. A nemzetgyűlés leg­feljebb 1 évre hívható össze és ha­táskörét korlátozni kell és végül 4, minthogy Huszár nem felelt a párt ama kérdésére, hogy híve-e a Habsburg-ház visszahívásának , a párt kívánja, hogy nemcsak az ál­lamforma, de az államfő kérdé­sében is népszavazás döntsön. 800 waggon dunántúli liszt Budapestnek. Budapest, november 20. A Dunántúlon a főváros részére 800 waggon lisztet gyűjtöttek. A tekintélyes mennyiségből eddig 400 waggon érkezett meg Budapestre.. Mennyi kárt okoztak az oláhok Budapesten. Budapest, november 20. Az oláh megszállás következtében 6 millió korona pozitív kárt szen­vedett a főváros. Monarchista hadsereget szerveznek Ausztriában. Budapest, november 20. A monarchisták legújabb terve az, hogy megszervezik a bécsi fe­hér hadsereget s ennek parancsno­kául Kövess Hermann tábornagyot szeretnék megnyerni A budapesti villamosköz­lekedés válsága. Budapest, november 20. A villamos vasutak igazgatósága a következő kommünikét adta ki: Ma reggel ötven százalékára redu­káltuk a forgalmat. Ha sürgős se­gítséget nem kapunk, a szén hiá­nyában az összes kocsikat be kell vonnunk. Garami és Peidl külföldre készülnek. Budapest, nov. 20. Garami Ernő és Peidl Gyula külföldre készülnek és már útlevelet is sikerült szerezniök. Maga Clerk járt közben a belügyminisztériumnál, hogy a szociáldemokrata párt vezé­rei megkapják az útleveleket. Mind­ketten Bécsbe fognak utazni. MINDEN kávéházban, vendéglőben, trafikban, vasúti és nyilvános elárusító helyeken kérjük a „Magyar Jövőt“ Olvassuk a Magyar jövőt MAGYAR JÖVŐ Miskolcion nem lesznek dohány­­jegyek Megkezdődik a dohány árusítása a trafikokban — Az utcai dohánykereskedelmet megszüntetik — Boros János helyettes pénzü­gyigazgató nyilatkozata (Saját tudósítónktól). Megemlékez­tünk már arról, hogy a pénzügy­­igazgatóság rövidesen betiltja az utcai dohányárusítást. A rendelet kibocsátása — értesülésünk szerint — azért késik, mert a budapesti dohány­jövedéki igazgatóság által Miskolcz számára már kiutalt dohánymennyi­ség mindezideig nem érkezett meg. A szállítás ugyanis nagy nehéz­ségekbe ütközik az államvasutak hiányos kocsiparkja miatt. A pénzügyigazgatóság viszont, a közönség érdekeire való tekintettel, mindaddig nem akarja megtiltani a dohányneműek utcai árusítását, amíg a város dohányszükséglete biztosítva nincsen, vagyis amíg a trafikok dohányfélékkel kellően ellátva nin­csenek. Igaz, hogy a mai képtelen dohány uzsora, amely városszerte dühöng, mindenképen tűrhetetlen és tilalmas állapot. Azok a kétes alakok, akik — kihasználva ínségünket — egy bűzös, rongyos, ismeretlen anyagból gyúrt cigarettáért koronákat meré­szelnek elkérni, megérdemelnének­­ nem ötven és százkoronás bírságo­kat, hanem — huszonötöt. Munkatársunk felkereste ebben az ügyben Boros János pénzügyi taná­csost, aki kérdésünkre többek kö­zött a következőket volt szíves vá­laszolni . A dohánykontingens Miskolcz részére már ki van utalva. Mihelyt az áru megérkezik, azonnal kiosztjuk a tőzsdék között. Az utcai árusítást, természetesen, nyomban megszün­tetjük. Dohány lesz elég, úgy, hogy a jegyrendszer bevezetésétől egye­lőre eltekinthetünk. Már csak azért is, mert ez igen nagy költséggel jár, amit se az állam, se a város, vagy a községek nem akarnak vállalni.­­ A dohány egyébként, minden szállítási komplikáció ellenére is, a legközelebbi napokban minden való­színűség szerint megérkezik. Toster angol őrnagy Miskolcson. Tárgyalások a karhatalom szervezéséről. A magyar karhatalom megterem­tésén, illetőleg szervezésén tudva­levőleg egy entente-bizottság élén Yates amerikai hadseregbeli ezredes fáradozik. A szervezésnél Budapest után most a vidéki városok kerül­nek sorra és köztük Miskolcz úgy látszik az elsők közt, amennyiben tegnap Miskolczra érkezett Toster angol őrnagy, Sail Pál báró huszár­hadnagy kíséretében. Az entente megbízottja elsősorban Lauschmann János rendőrfőkapitánnyal tárgyal azokról a módokról és eszközökről, amelyekkel a város rendjét és nyu­galmát feltétlenül biztosítani lehet. A tanácskozás után Sáli báró Lauschmann főkapitány társaságá­ban tisztelgő látogatást tett Nagy Pál báró altábornagynál. Délután a miskolczi államrendőrség a Gazda­kör helyiségében vendégül látta Toster őrnagyot és segédtisztjét. Este elutaztak a vendégek, de a hét végén ismét visszatérnek Miskolczra. A nemzeti hadsereg az alföldön. Budapest, nov. 20. Az oláhok tegnap kivonultak Kecskemétről. Ugyancsak tegnap vo­nult be a nemzeti hadsereg Monor­­ra, Pilisre és Alsódabasra. Budapest, nov. 