Mozgó Világ, 2014. január-június (40. évfolyam, 1-6. szám)

2014 / 6. szám - REGÉNYRÉSZLET - Egressy Zoltán: Százezer eperfa

Orsolya nem tudta eldönteni, idegent vezessen, ásványvízzel kínálja őket, sápítozzon a vizes ruhák miatt, vagy egyszerűen csak hagyja csor­dogálni az eseményeket a maguk medrében, végül utóbbi mellett döntött, a legnagyobb zavart természetesen Harlequin okozta számára. Latinné máris a megfelelő pillanatra várt, minél előbb be akarta avatni a lányát, ugyanarra készültek mindketten, az egyik nő passzív, a másik aktív mó­don, és Harlequin ezzel tisztában volt, ahogy azzal is, hogy végzetes hi­bát követett el, időben le kellett volna lépnie, megvolt a lehetősége rá, több is, az utolsótól a fia fosztotta meg a kapualjban, vagy még inkább az ő konfliktuskerülő gyávasága. Eltelt egy perc anélkül, hogy érdemi információ hangzott volna el a vi­harról vagy a szélcsendről, folyt a szó a semmiről, Orsolya felajánlotta a hajszárítóját, egyedül Juli élt a lehetőséggel. Latinné szorgalmazta a té­vé bekapcsolását, majd, minthogy senki nem mozdult, maga vette kézbe a távirányítót, kapcsolgatni kezdett, hírekre vadászott. Misi és Harlequin engedelmesen figyelte a képernyőt. A levélgyűjtőt nem érdekelte a tévé, egykedvűen sétálgatott a vászon előtt, nézegette a magányos, félbeha­gyott almafát. Orsolya idegességében a szájába harapott, bosszantotta a mulasztás, letakarhatta volna a képet, félt, hogy pillanatokon belül ostoba kérdése­ket kap a vendégtől, aki azonban nem akart informálódni, unottan ar­rébb ment, az ablakhoz lépett. Orsolya nyelt egy nagyobbat, ez sem tet­szett neki, ezek szerint a készülő mű nem érinti meg ennek az idiótának a lelkét, mégis meg kellett volna semmisítenie, mit ér egy érzelmeket ki­váltani képtelen alkotás? Frodó hunyorogva nézte az utcát, majd megfordult, végignézett nedves ruháin, tehetetlenül széttárta a kezét, aztán meglátott valamit, felderült az arca. A festőeszközökhöz sétált, kézbe vett egy nagyobb szerecsetet. Orsolya odalépett, kivette a kezéből. - Bocsánat - mondták mindketten. - Semmi gond - szólaltak meg ismét egyszerre, Frodó nevetett, Orso­lya nem. - Gyerekkoromban volt egy mókusom - mondta a férfi -, Misinek hív­tuk. Ez nem az? Nem mókus? - Nem. Orsolya letette az ecsetet, indult a tévé felé. - Az imént elmulasztottam bemutatkozni - állította meg Frodó. - Waldbrand Rezső vagyok. Levélgyűjtő. - Latin Orsolya. - Latin? - nevetett fel Frodó. - Hogyhogy levélgyűjtő? A televízióban közben sikerült hírműsorra bukkanni, halálesetekről még nem informálták a lakosságot, viharkárokról esett szó, de a szél el­állásáról nem, a következő órákban kezdtek csak ömleni a rossz hírek, és másnapra vált érzékelhetővé, mekkora a tragédia, akkor, este ez még nem volt nyilvánvaló.

Next