Mozgó Képek, 1987 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1987-06-01 / 6. szám
Főszereplője akár magad is lehetnél Néhány szó Georges Simenonról A bűnügyi regény igazi hazája az angolszász nyelvterület. Bár mindig voltak kiváló művelői a kontinentális Európában is, megújítói azonban annál kevésbé. Földrészünk detektívregény-szerzői híven követik az íratlan játékszabályokat, föl sem merül, hogy megváltoztassák őket. Nem így a belga származású Georges Simenon, aki előbb Franciaországban, majd egy csapásra az egész világon hihetetlen népszerűségre tett szert. (A Belga Akadémia tagja, Hollandiában szobrot emeltek neki, megfilmesített történeteit mindenütt vetítik.) Ő az ún. „irodalmi detektívtörténet” megalkotója és kiváló mestere. Munkássága ma is a krimikedvelők és -ellenzők fel-fellobbanó vitáinak kereszttüzében áll. Kétségtelen, hogy Simenon „újítása” elvileg is az irodalomhoz közelítette a krimit. Nézőpontjából szemlélve ugyanis a rejtély, a műfaj alapvető követelménye nem létezik, vagy nem fontos. Pontosabban: nem a dolgokban, a kriminális eseményekben keresendő, hanem mindig kizárólag azokban az emberekben, akik a bűntettet elkövetik vagy vele kapcsolatba kerülnek. Simenon „a jellemrajzban látja a műfaj lényegét, egy-egy karakterben találja meg a rejtélyt” - írja Keszthelyi Tibor. És: „úgy gyűjtöm az embereket, mint más a bélyeget” - vallja Maigret felügyelő szellemi atyja. Simenon tényleg a legkülönfélébb figurákat formálta meg, legalább kétezer alakot, többet, mint Balzac. Mind közül azonban leginkább a kisember érdekli, miként legendás hírű nyomozója maga is az. Jules Maigret nem tűnik ki semmiféle extravagáns tulajdonságával, szokásával. Sem éles eszével (nem is hivatkozik soha a „kis szürke agysejtekre”, miként világhírű kollégája, a tévedhetetlen Hercule Poirot teszi), sem különleges megfigyelőképességével, sem nyomolvasói zsenialitásával, sem ügyvédi furfanggal. Rendőrhivatalnok, aki rendezett családi életet él, tisztességgel végzi a munkáját, szereti a finom dohányt, a kényelmes cipőt, a meghitt baráti beszélgetéseket, és szívesen hódol a francia konyha nyújtotta élvezeteknek. (Egy párizsi újságíró ki is adta Madame Maigret „szakácskönyvét”.) A felügyelő, folyvást füstölgő pipájával, hétköznapi szokásaival akár vidéki orvos is lehetne. Talán csak abban különbözik társaitól, hogy jobban ismeri az életet, mélyen tisztában van az érzelmek belső logikájával. „Ars poeticának” is tekinthetők alábbi szavai: „tudni fogom, ki a gyilkos, ha már megismertem az áldozatot”. És valóban: a Maigret-regényekben nem különösebben érdekes a tények szigorú rendszerezése. Annál inkább az érzelmek, az emberi kapcsolatok belső erővonalai, feszültségei és robbanással fenyegető csomópontjai. Simenont tehát elsősorban az az emberi helyzet foglalkoztatja, amelyben megérlelődhet a bűn elkövetésének gondolata, s létrejöhet maga a gyilkosság. Az izgalmas mesét így a valóság megjelenítése váltja fel, s az a mindig visszatérő gondolat: nem könnyű embernek lenni. Simenon újításai a műforma, a stílus terén is jelentősek. A regények általában az események kissé elnagyolt leírásával kezdődnek, melynek során a légkör hiteles felvillantása szinte fontosabb, mint a kriminális tett elkövetésének részletei. Eztán rövid, gyors ritmusú párbeszédek következnek, melyek révén tovább mélyülhet a szereplők jelleméből, körülményeiből és viszonyaiból kibomló megismerés. Ez a folyamat Simenon könyveiben sokkal fontosabb, mint egy-egy új, megvilágító tény felszínre kerülése. Mindezek a sajátosságok valóban az irodalomhoz közelítik a Maigret-regényeket, s magyarázzák olyanok lelkesedését, mint Sartre vagy André Gide, s ugyanígy érthetővé teszik a nagyközönség osztatlan elismeré-„Azt a pillanatot megelőzően, hogy valaki bűnözővé vált, úgy vélem, éppúgy viselkedett, mint bárki más ... Nincs talán Párizsban ezernyi lehetséges gyilkos?" (Simenon, Maigret habozik) sőt is. (Mindehhez persze az is hozzátartozik, hogy Simenon „igazi regényeket” is írt - Örökösök, A furnes-i polgármester stb.) Szerzőnk nem rejtvényfejtésre hívja olvasóját, s nem is az igazságosztás, az ítélkezés tanújául. Inkább felmutatja neki újra meg újra: annak, ami történt, főszereplője akár magad is lehetnél. Egyes álláspontok szerint mindez detektívregényhez sok, igazi irodalomnak pedig kevés. Meglehet, hogy így van. Mi sem ítélkezünk, inkább idézzük Gide megállapítását, amelyben úgy tetszik - nem kevés igazság rejlik: „Kétségtelen, hogy az úgynevezett nagyközönségnek