Miskolc, 1877 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1877-10-18 / 83. szám

Miskolc, 1877. Október 18­­88.—83. szám. Második évfolyam. I Előfizetési díj: | A Negzyedévre 1.50 kr.¥ ||Félévre. . . 3 ft. ^ |^Egész évre 6 „ Megjelen­és ^minden csötörtökönj) j® és vasárnapon J . jä_s MISKOLC. Szerkesztőségi iroda: Széchenyi-utca 757. sz.,dr. Bódogh-féle ház. Egyes szám­ára V tir. Helyi ériletetet képviselő, ipar, kerelmi, prlszaii és ismeretterjesztő közlöny. |ji5=?®a»5=8&s=&­ff=eS w .]• Hirdetési dij: % Négyhasábos petit ij sor 5 kr. Többszöri 5] hirdetésnél olcsóbb.g Bélyegi­j 30 kr.JL |r4 | jiÉven hirdetés 70 k­t || *®^fe^S-®a=9®=S­S=S­ ty ›# Kiadói iroda: Cnnnl.nnwi.é/.w 7 10 Orzom U­l'Oll (1 V› fftl fi ll á 7 . A török birodalom történetének rövid vázlata. írta: KERÉKGYÁRTÓ ELEK. (Folytatása.) Ez alatt a szultán alatt történt, hogy III. Fedor orosz cár a törököket úgy meg­verte, hogy ezek kénytelenek voltak Ukra­jnát, melyet azelőtt a lengyelektől vettek el a kozákok földjével együtt, a győzőknek átengedni. Ezen nagy veszteségeket nem tudták a törökök Mohammednek megbocsá­tani, s noha Candiát bevevén, a török hadi­tudománynak a legfényesebb tanúbizonyságát adó, őt hanyagsággal vádolták s trónjától megfosztva, helyébe 1687-ben testvérét III. Szolimán­ ültették. Ez a szultán azonban sokkal együgyűbb volt, sem hogy a halhatatlan győzőnek, Lothringeri Károlynak a fegyverével diadal­masan megmérkőzni bírt volna; ez oknál fogva sem ő, sem az őt követő legfiatalabb testvérje, II Ah­med, nevezetes idő­pontot a nemzet életében nem képeznek. Utódjuk II. Mustapha (1695-1702.) több figyelmet érdemel, mivel az van felőle feljegyezve, hogy oly vállalkozó és kitartó ember volt, miszerint hívatva vala megkí­sérlem hazája régi dicső fényének a vissza­­­­állítását. A körülmények azonban épen nem kedveztek a merész ember szándékának. Még egyrészről üresen talált minden néven ne­vezendő szultáni kincstárt, másrészről régü s télén szerencsétlenségére szintén a világ egyik legnagyobb hadvezérével Eugén her­ceggel, kellett szembeállania. Sohasem tud­nánk elfelejteni, hogy 1697-ben Zentánál, épen a Tiszán való átkelés pillanataiban miként megverte a magyar a törököt; mint semmisült meg 25.000 török, a nagyvezér, több basa és számtalan aga; mint maradt zsákmányul 162 ágyú, 83 zászló, 7 lófark és az egész tábor; s mint következett be 1699-ben a karlovici béke, melyben Ausztria visszanyerte egész Magyarországot, Erdélyt, Horvátországot, az egye­temesi bánság kivé­telével. E békekötés következtében nyuga­lomban élt Mustapha az 1703. évig. Ekkor azonban a régi gyűlölségből folyólag új harcot sürgetett a nép az orosz ellen, mely­nek a szultán nem engedelmeskedvén, leté­tetett és Konstantinápoly egyik városrészében, a 7 toronyban elzáratott, helyét III. Ah­med foglalta el, a ki okos ember volt, s az állam dolgaiban nagy jártasságot és kiváltó tapin­tatosságot tanúsított vala; ámde a földi gyönyöröknek mértéken túl való élvezése sokszor hanyaggá és elővigyázatlanná tették, a minek azután teljes uralkodása alatt mindig nagyon megadta az árát. A nép iránt sok jóakaratot tanúsított s igen kiemelendő ter­vei voltak annak boldogítását illetőleg. Ő jól tudta azt, hogy a török nemzet igen mí­­veletlen és dologkerülő; ugyanazért akként­­ akart cselekedni, miként I. Péter orosz cár cselekedett a maga hazájában. Terjeszteni akarta a hasznos ismereteket, kereskedelm­i- és ipar­törvényeket hozott, s hogy a tudo­mány és művészet érdekében minél több érdeket