Mozgó Világ, 1996. július-december (22. évfolyam, 7-12. szám)
1996 / 12. szám - TANULMÁNYOK - Révész Sándor: Aczél György - és a fasírt
Révész Sándor Aczél György és a fasírt Aczél miniszterelnök-helyettesi periódusának nagy kérdése, hogy mennyire sikerül a generációváltást szövetségesváltással, fegyvertársváltással követnie. Láttuk, hogy mennyire kiéleződött ez a kérdés a szétbomló „hármas szövetség” belső és külső harcaival és Rényi 1977-es fellépésével kapcsolatban. Az éleződés folytatódott 1978-ban. 1978 nemcsak a színházi kánon átalakulásának, hanem az irodalmi „kánon” átalakulásának is fontos éve volt. Ahogy a hivatalos színházi értékrendben a Nemzeti Színház számít kánonnak, zsinórmértéknek, a hivatalos irodalmi értékrendben az akadémiai kézikönyv és az állami tankönyv. Mindkettő körül 1978-ban sűrűsödtek az események. 1978. május 31-én Aczél Mártonvásárra utazott, ahol vélhetően Pándi Pál kezdeményezésére pártvitát rendeztek A magyar irodalom története 1945-1975 első kötetének (a megjelenése után „sóskaként” emlegetett kézikönyv) kéziratáról. A vácrátóti duellánsok, Pándi és Király ezúttal vállvetve harcoltak a kézikönyv Szabolcsi Miklóstól származó avantgárd értékelése, az ötvenes évek szocializmusának átfogóbb bírálata, a szocializmus kontinuitásának gyengébb hangsúlyozása, a Kiss Ferenc által írt irodalomkritikai fejezet ellen. A „hármas szövetségből” a „modernista” Szabolcsi fogta össze a kötet szakmai munkálatait, Pándi és Király voltak a lektorok. Először a lektori vélemények alapján, azután a martonvásári vita alapján át kellett írni a kézikönyvet. A kézikönyv kétségtelenül megújította az irodalmi kánont (ezt garantálta a szerzők és szerkesztők személye), és a szerzők szándékánál kétségkívül sokkal kevésbé újította meg (ezt garantálta a lektorok személye). Pándi lapja, a Kritika így is keményen megdorgálta a kézikönyvet, főként a Szabolcsi által írt fejezetet. Aczél a szerzőknél is és a lektoroknál is inkább támogatta a kompromisszumos egyensúlyt. Rónay László állítása szerint Aczélnak nem kifejezetten politikai jellegű vétke is van a kézikönyvvel kapcsolatban: „az eredeti példányunkat Aczél György »kölcsönkérte« és sosem adta vissza. Hiába kértük, az a példány eltűnt, és nem volt több belőle. (...) Az intézeti kocsi óriási dossziékban vitte el neki a kézikönyvet, s amikor visszakértük, azt mondta, nem tudja, miről van szó.” Sok mindent ezért is újra kellett írni, mert nem volt teljes másolati anyag. A martonvásári vita után Aczél hívatta Németh G. Bélát, és megkérdezte tőle, hogy aki oly kevéssé kedveli a népieket, az miért nem áll a „másik oldalra”. Nem valószínű, hogy Aczélnak a frontvonalak bonyolultabb rajzolatáról és a különböző jellegű messianizmusok lényegi azonosságáról szóló tájékoztatás hiányzott (amit Németh G. Bélától megkaphatott). Sokkal inkább az ellenszenvek kihasználásának opportunus lehetőségeit próbálta kitapogatni. Németh G. Béla az irodalmi kánon A kézikönyv vitájáról 1. Rejtőzködő legendárium, Szerk.: Jezetlen múlt - Irodalomtörténet-írásunk néhány kérdé-Csáki Judit és Kovács Dezső, Szépirodalmi Szemtanú,séről III. rész, Irodalomtörténet, 1993/4., 950-969. o. 1990. 116-117., 144-145. o. és Kenyeres Zoltán: A befe- 2 Rejtőzködő legendárium, 144. o.