ír, de mihelyt hajlandók rá, hogy komolyan vegyék, a kényes ízlésűek, a vájtfülűek is megtalálják benne a magukét. Elgondolkoztat, és kevés hiányzik hozzá, hogy tökéletes művész legyen, mennyivel jobb ezen a téren azoknál a mázsás súlyú regényíróknál, akik semmiféle kommentártól sem kímélik meg az embert. S olyan különleges eseteket tár elénk, amelyeknek talán általános érdekük van, de óvakodik tőle, hogy általánosítson; ez már az olvasók dolga.” ZSÁMBOKI MÁRIA ......MPPVL *' - „ m I i t- A néger tévéfilmen: Antoinette (Beatrice Kessler) és Lamotte felügyelő (Günther Mack) Antoinette (Beatrice Kessler) és Koko, a papagáj Szabadidő, öröm, szilárd előrehaladás Amikor szeptembert kezd írni a naptár, 6-7 éves koruktól iskolatáskát kapnak a hátukra vagy a kezükbe a gyerekek és ifjak, megtömik füzetekkel és tankönyvekkel, iskolába indulnak velük. Nyolc órakor megszólalnak az iskolacsengők, kezdetét veszi az első tanóra. A tanár vagy tanító magyaráz, hogy értsék is a gyerekek, amit meg kell tanulniuk, s hogy még jobban értsék, szemléltet is ábrákkal, tárgyakkal. Másnap aztán feleltet, mert ellenőrizni akarja az elsajátítást. Pontosan tudja, mi a teendője, hiszen tanult didaktikát. Az órán fegyelmet tart, de nem nádpálcával és pofonokkal. A padokban mindkét nembeli ifjak ülnek, és hogy is lehetne másként? - anyanyelvükön folyik a tanítás. A napokban megkérdeztem egy nyolcadikos kislányt: tudja-e, ki volt Comenius. Nem is hallott róla. Nyolc évet töltött már iskolában, és nem tudta, hogy a mai értelemben vett iskolát, amelyben az ősszel kezdődő tanévet nyári vakáció követi, hogy tehát a tanévet és a vakációt, a tanórát és a tankönyvet, a módszeres oktatást, a tanári magyarázatot, amely megértetésre törekszik, a szemléltetést, a képeket a tankönyvekben és az osztálytermek falain - nos, hogy mindezt az európai szellemnek az a szinte egyedülálló óriása „találta fel", aki cseh anyanyelvén Komensky névre hallgatott, és akit a Comenius latinos névváltozattal is ismer és tisztel a művelt világ. S ha tudná az én megkérdezett kisdiákom, hogy mindezt Comeniusnak „köszönheti”, vajon szeretné-e ezért? Nem vagyok biztos benne. Ezért hát fontos azt is tudatni vele, hogy ugyanez a nagyszerű férfiú szállt síkra egy olyan korban, amikor az még általános és természetes volt a testi fenyítés iskolából való száműzése mellett; hogy ő volt az első, aki szükségesnek tartotta a lányokat éppolyan képzésben részesíteni, mint a fiúkat, és aki - a műveltségi monopóliumot már akkor tagadván, amikor e fogalom még meg sem született - így írt: „... nemcsak a gazdag és nemes emberek gyermekeit kell iskoláztatni, hanem a nemeseket, jobbágyokat, gazdagokat vagy szegényeket, fiúkat és lányokat, városban és községben, falun és tanyákon egyaránt.” És Comenius Komensky volt az, aki az alábbi figyelemre méltó és - sajnos - máig nem idejétmúlt programot meghirdette: „A mi didaktikánknak kezdettől végighúzódó vezérfonala legyen. Kutassuk ki és találjuk meg azt a módszert, amellyel a tanítók kevesebb munkája mellett a diákok mégis többet tanulnak, az iskolákban kevesebb legyen a zúgolódás, undor és hiábavaló küszködés, annál több a szabadidő, az öröm és a szilárd előrehaladás...” Magyar diáknak különös oka is volna tudni Comeniusról, hiszen ötvennyolc esztendős korában, 1650-ben Sárospatakon szervezi újjá a helyi iskolát Lorántffy Zsuzsanna kérésére. Itt írta A látható világ című rajzos tankönyvet, amelyhez a rajzokat is maga készítette, és a Schola Ludus című könyvet, amelyben az iskola tananyagát dramatizálva dolgozta fel. Iskolaszervező, tankönyvíró és -rajzoló, az anyanyelven történő oktatás úttörője, elméleti neveléstani művek szerzője, a korabeli tudományosság enciklopédikus ismerője és az egységes tudomány létrehozására törekvő fáradhatatlan álmodozó, aki 1641-ben az angol parlament meghívására Londonba utazott különböző országok tudósainak közös munkálkodását megszervezni, aki 1642-47 között a svéd kormány megbízásából nyelvi tankönyveket ír és a nyelvtanítás módszertanán dolgozik, nos ez a polihisztor mindenekelőtt haladó politikus volt, a „cseh testvérek” nevű, többnyire kézművesekből álló szekta sokat üldözött tanítója, papja és vezetője, cseh hazafi és demokrata. Gazdag és szenvedésekkel teli élete szép-szomorú példa rá, hogy emberi nagyság és halhatatlan életművek a társadalmi haladás szolgálatában születnek. LORÁND FERENC Korabeli rajz Comeniusról, saját eredeti aláírásával A Comenius élete című film címszerepét Ladislav Chudík alakítja MOZGÓKÉPEK