keltsen, latin munkákat arab nyelv­re fordítgatott. Egy moh­amed vallásra áttért magyar által felállíttatá az első nyomdát, és küldtökb­ől tudósokat és művészeket édes­getett hazájába. Azonban minden ebbeli törekvései hasztalanok voltak. A tudatlan és túlbuzgó főmufti, más néven seikh-us­­szlám ellene szegült újításainak, s megkö­tözte a már különben is elmaradott nemzet kocsijának kerekeit. Miskolc, 1877. okt. 15. Tisztelt szerkesztőség! A miskolc 187—82. sz­ámában az egri jóté­­konycélú műkedvelői előadásokbani közreműke­ Az „agg csíz“ dala. Egy kedves kis madarat ismerek, Mely köztünk él s kedvére csicsereg; Télen nyáron, legyen bármily idő, Nála változást nem idéz elő. Mindegy neki: hajnal vagy naplement, Absolutismus avagy parlament. Mit bánja ő, akárki mit beszél, Kormányválságtól egy cseppet se fél. Hangja mindig egy s ugyanaz marad, S hangjáról ismerjük a madarat. Kalitja tág, egész birodalom Elmerenghet a szép, kedves dalon. Hogy is van csak? „Fizess, fizess, fizess.“ Fogyaszd a bort, legyen bármily vizes. Légy liberál s függj, vagy légy független, Ingyen lelkesülnöd lehetetlen. „Fizess, fizess!“ — madárkánk igy dalol: Nincs már szabadság sehol, de sehol! ügy tanulta be verkli szó mellett A nótáját, melyet énekelget, Országházból kelvén röpke szárnyra, Hogy a jóhírt vigye messze tájra: Ne búsulj, édes kedves magyarom! Régi budat elűzni akarom. Elhiszem, hogy sok van a mi fájó, Mi zsebeden szörnyű likat vájó S mi a kedvet épen nem fokozza; De lásd, örömed még visszahozza S rózsaszínűre festi majd dalom, Lesz még hegyen-völgyön lakodalom. Október is víg szüretre hí­va, Ha megengedi a muszka klíma, Mert most ebben élünk, mozgunk, vagyunk, így van rendőrkormány, rozsdánk, fagyunk! De kortyod édes, falatod ízes Lesz szádban, csak „fizess, fizess, fizess“ Még a lőréért is, mit megiszol: Hajh, a szabadság nincs sehol sehol! A csíz — mond egy tudós ornitholog, S mit tudós mond, az mind igaz dolog — Az éneklők közt legtovább elél, Van példa mely húsz s több évről beszél. No, különb az én madaram, kérem, — Tán nem is madár az voltaképen, Csak a nótája költözött bele, S némelyek szerint, igazi neve — Kánya vinné el —nem is az, hogy: csíz. Reichsgesettzblattból úgy tudom: akcziz! Ki merné jósolni, hogy meddig él? Hogy lesz nap, melyen jön reá is dér? Próbáld csak ily szóval kergetni: hess! Orrodra száll s igy szól: „fizess, fizess“ Borodtól s borodért, ha szomjazol. De ingyen már lőrét sem ihatol! „Fizess, fizess“ az agg csíz így cseveg, S ezt minden jó honpolgár értse meg, Lőrét innék bár, ha nincsen bora: Hajh, a lőreszabadság is oda! Ne csak dalolj, te kedves kis madár, Ki kulturnéptől hozzánk származál. Otthonra leltél, csak költs fészkeden, Ne félj, nem bántom széjjel nem szedem. Dalold szépen: „fizess, fizess, fizess,“ — Olyat ne tégy, hogy innen elsiess, Csak zengj tovább patentált bokrokon „Fizess­ madár,“­s hallgasd jó magyarom! Van még neked régi jó időkből Egy kis borod, majd e lángnedűből, Mely, úgy tudom, még finánczolatlan, Fogunk hű testvéri lánczolatban — Habár a nagy név némely fület sért — Pohárt ürítni Kossuth Lajosért! S a dicsőkért, kik oly jól fizetnek Helyettünk is „szövetségesünknek“ S hátára bőrveresítő mustárt Raknak, éltetjük hős Osmant, Muchtárt! Drága csepp a lelkesülés bora; Vigyázz, el ne potyázd, jó czimbora; — Ámde a sok dicső nagy vívmányra. Magyar bankra, Tiszakanyargásra, Az önálló vámterületére, „Drága barátunk“ egészségére — Ha akad ember, ki úgy szomjazik; Egy egész hordó vatkit ihatik! gerhes garna.

Next