Műemlékvédelem, 2000 (44. évfolyam, 1-6. szám)
2000 / 1. szám - Román András: 175 - Beck Zsuzsanna - Sedlmayr János: Holt műemlékeink helyreállítása és felhasználása
k és hozzáépítések idejét, mestereit, vagy az építőműhelyt, kutatnunk kell a hazai és külföldi analógiák után. Meg kell vizsgálnunk az épület mai állagát, statikai és szerkezeti adottságait, az alkalmazott anyagok származását és minőségét, az építőtechnikát stb. Mindezen adatok birtokában dönthetjük csak el, hogy megvannak-e a helyreállításhoz szükséges előfeltételek, a részleges vagy teljes helyreállítás jogosultsága. Ennek megállapítása után a visszaépítés mértékének és módszerének problémaköre jelentkezik. Általános elvek vannak ugyan, a helyreállítás módszere normákkal azonban mégsem szabályozható, a problémák általában összetettek, sokrétűek és esetenként különböznek. Igen nagy szerepe van a helyreállítási munkában az egész terület szakszerű régészeti feltárásának is. A feltárás alkalmával előkerült részletek ugyanis visszahatnak a helyreállítás vagy kiegészítés mértékére. Egy kis töredék gyakran nemcsak a szóban forgó részlet kiegészítését eredményezheti, hanem akár egy egész belső tér helyreállítását is indokolhatja (pl. zárókő). Ugyanakkor esetleg több száz köbméter „üres” falazat semmi támpontot sem nyújt a további helyreállításhoz. A munka során gondolnunk kell arra, hogy a romterület lehetőleg már a feltárás idején, valamint a helyreállítás egyes szakaszaiban is tiszta és értelmes képet mutasson. A feltárással egyidőben, gyakran pedig csak az azt követő állagmegóvási munkák befejezése után indulhat meg a tulajdonképpeni helyreállítás részletes tervek alapján. Sokat vitatott probléma a „régi” és az „új” megkülönböztetése. Az emlék egységes megjelenítése indokolja a régihez hasonuló kiegészítést, amely azonban közelről határozott differenciával jelentkezik (pl. kismértékű síkbeli eltolás falak esetében, kő helyett műkő alkalmazása a részletképzésben stb.). Ez a különbség azonban ne legyen erőteljes, mert az szétdarabolná az épületet, ami a bemutatást és élménykeltést zavarná. Lényeges, hogy a megkülönböztetés egy romterületen belül azonos módszerrel történjék, hogy a szemlélő biztos érzékkel tájékozódhassék, annál is inkább, mert a holt műemlékek többsége már eleve több építési periódust mutat. Az alábbiakban négy példát mutatunk be négy holt műemlékünk felhasználására, élővé tételére. Ezek a tervek bizonyítják, hogy a műemlékek korszerű elvek szerinti helyreállítása és felhasználása nem hasonlítható a múlt század közepe táján dívott purista módszerhez, amely az emléket úgy alakította át, ahogy az eredeti épületet - többé-kevésbé hézagos ismeretei alapján - elképzelte. Diósgyőr szabályos, belsőtornyos vára talán a legépebben maradt fenn, bár az egykori impozáns királyi várból ma már csak a négy saroktorony, a földszinti alaprajz, az alsóvár kváderfalának egy része, a XVI. századi rondella és néhány kisebb részlet áll. A mai vár alapjait valószínűleg a XIII. század végén rakták le, hármas védelmi rendszere már akkor megvalósult (vizesárok-alsó vár-felső vár); teljes kialakítása a XIV. század első felére tehető. Nagy Lajos uralkodása alatt építették ki a legnagyobb magyarországi lovagtermet az északnyugati és az északkeleti saroktorony között. Ugyancsak ebből az időből való a keleti oldal elé kiugró kétszintes várkápolna is. A XVI. században nagyméretű rondellával egészítették ki védelmi rendszerét, minthogy a vár addig még nem számolt a lőfegyverek elleni védelemmel. A XVI. század végétől kezdve a vár állaga fokozatosan romlik, úgyhogy a XVII. század második felében már nagyrészt rom. Ebből az időből való Sida hadmérnök műszaki felvétele, amely az akkori földszinti és első emeleti alaprajzból, metszetből és egy távlati képből áll. A XVIII. századtól kezdve a diósgyőri vár már lakatlan. A mai maradványok, az átépítési periódusok ismerete, analógiák áttanulmányozása és a Sica-féle, 1662- ből származó mérnöki felvétel alapján az egykori vár szerencsésen rekonstruálható. Ennek megoldásához a fent említett tényezőkön kívül a leglényegesebb - a legtöbb várromtól eltérően - az egykori magassági adatok pontos ismerete. A négy saroktorony két belső oldalán ugyanis kirajzolódnak az épületszárnyak keresztmetszetei. A részletek rekonstrukciójára nézve azonban már nincsenek ilyen határozott támpontok, a helyreállítás során tehát éppen ezeknek a kialakítására kell a legtöbb gondot fordítanunk. Helyreállítás esetén a belső vár nagy területén (55 x 48 m) nem célszerű csak múzeumot és kiállítási helyiségeket létesítenünk; az alapterület kihasználása érdekében abban egyúttal reprezentatív jellegű szálloda is elhelyezhető, amelyre Diósgyőrnek már ma szüksége lenne. E határozott program az elméleti tervnek reális alapot ad. A tervezés során bebizonyosodott, hogy a szálloda és a múzeum követelményei a meglevő adottságokkal nem ellenkeznek. A felső vár alapterülete mintegy 50 szállodai szoba, néhány reprezentatív és kulturális helyiség és a szállodához tartozó üzemi rész elhelyezésére alkalmas, ugyanakkor magában foglalhatja a diósgyőri vár múzeumát, kiállítási helyiségeit és kőtárát is. A szállodai szobák elhelyezésének fő szempontja az volt, hogy azok az emeleteken helyezkedjenek el, ablakaik a nagyméretű udvarra nyíljanak, hogy ezzel a vár tömör külső falát a sok nyílással ne kelljen felszabdalni. Magától adódott itt a megoldás, amely a külső fal mentén vezetett oldalfolyosóról nyitja a helyiségeket. A legfelső emeleten elhelyezett szobák mindegyike önálló terasszal valósítható meg úgy, hogy ez a nyitott terasz az itt elpusztult gyilokjáró emlékét idézze. A négy viszonylag épen fennmaradt torony a függőleges és vízszintes elosztást biztosítja az épületen belül. Az északkeleti toronyban van a főlépcsőház (itt volt a XVII. században is), a többi torony csigalépcsője csak kisegítő lépcsőként működik. A terv szerint a régi ülőfülkés kapualj felhasználásával alakul ki a főbejárat. Teljes helyreállításra kerül az udvar felé nyitott árkád, a kétszintes várkápolna és a nagyméretű (337 m2) kéthajós lovagterem. Ez utóbbi helyreállításának módjáról nehéz volt döntenünk. A boltozat teljes ismerete, a tér és térhatás egyértelműsége és az egész várterületen egységesen alkalmazott helyreállítási mód az eredeti boltozati struktúra visszaépítését indokolja, szemben azzal a lehetséges megoldással.