Miskolczi Napló, 1903. március (3. évfolyam, 49-73. szám)
1903-03-01 / 49. szám
-2 A múzeumot pedig egy építendő kultúrpalotában kellene elhelyezni. Ez így igen szép lenne, csak az a baj, hogy nem egyéb, mint egy szép álom. Tudjuk mi jól, hogy mindezt, ha erős, komoly szándékkal meg is akarnák valósítani, nem lehet, — hogy egy újabb időben híres szóval éljünk — „kétfordultával“ megcsinálni, de, ha egyáltalán meg akarjuk csinálni, akkor egyszer csak mégis hozzá kell fogni. És itt jutottunk el a vármegyeház melletti városi és megyei közös tulajdont képező üres telek ügyéhez. Alkalmasabb helyet egy kultúrpalota részére képzelni sem lehet, mint azt. Ami pedig a régi kórházat illeti, az teljesen megérett, a jól megérdemelt csákányra. Hogy aztán mit tegyenek a helyére, az bizony nem okozna egy csepp fejtörést sem. Jöhetne oda például a róm. kath. gimnázium, a pénzügyi palota, a posta stb. De ni, voltaképen csak két épületről és egy telekről akartunk írni és ime, egész sereg épület tűnt fel — ami nincs, de nagyon kellene — hogy legyen. Alig hiszszük, hogy közel jövőben a sokból csak egy is meglesz, de vigasztal az a tudat, hogy helyettük van egy új épületünk, ami — legalább úgy, ahogy van — nem kellett és ez a népkerti diszes mulató. — A véradó ellen Az egész ország megmozdult már a katonai javaslatok ellen. Hetven felirat és kérvény fekszik a képviselőház előtt. Valamennyi a véradó emelése ellen tiltakozik. És még csak most kezdődik a feliratok és tiltakozások tömeges érkezése. A törvényhozáshoz eddig a következő tiltakozások érkeztek : Budapest székesfőváros, Arad, Pozsony, (kétrendbeli), Kecskemét, Szatmár-Németi, Komárom, Debreczen, Szeged, Hódmezővásárhely, Győr, Kolozsvár, Nagyvárad, Baja és Sopron városok, továbbá Fejér, Liptó, Heves, Sáros, Szabolcs, Hajdú, Szepes, Turócz, Jász-Nagykun Szolnok, Szilágy, Zemplén, Békés, Sopron, Abaúj-Torna, Csongrád, Gömör, Kishont, Csik, Zala, Szatmár, Maros-Torda, Ung, Bereg, Borsod és Somogy vármegyék feliratai, valamint a Hajdú Szoboszlón, Makón, Mezőtúron, Tót-Komlóson és Félegyházán tartott népgyűlések és a hajdúböszörményi és kézdivásárhelyi függetlenségi párt kérvényei, végül Közép- és Felső- Pulya, Kóród-Szent-Márton, Ondód, Zseh, Nemes-Kosztolna és Rozsony- Miticz, Kömlő, Kecskemét, Nagy- Majtény, Szántó, Jászfényszaru, Búcsú, Mező-Kövesd, Apcz, Egyek, Völcsej, Molna-Szelcsöd, Komárváros, Béla, Kiskunfélegyháza, Radócz-Kisújfalu, Bókaháza, Zalavár, Szány és Alsó-Pulya községek polgárainak kérvényei a törvényjavaslatok ellen. reám. Nem láttalak eddig s még is úgy tetszett, régóta ismerlek. A te szemed is felismerve pillantott reám. Igaz, te láthattál engem gyakran, nektek nem tilos a színház. Nektek mindent szabad látnotok szegény élőhalottak, minden kisértéssel szabad közelről szembeszállnotok. Titeket nem véd és oltalmaz a halottak kőbástyája, szigorú rendszabálya. Ti szabadon éltek, hogy annál keservesebben érezzétek fogoly voltotokat. Rám néztél s megszólaltál édes lágy hangon : — Először van itt ? Ugye csodálatosan szép vidék ez. S nézze menynyi virág, én szedtem őket — magának. — Nekem ? — szóltam csodálkozva — hát tudta, hogy itt leszek ? — Nem, nem tudtam , felelte halk hangon, mintegy álmodozva. — Nem tudtam, hogy jönni fog. De éreztem, hogy ma történni kell valaminek, valaminek ami még