20. A nemzeti hadsereg tegnap be­vonult Kiskunhalasra, Kunszentmik­­lósra és Kalocsára. A kiskunhalasi csapatot Csillag Ervin őrnagy, a kalocsait Fischer százados vezette. Kunszentmiklós diszbandériummal fogadta a magyar katonákat. — Fát és szenet kap a város. Gedeon Aladár dr. kormánybiztost a kereskedelemügyi miniszter fel­hatalmazta, hogy a borsodmegyei állami szénbányák termelése fölött rendelkezhessék. — Ilyeténképen a széntermelés kellő fokozása folytán, alapos a remény, hogy a város szénszükséglete rövidesen biztosítva lesz. Egyébként a kormánybiztos hathatós közbenjárásával kieszkö­zölte a kormánynál azt is, hogy Miskolcz városa a esetiektől vá­sárolt nagymennyiségű tűzifakész­letből mintegy 150 vagyon­fát fog kapni. Apáthyt felmentették. Budapest, nov. 20. A nagyszebeni román hadbíróság hadsereg elleni izgatás bűntette miatt tudvalévően öt évi fegyházra ítélte Apáthy Istvánt. A tudós tanár ügyét most felülvizsgálták, aminek eredményeként a vád alól felmen­tették. Apáthy jelenleg a szebeni rabkórházban súlyos betegen fekszik. Felépülése után az oláhok szám­űzni, vagy internálni fogják. Apponyi a magyar béke­delegáció elnöke. Budapest, nov. 20. A M. T. I. illetékes helyről arról értesül, hogy Apponyit felkérték a békedelegáció elnökségének el­fogadására. Vasárnap nem közlekednek a vonatok. Budapest, november 20. A Magyar Távirati Iroda jelenti : A máv. igazgatóságától vett értesü­lés szerint a nagymérvű szénhiány csökkentése, illetve a szénkészletek némi gyarapítása érdekében novem­ber 23 ától további intézkedésig a személyforgalom a máv­ összes vo­nalain minden vasárnap szünetelni fog.­­ A szombat este 8 órakor induló miskolczi vonat csupán Mis­­kolczig fog közlekedni. E vonatot felszálló utasok csupán azon állomá­sokról vehetik igénybe, melyek a menetrend szerint még szombaton indulnak. Péntek november 21. A fegyverek beszolgáltatásáról a felvidéki karhatalom parancsnoka a következőkben rendelkezett : Miskolczi katonai körlet parancsnokság. Hirdetmény. A román királyi csapatok elvonu­lása következtében a miskolczi kör­let parancsnokság egész területén, kizárólag az illetékes magyar kato­nai parancsnokságok és hatóságok felelősek a rend fentartásáért. Felszólítom Hont-, Nógrád-, He­ves-, Borsod-, Gömör-, Abaújtorna- és Zemplénvármegyék, valamint Miskolcz thjf. város összes lakosait, hogy az esetleg náluk elrejtett fegyvereket, lőszert és egyéb hadiszert legkésőbb folyó hó 21 ig a legközelebbi katonai parancsnok­ságnak szolgáltassák be. A katonai alakulatoknál tényleges szolgálatot teljesítő egyének fegyverüket elöl­járó parancsnokságuknak kötelesek bejelenteni. Aki e napig fenti hadiszereket beszolgáltatja, vagy ilyen rejtett cik­kek felkutatására helyes adatokkal szolgál, kellő jutalomban részesül. Akinél ez időponton túl fegyvert avagy hadiszert igazolatlanul talál­nak, az a helyszínen azonnal fel­­koncoltatik. Azon egyének, akik elrejtett fegy­verek és hadiszerek rejtekhelyeiről tudomással bírnak és azt idejekorán be nem jelentik, bűnpalástolás cí­mén a rögtönítélő bíróság alá vo­natnak. Vadászfegyverek vagy különös méltányos esetben más lőfegyverek tartására megbízható egyéneknek a miskolczi katonai körlet parancs­nokság ad fegyvertartási engedélyt. Eziránti kérvények a katonai járás és megyei parancsnokságok útján ide azonnal benyújtandók. Miskolcz, 1919 november 17. Nagy, sk., altábornagy, miskolczi katonai körlet parancsnok. Miskolczi pénzügyigazgatóság. 21,287. sz. IV. 1919. Árlesztési hirdetmény. A kassai magyar állami dohány­áruraktárnak Miskolczra történt át­helyezése folytán alólirott pénzügy­igazgatóság az ezen áruraktárba utalt dohánygyártmányoknak a mis­kolczi vasúti állomásról a pénzügyi palotában levő raktárhelyiségbe való beszállítására nézve 1919 évi no­vember hó 27-ik napjára nyil­vános szóbeli versenytárgyalást hirdet. A versenytárgyalás a jelzett napon délelőtt 11 órakor a pénzügyi pa­lotában az I. em. 5. számú szobá­ban fog megtartatni, ahol a szállí­tási feltételek addig is megtekint­hetők. Az ajánlat 100 ktgr. súly alapul vétele mellett teendő meg és vál­lalkozóval a szerződés nyomban meg fog köttetni, ki köteles a szer­ződés aláírásával egyidejűleg a fel­tételek biztosítására 1000 korona készpénzt vagy ugyanilyen értékű értékpapírt letétbe helyezni. Az egy évi időtartamra kötendő szerződésből kifolyó bélyeg és ille­ték költség a vállalkozót fogja ter­helni. Magyar állami pénzügyigazgatóság, Miskolcz, 1919 nov. 15-én. Bieber, pénzügyigazgató

Next