Mozgó Világ, 2014. január-június (40. évfolyam, 1-6. szám)
2014 / 6. szám - REGÉNYRÉSZLET - Egressy Zoltán: Százezer eperfa
Orsolya nem tudta eldönteni, idegent vezessen, ásványvízzel kínálja őket, sápítozzon a vizes ruhák miatt, vagy egyszerűen csak hagyja csordogálni az eseményeket a maguk medrében, végül utóbbi mellett döntött, a legnagyobb zavart természetesen Harlequin okozta számára. Latinné máris a megfelelő pillanatra várt, minél előbb be akarta avatni a lányát, ugyanarra készültek mindketten, az egyik nő passzív, a másik aktív módon, és Harlequin ezzel tisztában volt, ahogy azzal is, hogy végzetes hibát követett el, időben le kellett volna lépnie, megvolt a lehetősége rá, több is, az utolsótól a fia fosztotta meg a kapualjban, vagy még inkább az ő konfliktuskerülő gyávasága. Eltelt egy perc anélkül, hogy érdemi információ hangzott volna el a viharról vagy a szélcsendről, folyt a szó a semmiről, Orsolya felajánlotta a hajszárítóját, egyedül Juli élt a lehetőséggel. Latinné szorgalmazta a tévé bekapcsolását, majd, minthogy senki nem mozdult, maga vette kézbe a távirányítót, kapcsolgatni kezdett, hírekre vadászott. Misi és Harlequin engedelmesen figyelte a képernyőt. A levélgyűjtőt nem érdekelte a tévé, egykedvűen sétálgatott a vászon előtt, nézegette a magányos, félbehagyott almafát. Orsolya idegességében a szájába harapott, bosszantotta a mulasztás, letakarhatta volna a képet, félt, hogy pillanatokon belül ostoba kérdéseket kap a vendégtől, aki azonban nem akart informálódni, unottan arrébb ment, az ablakhoz lépett. Orsolya nyelt egy nagyobbat, ez sem tetszett neki, ezek szerint a készülő mű nem érinti meg ennek az idiótának a lelkét, mégis meg kellett volna semmisítenie, mit ér egy érzelmeket kiváltani képtelen alkotás? Frodó hunyorogva nézte az utcát, majd megfordult, végignézett nedves ruháin, tehetetlenül széttárta a kezét, aztán meglátott valamit, felderült az arca. A festőeszközökhöz sétált, kézbe vett egy nagyobb szerecsetet. Orsolya odalépett, kivette a kezéből. - Bocsánat - mondták mindketten. - Semmi gond - szólaltak meg ismét egyszerre, Frodó nevetett, Orsolya nem. - Gyerekkoromban volt egy mókusom - mondta a férfi -, Misinek hívtuk. Ez nem az? Nem mókus? - Nem. Orsolya letette az ecsetet, indult a tévé felé. - Az imént elmulasztottam bemutatkozni - állította meg Frodó. - Waldbrand Rezső vagyok. Levélgyűjtő. - Latin Orsolya. - Latin? - nevetett fel Frodó. - Hogyhogy levélgyűjtő? A televízióban közben sikerült hírműsorra bukkanni, halálesetekről még nem informálták a lakosságot, viharkárokról esett szó, de a szél elállásáról nem, a következő órákban kezdtek csak ömleni a rossz hírek, és másnapra vált érzékelhetővé, mekkora a tragédia, akkor, este ez még nem volt nyilvánvaló.