Mozgó Világ, 1988. január-június (14. évfolyam, 1-6. szám)

1988 / 2. szám - SZOCIOGRÁFIA - Tódor János: Két évad a Bahamákon

Prózaibban: az előrejutás - a gyengébbek számára a fennmaradás - egyedüli módja a „kötelező ajándékozás”, a potova. Voltaképpen a színfalak mögött az öntevékenység rendszere is szigorú érdekeltségi alapon jön létre. Nem kell különösebben dörzsöltnek lenni ahhoz, hogy a bevonuló elítélt felismer­je: a tisztségek megvásárolhatók. Az ügyeletes, az írnok vagy éppen a brigádvezető hatalma és pozíciója által másként alig megszerezhető előnyök letéteményese lesz. Nem csupán elítélt­ társai felett szerez hatalmat, de tisztéből adódóan játszva éri el az alacsonyabb büntetés-végrehajtási fokozatba történő átminősítést, a feltételes szabadságra bocsátást, neve a jutalmazási listák legelején szerepel, gyakrabban mehet eltávozásra. A megvesztege­tés (potova), a korrupció az elítéltek közötti érintkezés mindennapos formája. Ha egy menőbb nadrágot akarsz, leadsz a raktárosnak húsz láda (doboz) cigarettát. Azt akarod, hogy jó színben tűnj fel a nevelőd előtt: dolgozd meg az írnokot egy neszkávéval. Nem bírod már az üzemi zajt, a hőgutát: a munkaelosztó írnoknál néhány ezresért megvásárolható egy külső munkahely. Nincs kedved a társadalmi melóhoz: ajándékozz egy láda Marlborót az ügyeletesnek. A másokon való hatalmaskodás, a tisztségviselők mindennapos visszaélései miatt a pozíción kívüli „beosztottak” elutasítják az öntevékenységet, mint szervezeti formát. „Gyű­lölöm, hogy egy velem egyivású zsivány ugráltat, járatja velem a bolondját” - mondják a nemecsekek. Jogi szempontból is érthetetlen ez a fajta alávetettség, hiszen a bírói ítélet nyomán az elítéltek státusa - nem számítva a fokozatból eredő különbségeket - teljesen azonos. A betöltött elítélt­ szerepből adódó nyílt megkülönböztetésnél is jobban felháborítja mind a fogvatartottat, mind a nevelőt az informátorokkal való szemérmetlen kivételezés. Mivel a börtönben a „hír” csereértéke a legnagyobb, egy-egy használható „fülesért” büntetés­félbeszakítás vagy rövid tartamú eltávozás jár cserébe. A különösen jól értesültek 8-10 oldalas jelentéseket körmölnek naponta, csak hogy kielégítsék megbízójuk kielégíthetetlen kíváncsiságát. Nem lehet mindig csemegét szállítani, viszont könnyen kegyvesztetté válik az információhiányban szenvedő „hírnök”. Az ilyen persze fehér holló, mert egy dörzsölt vamzer a semmiből is „eseményt” kreál. A Bahamákon hatodrangú kérdés a „füles” igazság­tartama: „Ha csak egy százaléka igaz annak, amit az elítélt mond, akkor is meg kell hallgatni, védelmünkbe kell venni. És aki ezt nem hajlandó megérteni, az jobb, ha szedi a sátorfáját” - tromfolt le bennünket nemegyszer a parancsnok. Az informátorok között pedig kegyelmet nem ismerő konkurenciaharc folyik. A legme­nőbbek egyszerre több helyen is kereskednek értesüléseikkel. A minimális kollegiális disz­kréció, az operatív munkában elengedhetetlen alapvető konspirációs szabályok mellőzésével zajlik a Bahamákon ez a többlépcsős és kiismerhetetlenül kusza besúgó-játék. Az „informá­torok” magabiztosságára jellemző, hogy gyakran nevelőik szemébe vágják: ők bizony kevesek, a besúgók nehezebb váll-lapok védelmét élvezik. Ugyanakkor nem árt velük vigyázni, hisz nyílt titoknak számít, hogy a Bahamákon a testületi tagokat elítéltekkel figyeltetik. Gyanúba keverni és állandó bizonytalanságban tartani - ebben az intézetben így értelmezik a rendet és biztonságot szolgáló általános és speciális prevenciót. És aki nem tud a rezsimhez idomulni, annak nincs itt semmi keresnivalója. Előttünk még mindig ott van a kiszállás lehetősége, ha idegekkel és gyomorral nem bírjuk már tovább. De mit tehet a behálózott elítélt, akinek félelemből vagy holmi erkölcsi meggondolásból egyszer csak elege lesz a megalázó szerepből? Ha túl sokat tud, bizony nincs irigylésre méltó helyzetben. Előbb­­utóbb elcsúszik a banánhéjon: egy „véletlen” hipis (rovancs) alkalmával tiltott tárgyat - pénzt, szúróeszközt, vízmelegítőt stb. - találnak nála. Esetleg valamelyik ügyeletessel szem­beni tiszteletlenségért kap egyik pillanatról a másikra fegyelmi lapot. Akiben pedig ezek után a fogdában túlteng az öntudat és korábbi szolgálataira hivatkozva tiltakozik, megeshet, hogy hamarosan az IMEI-ben (Országos Ideg- és Elmemegfigyelő Intézet) töprenghet sorsa fordulásán. Ott aztán a modern pszichiátria teljes eszköztára rendelkezésre áll lelassítására. Sokszor az IMEI közreműködésére sincs szükség: egészségügyi szolgálatunk rafináltan adagolt nyugtatói gyorsan kezesbárányt varázsolnak a dühöngőből. Parancsnokunkat szinte csak akkor látjuk, amikor egy-egy delegációt kalauzol végig a körleten. Küldöttségek érkezése előtt órákkal tilos minden mozgás, megdermed, kiürül a börtön, akárha egy általános amnesztia söpörte volna ki. Nem csupán az elítélteket terelik ilyenkor zárkáikba; nekünk, nevelőknek sem szabad elhagyni irodánkat. Várjuk, egyre csak

Next