Reggeli Hirlap, 1923. január (32. évfolyam, 1-24. szám)
1923-01-21 / 16. szám
reggeli hírlap Madách Nemzetünk tragédiája, szenvedéseink és megpróbáltatásaink közepette egy pillanatra feledni akarjuk a jelent. A magyar nagyság egyik apostolánk ünneplésére gyújtjuk ma mécseseinket. Madách Imrét ünnepeljük ma, aki száz évvel ezelőtt született, aki a nemzet halhatatlanjai között ott áll Petőfi, Arany és Vörösmarty, Jókai, Kemény és Eötvös, Katona, Széchenyi és Kossuth mellett, akik eszüket, szívüket, tollukat a haza, az emberiség és a haladás szolgálatába állították. Amit alkotott, abban egyedülálló ő, mert nem voltak előzői és nem akadtak kiváló folytatói sem. Filozófus és költő egy személyben, aki mindenben meglátja az egyetemest, megérti a múltat és prófétaként tekint a jövőbe is. Egyetlen nagy művet alkotott, de ebbe egész lelkét belefoglalta. Világnézete és életfilozófiája esetleg eltérhet egyesekétől, mindez nem fontos, a lényeg az, hogy nagy művében egy mélyen járó eme hatalmas művészi megnyilatkozását látjuk. Élete telve volt az igazság keresésével és tudásvággyal, szenvedésekkel és csalódásokkal úgy, hogy maga az élet predesztinálta őt Az ember tragédiája megírására. Madách néhány életrajzírója valósággal szintézis útján állítja össze életének, fejlődésének jellemző vonásait, amelyekből munkájának elemei szinte megkonstruálhatók. A költő életkörülményei mindig rányomják bélyegüket alkotásaira és ez igazság nemcsak a lírai, hanem az epikus és drámai költőkkel kapcsolásban is megéli helyét és ezt látjuk Madách életében is. Az első kísérletek A nagy költő egy világtól elzárt nógrádi faluban, Alsó Sztregován, régi nemesi kúria falai között született 1823 január 21-én. Atyja már tizenegy éves korában elhalt és a gyászba borult, de erős lelkű anyara maradt a gyermekek neveire. Az anya eltörölhetetlen hatást gyakorol a költő fejlődésére is, akit a szeretet és magányosság már gyermekkorában érzékeny és zárkózott, gondolkozó és töprengő lelekké alakít. Már tizenöt éves korában kedvet és hajlamot árul el a költészet és a tudomány iránt és öccsével együtt szerkeszti a Litteratural Reveres című lapot, amelynek olvasó közönsége a famíliából kerül ki. Már akkor legjobb barátjául fogadja a könyvet, sokat ovas és elmélkedik s amikor Pestre jó az egyetemre, értelme egészen kinyílik. Verseket ir, szigorú önbirálattal s nagyobb részüket maga dobja a tűz martalékául. Az egyetemen tagja egy kis irodalmi körnek, amelynek tagjai között látjuk Andrássy Gyulát és Lónyai Menyhértet is. Az ifjak nemes vetélkedéssel, egymás buzdításával áldoznak a Múzsának és Madách ebben az időben irta Lázvirágok című verses füzetét, amely egyúttal emléke boldogtalan szerelmének is. Húsz éves vér, amikor tanulmányait kitűnően elvégezve, megyéjében tiszteletbeli aljegyzői állást vállalt. Most elébe tárul az élet a maga szerelenségében, megismert egy bomladozó társadalmat, a megyei élet visszaéléseit, az álnokságot és hitszegést, a törtetést és elvtelenséget. Herkules kettős útja állott előtte : alkalmazkodni a viszonyokhoz és belevegyülni a többi emberek közé, vagy a göröngyös utat választva küzdeni az igazságért. Ideális lelke megrázkódott, megtelt keserűséggel és kétkedéssel. Az ifjúból korán filozófus válik, aki megveti a világot és az embereket. Őskori hangulatára jellemző a Nógrádi képcsarnok című epigrammagyűjtemény, amelyet jó barátjával, Szontágh Páltal együtt irt és amelyben éles hangon gúnyoli ki megyéje vezető alakjait. Még keserűbb szív szól Egy őrült naplójából című művéből, amelynek gondolatai megdöbbentő pesszimizmusról tesznek tanúságot. Riedl Frigyes szerint »Madách az elveszett illúziók költője, költészetének alaphangja az illúzió és a kiábrándulás.