nem történt soha. Vannak olyan kinyilatkozások, hiszi ? Az ember érzi, hogy eldől a sorsa, ma és nem holnap. S bármi történjék is el kell dőlnie, önkénytelenül megyünk a végzet elé s nem tehetünk egy lépést se mely ne oda vezetne. — Elfogadja a virágokat ? — El, — feleltem és olyan szomorúan édes boldogság fogott el. Ott álltunk egymással szemközt, idegenül s mégis ismerősek. Hallottam társaim víg lármáját, de milyen távolról hangzott ez most nekem. Mindtha a múlt s minden, a mi eddig az élethez fűzött meghalt, eltűnt, volna előlem, mióta megláttam szomorú szemeidet s hallottam édes hangodat. Elvettem a virágokat s kezem megérintette a tiédet. Éreztem, hogy lángba borul az arczom. Te pedig elsápadtál s szomorú tekinteted végig siklott fekete köntösödön, mely mint börtön zárta körül ifjú tagjaidat S azután ismét az én arczomon pihent meg szemed s nem volt többé szomorúság benne. — Akarja, hogy megmutassam ezt a helyet? Fogalma sem feksz szépségeiről. Én jól ismerem, hiszen olyan sokat vagyok itt egyedül. Minden fa, minden bokor jóbarátom nekem. Akarja ? — Igen — akarom — de a többiek . . . Hirtelen körülnézett, mintegy föleszmélve : — úgy, a többiek — igaz — hívjuk a többieket is. Elfeledtem. Azt hittem, mától fogva nincs többé senki, csak maga és én. Nem, igaza van, hívjuk a többieket. Elindultunk feléjük. Egymás mellett mentünk úgy, mintha mindig csak egymás lépteit ismertük volna. Éreztem, hogy ő az, akit olyan nagyon vártam, olyan sóvárogva hívtam . A párom, a szívem, lelkem fele. Miért, miért éreztem ezt úgy, olyan bizonyosan? Nem értettem, de tudtam, hogy így van s nem is lehet máskép. A nevét se ismertem pedig. De meghallottam nemsokára, midőn megmondta a többieknek. Nem is figyeltem reá, olyan mindegy volt az, hogy minek hívják. Azután megindultunk, te elől, én veled s a többiek utánunk. Először is felvezettél egy nagy magas hegyre s megmutattad nekem a vidéket. De nem, mint hajdan urunknak a sátán, bűnre csábítván őt, de mint a messiás, ki az ígéret földjét mutatja híveinek. Még most is látom a kék hegyeket, melyeket valami bűvös párázat rejtett, takart szemeink elől. Csak itt-ott láttuk lebukkant a még hóval fedett hegycsúcsokat, hol az örök tél lakik, míg alant már zöld és viruló volt minden. Beszéltél nekem róluk. Elmontad nekem milyen nagyon szereted őket. Drága lelked minden szerelmét rájuk pazaroltad addig, mig engem nem láttál, énekelni nem hallottál. Igen, mondtad nekem olyan egyszerűen, természetesen, mint amilyen egyszerű és természetes maga a szerelem. És én hallgattalak s elfeledtem mindent. El fekete ruhádat, mely szoknyám mellett suhogott, mint élő tiltakozás minden ellen, a mi az élet, a boldogság. Elfeledtem még azt is és szomjasan szívtam fel minden szavadat, hangodat. Olyan ismerősen hangzott min MISKOLCZI NAPLÓ Hirkmeti, 1903. ImarezissTL Tarka levelek. Magyar* viselet. Az ,Uj idők“ legutóbbi száma egy modern magyar ruha képét hozta, mely ruha Lakatos Artur tehetséges iparművészeti terveiő munkája. A ruha teljesen nyugat-európai szabású, magyarsága a gombok melletti újításokban s a nadrág alján levő magyaros kivágásban és gombokban rejlik. Érdemes dolog a magyar viselet felett gondolkozni mindigés talán nincs is a XIX ik századnak az a tizede, amelyben újabb és újabb áramlatok folytán napirendre ne került volna