Műemlékvédelem, 1961 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1961 / 1. szám - TÁJÉKOZTATÓ - Péczely Béla: Az egri volt trinitárius templom
zatos, félköríves helyiségébe az egykori lőrészek világítanak be. Az emeleteken és a padlástérben közművel ellátott két- és többszemélyes hálók sorakoznak. A fentieket a Baranya megyei Tanács vb. Idegenforgalmi Hivatala és Múzeumi Főigazgatósága, valamint az Országos Műemléki Felügyelőség közös munkával készítette. A létesítmények mintaszerű kezeléséről az Idegenforgalmi Hivatal gondoskodik. Ferenczy Károly AZ EGRI VOLT TRINITÁRIUS TEMPLOM egy, a XVIII. század végén épült, befejezetlenül maradt templomépület, melyet utóbb katonai raktárként használtak. A magas oromfalas, toronynélküli templom Egernek fontos városképi pontján áll, s homlokzata jelentős térlezárást biztosít. A második világháborúban súlyosan megsérült, tetőzete teljesen elpusztult, hosszú évekig fedetlenül, üresen állt. A mellette levő kolostorépület ugyancsak súlyosan megsérült. A honvédség mint az épület tulajdonosa, nem kívánta az épületet helyreállítani, hanem néhány év előtt átadta Eger városának. A városi tanács először az épület lebontása mellett foglalt állást, a műemléki hatóság azonban nem vehette tudomásul a műemlékké nyilvánított épület lebontását. A remek térhatású, gazdag belső architektúrájú templomcsarnok megkapó képet nyújtott romállapotában is. A legmagasabb hatóságokig jutott vita a fenntartás melletti állásfoglalással végződött. Egyidejűleg azonban felmerült a csarnok méltó felhasználásának problémája. Az első tervek közé tartozott a templomtérnek vasmúzeum céljára való felhasználása, az Iparművészeti Múzeum egész vasgyűjteményének ideszállításával. Az országos vasmúzeum Fazola Henrik városában mindenesetre indokolt lett volna. Sajnos, fedezethiány miatt e gondolat nem volt megvalósítható. Az érdekeltek többszöri helyszíni tárgyalása után az az egységes vélemény alakult ki, hogy a kolostorépületet nem érdemes helyreállítani, azt le kell bontani, és helyén felépíteni egy új, 8 tantermes iskolát, a templomhoz csatlakozó szárnnyal és udvarral a régi kolostorudvar helyén, homlokzattal a templom mögött levő térre. Egy ideig a templomcsarnoknak az iskolatömbhöz csatolására gondoltak, akár tornaterem, akár valamilyen más nagyterem céljaira. Ezt utóbb elejtették. Az iskola elhelyezését a Városépítési Tervező Vállalat dolgozta ki, míg terveit a Középülettervező Vállalat készítette el, és azóta már fel is épült, egyszerű homlokzattal, nagy üvegfelületekkel, a mai formáknak a templom mellett való tudatos hangsúlyozásával. Egyidejűleg az Országos Műemléki Felügyelőség Pécsváradi románkori templom és múzeum műemléki helyreállítása (Terv. : Ferenczy Károly) Pécsváradi vár ún. ágyútornyában létesített új turistaszálló