“ Ebből az időből valók első drámai kísérletei, a Jó név és erény, a Commodus, és a Csak tréfa, amelyekben találunk ugyan költői szépségeket, de általában nem nagy értékűek. Érdemesebb drámája a Férfi és nő, amellyel az Akadémián is pályázik, de sikertelenül. A Sturm und Drang korszaka ez a költő életében, a nagyság áhítatos keresése, szertelenségek és egyenetlenségek látszanak ekkori munkáin. — Hasonló tulajdonságokat látunk Csák végnapjai és Mária királynő című darabjaiban is, amelyeket később átdolgozott. Ezek is bővelkedtek szép gondolatokban kedves lírai részletekben, de drámai cselekmény dolgában vérszegények és kevés bennük a színszerűség. Közben jelentékeny szerepet visz Nógrád megye életében, tovább műveli magát, cikkei jelennek meg a centralista Pesti Hírlapban. 1844 ben megismerkedik a bihari alispán leányával, Fráter Erzsébettel, akit megszeretett és a következő év nyarán feleségül is vett. Csesztvére kötözik, hogy közelebb lehessen a megye székhelyéhez. Gazdaságának, megyei hivatalának, olvasmányainak él és kis családjában boldognak érzi magát. Sokat fáradozik és alig jut ideje néhány lírai költemény megírására Amikor pedig nyugatról a haladó eszmék hullámai hozzánk is elérkeznek és a nemzet jobbjai küzdelemre kelnek az emberi és nemzeti jogokért, Madáchot szívbaja, amelytől már eddig is sokat szenvedett, ágyba kényszeríti és amire felépül, a szabadság leverve és a siralomház levegője érzik szerte a hazában. Az ember tragédiája. De Madách egyéni megpróbáltatásai csak ezután következnek. 1852 ben menedéket ad egy politikai üldözöttnek, elfogják és Pozsonyban börtönbe csukják, majd Pesten rendőri felügyelet alá helyezik. Egy év múlva, 1853 augusztusában visszanyeri szabadságát és örömmel indul családjához. De boldog viszontlátás helyett a családi tűzhely feldúlása jutott osztályrészesül. Elválik hűtlen feleségétől, visszaköltözik Alsó Sztregovára, szeretett anyjához, akitől azután haláláig nem válik el. Egy egész világ látszott előtte összeomlani és jellemzők akkori hangulatára és a válás jelenetére alábbi sorai: Ellenállottam nőnek, hogy könyörge, Szeretemet hallgattam, mint zokog; Most már jöhet sorsomnak bármi vége, Nyugodtan várom, oh erős vagyok ! Fájdalma és keserűsége csak nehezen enyhül. Könyveihez a munkához menekül és ekkor írja Civilizátor című szatirikus vígjátékét. 1857- ben episztolát ír Szontágh barátjának, amelyben már felcsillámlik Az ember tragédiája eszméje. Eszerint Ádám, ki a teremtés óta más és más alakban jelenik meg, de alapjában mindig ugyanaz a gyarló ember marad, a még gyarlóbb Évával oldalán. És lassanként kialakulnak a költő lelkében a nagy munka körvonalai s munkája közben felenged fájdalma is. Mint Morvay Győző írja róla, ekkor „vig, kedélyes, élces és jó humoru embernek mutatkozott. Csalódását is kiheverte és régi életkedvével humora is visszatért. Sohasem volt haragos, sem haragtartó ember és semmiféle tréfát nem vett zokon.” 1861-ben, mint a balassagyarmati kerület országgyűlési képviselője Pestre megy és elviszi művét Arany Jánoshoz, azzal az elhatározással, hogy ha a bírálat kedvezőtlen lesz, megsemmisíti. Arany elragadtatással nyilatkozott a diánai költeményről, diadallal mutatta be a Kisfaludy- Társaságnak, amely az Akadémiával együtt sietett a kölet tagjává választani. Az ember tragédiája valóban megérdemelte a lelkes fogadtatást, amellyel bemutatásakor találkozott. Hatása az idővel csak fokozódott, ma pedig a nemzet egyik legkedveltebb szellemi tápláléka, amely nemes eszmevilága, hatalmas koncepciója, költői szépségei által egyaránt kiválik. Vájjon képzelhetünk e hatalmasabb eszmét, mint az emberiség sorsa? Madách ezt a nagy problémát választja tárgyául és elvezet bennünket a misztikumtól kezdve a jövendő messze kontúrjaiba. Nem