Mozgó Világ, 2013. július-december (39. évfolyam, 7-12. szám)
2013 / 12. szám - ESSZÉ - Lánczos Vera: Hegyi Gyula írásának margójára
Lánczos Vera Hegyi Gyula írásának margójára Manapság szinte minden Magyarországról szóló politikai írást kényszeresen abból a szemszögből olvasok, hogy segít-e értelmezni, mi történt velünk az elmúlt három évben. Az, ami az elmúlt három évben történt, miként helyezhető tágabb kontextusokba, hátha olyan válaszokra akadok, amelyeket keresek, amelyekből a megoldás is felsejlik. Mert nyilvánvaló, hogy az elmúlt három év drámai változásokat hozott, drámaian negatív változásokat, és muszáj tisztán látni és fogalmazni ahhoz, hogy kiutakat találhassunk. Hegyi Gyula írása a gondolatébresztők köréből való, az említett szemszögből közelítve is, pedig nem kifejezetten a legutóbbi három évről szól. Nyilvánvaló azonban, hogy a szerzőt is ugyanez a kérdés gyötri. Azonos korosztály vagyunk. Én is arra vágytam már a nyolcvanas években, hogy egyszer Magyarország is átlagos nyugat-európai ország legyen, és bennem is élt az illúzió a kilencvenes években, hogy lassan egy „normális” országgá, unalmas demokráciává válunk. A normális alatt én mindenekelőtt a szabad létezés lehetőségét értettem akkor. Azt, hogy az állam nem azért van, hogy engem kontrolláljon, hogy a szavak őszintén kimondhatók legyenek, hogy az önálló cselekvés terét ne szűkíteni akarja bárki, hanem bátorítani, mert ez a köznek is jobb. A rendszerváltás ezért nekem elhozta a szabadság élményét, ami számomra a legtöbbet jelentette. Hegyi Gyula is innen kiindulva tekint vissza az elmúlt száz évre, amikor arra keres magyarázatot, miért nem lettünk unalmas demokrácia, miért számít még mindig vagy újra élet-halál kérdésének egy választás. Miért jellemzi végletes megosztottság a közéletet ma is? Hogy a végletesen ellentétes történelmi és mai valóságértelmezéseket érzékeltesse, Kádár és Horthy politikai pályájának gyökeresen eltérő értékelését említi példaként, felidézve a már gyermekként tapasztalt ellentmondást, miszerint, hogy melyikük korszaka volt az ország szégyenének vagy felemelkedésének nevezve, az attól függött, hogy az akkor „reakciósnak” nevezett pasaréti rokonságában hangzott el a vélemény, vagy a hivatalos tananyagot olvasta. Majd korán elhunyt édesanyja történelemmagyarázatára utal, amelyet - mint írja - felnőtt fejjel értett meg igazán, miszerint ,,Magyarország történetében az igazi törés nem 1945-ben, hanem negyedszázaddal azelőtt, az Osztrák-Magyar Monarchia széthullásával történt meg. Ekkor lettünk egy nagy, magabiztos európai birodalom részéből egy kicsi, szerencsétlen, kelet-európai ország. ” Ez a meglátás, bár tulajdonképpen evidens ismeretünk lehetne, a közvélekedésekben tényleg ritkán fogalmazódik meg, holott valóban alkalmas az összefüggések nem szokványos megközelítésére. Hegyi is ennek köszönheti, mint írja, hogy a torzító történelemértelmezések mögött a geopolitikai kényszerek figyelmen kívül hagyását látta meg.