a magyar viselet ügye-Rendszerint már a felsőbb iskolákban kezd az ifjúság ezzel foglalkozni s igen gyakran átviszik az életbe is. Tudjuk nagyon jól, hogy az atillák, bundák és zrinyik viselete nehéz és költséges. Csak díszes alkalmakra, nem pedig a mindennapi munkás életbe valók. Az is tény és nagy igazság, hogy egy nemzetnek a külső dolgokban, így a ruhában is erősen sovinisztának kell lennie s a nemzeti karaktert abban is nyilvánítani kell. Ezt a két hatalmas körülményt egyesíteni, vagyis közelebb hozni egymáshoz nem sikerült eddig. Föltétlenül megkívánták az is, hogy a magyar ruhához a csizma a főkellék, a minthogy szorosan véve a dolgot, az is — ámde miután ennek viselése a mai kor nemzedékének nehéz és szokatlan — egyszerűen letettek e gondolatról. Belehajtunk ismét a francziás, németes, szóval európai öltözetekbe s azóta magyar ruhát csak nemzeti ünnepeken, egy pár elveihez hű öreg uron s a hazafias dolgokért lelkesedő ifjúságon látunk. Pedig kár félretennünk a magyar viselet ügyét. Ebben a mai külföldieskedő világban nem tarthatjuk fel a régiek, az igazi magyarság emlékét szebben, mintha külsőkben is magyarok vagyunk. Ez a tervezett ruha — mely valószínű, el fog terjedni mindenütt — szép és kényelmes. Európai, tehát modern s a mellett magyar. Tervelőjét bizonyára ez a tényező indított arra, hogy a magyar viselet ügyét ismét előbbre vigye. Akik a divat után mennek, azok bizonyára fognak találni utat-módot arra, hogy ebben is divatozzanak, változtassák. Csak a nemzetiesség, a magyar stílus domborodjon ki benne. Csak mutassuk ki ebben is, hogy magyarok vagyunk. L. A. A lap pontos küldése iránti mindennemű reklamáczió ügyében tessék Szelényi és Társa nyomdai czéghez (Széchenyi utcza 34. sz. a.) fordulni. Tájékoztató : Márcz. 1. A tisztviselő-kör jelmezes bohóczastélya a Korosán. Márcz. 7. A miskolczi ág. ev. nőegylet teaastélya. Mirez. 8. A borsod-miskolczi gózMajom közgyűlése d. e. M órakor. Márcz. 19. A pinctér-egylet tánczestélye. Márcz. 12. Városi közgyűlés. NAPI HÍREK. A szív. Az eszedet, ha akarod, Akinek tetszik, eladod, Vagy bár akárhova teszed : Mindegy — azt mondják segfetenb rá, Hogy hová tetted az eszed ? A két karod, ha akarod, Serény munkára zavarod, Kenyérre váltod erejét, Vagy, hogy ha tetszik, össze fonhatod, Megteheted, mert a tiéd. De a szived a tied-e ? Hová te küldöd, siet-e ? A haragodra, várj' mit ád ?! S tudod-e esti terveid közt, Hogy mit hoz hajnal álma rád? Jön egy akárki, idegen, Színét se láttad sohasem S viszi a szived, meg se kérd, Harczolja, gyötri, át nem adva A magáét a tiedért. .. Tudom, nekem is van szivem, Az is szakasztott csak ilyen. Elvesz az is minduntalan És sírva, rrva, összetörve Tér vissza a haszontalan ! Szávay Gyula: Tarka levesek. Ilyen czim alatt a mai nappal uj rovat nyílt meg a Miskolczi Naplóban. — E rovatban könnyed, népszerű stylusban a politika, tudomány, irodalom vagy művészet napi eseményeit fogjuk ismertetni, megvitatni. Ez a rovat a közönség rovata lesz, melyben olvasóink bármelyike a maga saját szempontjából fejtheti ki nézeteit, véla 1. Külön osztály 'A tavaszi újdonságok Modellel ■ ! gyermek-1 megtekintésére tisztelettel kéri a n. é. hölgyközönséget ! Costem és - felöltőkben! KENIK és SOOS kész női felöltők áruháza Miskolcz, Széchenyi-u. Só aljakban! ! Olcsó és szolid árak!