Műemlékvédelem, 1992 (36. évfolyam, 1-4. szám)
1992 / 1. szám - Császár László: A magyaros építőstílus tegnap és ma
A MAGYAROS ÉPÍTŐSTÍLUS TEGNAP ÉS MA Bizonyára nem kevesen vannak, akik az egyes történeti periódusok kulturális vetületeinek változásaiban csupán a megunt játéknak újjal való felcserélését látják (noha ebben is lehet valami), így gondolhatják, hogy pl. Pablo Picasso, aki már mindent tudott a piktúráról, amit tudni érdemes, utolérhetetlen rajzi zseni volt, kimerítve lehetőségeit jutott el az Avignoni kisasszonyokig és tovább. Az építészetben szerkezetcentrikus és a formát előnyben részesítő szakaszokat lehet észrevenni, amelyek rendre váltják egymást, de persze e változásoknak mégsem csak ennyi a lényege. A „józan paraszti ész” egyszerűsítő következtetéseinek ellentéte a dolgok túlideologizálása. Erre azután az elmúlt évtizedekben bőven volt példa. Ily módon „mutattak rá” a tőkés világban a különféle művészeti ágak a társadalombomlás jelenségeire, a belső feszültségekből adódó válsághelyzetekre, az ember elidegenedésére. E felfogás jegyében mutatta a szex a teljes kilátástalanságot, a horror a valós problémák előli borzongásba menekülést, hogy onnan nézve talán elviselhetőbb legyen a világ. Nem tévedünk tehát, ha azt mondjuk, hogy e két szélsőség Scyllája és Charybdise között van a történeti folyamatok és jelenségek kivetítésének valóságtartalma. Jó lehetőségnek kínálkozik egy rövid elemzés e témakörből az építészet segítségével olyan területről, amelynek esetleg a mához is szóló tanulsága lehet. E terület az utóbbi kb. 150 év magyaros nemzeti törekvéseinek arculata. A vizsgálat azt kívánná bemutatni, hogy milyen történelmi-ideológiai alapok milyen architektúrákat hívtak létre, mit próbált az építészet tudatosítani nemzeti vonásaival. I. Böde-Zalaszentmihályfa: Középkori r. k. templom