az egyént, hanem az embert veszi bonckése alá és kiméletlenül feltárja azt, amit igazságnak gondol. Légvárakat rombol le és hazugságokat tesz semmivé. A XIX. század embere szól a munkából, annak a századnak a gyermeke, amely egy letűnőben lévő kornak vége és kezdete egy más eszméket valló, más intézményeket és más gazdasági rendszert magával hozó korszaknak. Madách a XIX. század gondolkozásával tekint vissza az elmúlt korokra, de bármennyire is pesszimisztikus vonásokat látunk művében, diadalmasan kicsendül belőle a haladás, a fejlődés gondolata, amelyre csak oly nehezen tudott ráeszmélni az emberiség. A történeti szívek az eszméket és korokat lehanyatlásuk idején tárják elibénk. Ott van a görög demokrácia eszméje (demokrácia rabszolgákkal !) amikor a nép hálátlansággal siet Miltiadesnek, ott van a keresztes háború az emberek bűneivel és kicsinyeskedéseivel, ott van a francia forradalom, amikor már vérbe és gyalázatba sülyed, mind sötét képek és csak a haladás és fejlődés folytonossága hat reánk megnyugtatóig. S e képek mily változatosak, a társadalmii és az emberi életnek mily jellemzően megrajzolt nyilvánulásai, amelyeknél a költő nem mulaszt el egy-egy találó gondolatot. A munka pedig maga nem egyéb, mint Madách nagy szellemének, töprengéseinek, történeti felfogásának, világnézetének, a jövő egondolásának művészi sorában való megjelenítése. — A kötő Ádámot és Lucifert választja eszméi szószólóiul és az az érzésünk, hogy az egész műben inkább Lucifer az, aki a költő gondokozásához közelebb áll, a végén azonban Ádám kerekedik fel. Madách tehát peszimista lélek, de lelki vergődéseire mint napsugár világít az emberiség jövője iránti bizalma, bár éppen a mű falanszter- és eszkimójelenetei a jövőt a legszomorúbb sínben tüntetik fel. Madách, nagy szerepet szán művében a nőnek is, bár ez a szerep sokkal kisebb a férfiénál. Éva alakját látjuk, mint odaadó, nemeslelkű, erkölcstelen, az emberi örömöket megvető, házasságtörő, az ideális gondolkozása, az önként felajánlkozó nőt és látjuk mint anyát is. Mindezekben a nő a férfinek csak mint kiegészítője szerepel és nem mint ember is. De Madách nem is nézhette más szemüvegen keresztül a nőt, mint saját koráén és mily nemes ez a felfogás annak a kornak felfogásához képest, amikor egy egyházi zsinaton arról tanácskoztak, vájjon van-e a nőnek lelke avagy nincsen? Az ember tragédiája amellett, hogy gyönyörködtet bennünket, egyúttal nemes tanítómesterünk is. Természetesen mindenki mást és mást tanultat belőle, de a mű telítve van olyan igazságokkal is, amelyek mindenki számára örökkévalók. Látjuk, hogy a zsarnokság az emberiség megcsúfolása, hogy a demokráciának együtt kell járni a kultúra emelésével. Látjuk, hogy a vallás, a kereszténység igéit sokszor mennyire meghamisítják, hogy a tudományt gyakran használják fel alacsony emberi szenvedélyekre és látjuk azt is, hogy a nép elnyomása mily szörnyű következményeket vonhat maga után. Látjuk, hogy a pénzért hitet, elvet, szerelmet lehet vásárolni és látjuk azt, hogy korunk mennyire telve van hibákkal, bűnökkel, hamis eszmékkel, de végül látnunk kell azt is, hogy jön majd egy szebb kor is, amelynek nem kell éppen a falanszter rendszeren alapulni. De nincsen szándékunkban a munka részletes taglalásába belemenni, hiszen ez nem egy újságcikk feladata, csak megállapítjuk, hogy Az ember tragédiájához hasonló koncepciójú munka a magyar irodalom területén kívül is alig található. Az első előadás A nagy költői alkotás rövidesen diadallal vonult be a színpadra is. Elször 1883 szeptember 23 ikán adták elő a budapesti Nemzeti Színházban és lassúként a vidéki városokat is meghódította, de előadták Bécsben, Berlinben, Haimburgban és Prágában is. 7. oldal YflsAman. 1°23 ia^nár 21.