Műemlékvédelem, 2000 (44. évfolyam, 1-6. szám)

2000 / 1. szám - Román András: 175 - Beck Zsuzsanna - Sedlmayr János: Holt műemlékeink helyreállítása és felhasználása

k és hozzáépítések idejét, mestereit, vagy az építőműhelyt, kutatnunk kell a hazai és külföldi analógiák után. Meg kell vizsgálnunk az épület mai állagát, statikai és szer­kezeti adottságait, az alkalmazott anyagok származását és minőségét, az építőtechnikát stb. Mindezen adatok birtokában dönthetjük csak el, hogy megvannak-e a helyreállításhoz szükséges előfeltételek, a részleges vagy teljes helyreállítás jogosultsága. Ennek megállapítása után a visszaépítés mértékének és módszerének problé­maköre jelentkezik. Általános elvek vannak ugyan, a helyreállítás módszere normákkal azonban mégsem sza­bályozható, a problémák általában összetettek, sokrétű­ek és esetenként különböznek. Igen nagy szerepe van a helyreállítási munkában az egész terület szakszerű régészeti feltárásának is. A fel­tárás alkalmával előkerült részletek ugyanis visszahat­nak a helyreállítás vagy kiegészítés mértékére. Egy kis töredék gyakran nemcsak a szóban forgó részlet kiegé­szítését eredményezheti, hanem akár egy egész belső tér helyreállítását is indokolhatja (pl. zárókő). Ugyan­akkor esetleg több száz köbméter „üres” falazat semmi támpontot sem nyújt a további helyreállításhoz. A munka során gondolnunk kell arra, hogy a rom­terület lehetőleg már a feltárás idején, valamint a hely­reállítás egyes szakaszaiban is tiszta és értelmes képet mutasson. A feltárással egyidőben, gyakran pedig csak az azt követő állagmegóvási munkák befejezése után indulhat meg a tulajdonképpeni helyreállítás részletes tervek alapján. Sokat vitatott probléma a „régi” és az „új” megkü­lönböztetése. Az emlék egységes megjelenítése indo­kolja a régihez hasonuló kiegészítést, amely azonban közelről határozott differenciával jelentkezik (pl. kis­mértékű síkbeli eltolás falak esetében, kő helyett műkő alkalmazása a részletképzésben stb.). Ez a különbség azonban ne legyen erőteljes, mert az szétdarabolná az épületet, ami a bemutatást és élménykeltést zavarná. Lényeges, hogy a megkülönböztetés egy romterületen belül azonos módszerrel történjék, hogy a szemlélő biz­tos érzékkel tájékozódhassék, annál is inkább, mert a holt műemlékek többsége már eleve több építési perió­dust mutat. Az alábbiakban négy példát mutatunk be négy holt műemlékünk felhasználására, élővé tételére. Ezek a ter­vek bizonyítják, hogy a műemlékek korszerű elvek sze­rinti helyreállítása és felhasználása nem hasonlítható a múlt század közepe táján dívott purista módszerhez, amely az emléket úgy alakította át, ahogy az eredeti épületet - többé-kevésbé hézagos ismeretei alapján - elképzelte. Diósgyőr szabályos, belsőtornyos vára talán a leg­épebben maradt fenn, bár az egykori impozáns királyi várból ma már csak a négy saroktorony, a földszinti alap­rajz, az alsóvár kváderfalának egy része, a XVI. századi rondella és néhány kisebb részlet áll. A mai vár alapjait valószínűleg a XIII. század vé­gén rakták le, hármas védelmi rendszere már akkor meg­valósult (vizesárok-alsó vár-felső vár); teljes kialakítása a XIV. század első felére tehető. Nagy Lajos uralkodása alatt építették ki a legnagyobb magyarországi lovagter­met az északnyugati és az északkeleti saroktorony kö­zött. Ugyancsak ebből az időből való a keleti oldal elé kiugró kétszintes várkápolna is. A XVI. században nagy­méretű rondellával egészítették ki védelmi rendszerét, minthogy a vár addig még nem számolt a lőfegyverek elleni védelemmel. A XVI. század végétől kezdve a vár állaga fokozatosan romlik, úgyhogy a XVII. század második felében már nagyrészt rom. Ebből az időből való Sid­a hadmérnök műszaki felvétele, amely az ak­kori földszinti és első emeleti alaprajzból, metszetből és egy távlati képből áll. A XVIII. századtól kezdve a diósgyőri vár már lakatlan. A mai maradványok, az átépítési periódusok isme­rete, analógiák áttanulmányozása és a Sic­a-féle, 1662- ből származó mérnöki felvétel alapján az egykori vár szerencsésen rekonstruálható. Ennek megoldásához a fent említett tényezőkön kívül a leglényegesebb - a leg­több várromtól eltérően - az egykori magassági adatok pontos ismerete. A négy saroktorony két belső oldalán ugyanis kirajzolódnak az épületszárnyak keresztmetsze­tei. A részletek rekonstrukciójára nézve azonban már nincsenek ilyen határozott támpontok, a helyreállítás során tehát éppen ezeknek a kialakítására kell a legtöbb gondot fordítanunk. Helyreállítás esetén a belső vár nagy területén (55 x 48 m) nem célszerű csak múzeumot és kiállítási helyiségeket létesítenünk; az alapterület kihasználása ér­dekében abban egyúttal reprezentatív jellegű szálloda is elhelyezhető, amelyre Diósgyőrnek már ma szüksége lenne. E határozott program az elméleti tervnek reális alapot ad. A tervezés során bebizonyosodott, hogy a szálloda és a múzeum követelményei a meglevő adottságokkal nem ellenkeznek. A felső vár alapterülete mintegy 50 szállodai szoba, néhány reprezentatív és kulturális he­lyiség és a szállodához tartozó üzemi rész elhelyezésére alkalmas, ugyanakkor magában foglalhatja a diósgyőri vár múzeumát, kiállítási helyiségeit és kőtárát is. A szállodai szobák elhelyezésének fő szempontja az volt, hogy azok az emeleteken helyezkedjenek el, ablakaik a nagyméretű udvarra nyíljanak, hogy ezzel a vár tömör külső falát a sok nyílással ne kelljen felszab­dalni. Magától adódott itt a megoldás, amely a külső fal mentén vezetett oldalfolyosóról nyitja a helyiségeket. A legfelső emeleten elhelyezett szobák mindegyike önál­ló terasszal valósítható meg úgy, hogy ez a nyitott te­rasz az itt elpusztult gyilokjáró emlékét idézze. A négy viszonylag épen fennmaradt torony a füg­gőleges és vízszintes elosztást biztosítja az épületen be­lül. Az északkeleti toronyban van a főlépcsőház (itt volt a XVII. században is), a többi torony csigalépcsője csak kisegítő lépcsőként működik. A terv szerint a régi ülőfülkés kapualj felhasználá­sával alakul ki a főbejárat. Teljes helyreállításra kerül az udvar felé nyitott árkád, a kétszintes várkápolna és a nagyméretű (337 m2) kéthajós lovagterem. Ez utóbbi helyreállításának módjáról nehéz volt döntenünk. A bol­tozat teljes ismerete, a tér és térhatás egyértelműsége és az egész várterületen egységesen alkalmazott helyreál­lítási mód az eredeti boltozati struktúra visszaépítését indokolja, szemben azzal a lehetséges megoldással.

Next