Műhely, 2002 (25. évfolyam, 1-6. szám)
2002 / 1. szám - MERT HA ANNYIT KÖNYVEZHETNÉK IS MINT A TENGER - Ricur, Paul: A történelem írása és a múlt megjelenése
kurzusnak a referens felé vezető útját biztosítsák, de sajátosan homályba is borítják a történeti diszkurzus referenciális megcélzottját, akkor a nyelvész privilégiuma lesz azoknak a korlátoknak a napfényre hozása, melyek a szerzőt a tények bemutatásában vezették. Kísértést érezhetünk annak állítására, hogy ezek a feltehetően az olvasó tudtán kívül fennálló korlátok egy olyan végső gondolati csapdát alkotnak, melyet kizárólag a nyelvész jogosult leleplezni. Jól ismerjük a strukturalista szemiotika által kidolgozott „valósághatás” és „referenciális látszat” témáit - melyek a fentebb említett saussure-i nyelvészetet követik -, ahol a referens elvileg van kizárva a jelölő-jelölt párosra redukált jelentés kétértékű struktúrájából. Íme a gyanú, melyet ez a szemiotikai iskola a narratológia síkján táplál, és az ebből a historiográfiai síkra háramló antireferencialista érv. Ám a szóban forgó korlátok támasztotta probléma a történeti diszkurzus retorikai analízisével éri el tetőpontját, és frontális támadást intéz mindaz ellen, amit fentebb „kritikai realizmusnak” neveztem, melyet a legtöbb történész valódi vizsgálat nélkül tesz magáévá. Az elbeszélt történetek tipológiájába tartozó sajátosan narratív konfigurációk - a trópusokkal és más diszkurzív és gondolati alakzatokkal együtt - a kódok bonyolult építményébe ágyazódnak. Ezek az alakzatok együttesen a képzeletbeli egy olyan belső struktúráját alkotják, melyek - Hayden White kifejezését használva - a „szóbeli fikciók” teljes osztályát lefedik. A „történeti képzelet” e kiváló teoretikusának tudományos teljesítménye példaértékű.14 Ugyanakkor elméletének a történeti elhitetés és meggyőzés formáin összpontosuló pusztító ereje csakis a „posztmodern” néven ismert nagyobb mozgalommal összefüggésben éri el célját. E mozgalom számára a történészi racionalitás annak a felbolydulásnak a közegében kerül terítékre, amely a felvilágosodás korából örökölt meggyőződéseket tépázza, s ez utóbbiakat eltökélten a modernitás mértékének veszi, így aztán egy korszak önmegértése lendül játékba a történeti igazság természetét érintő vita alkalmával. Az eszmecsere, mely azzal fenyegetett, hogy elismert kritérium nélküli ideológiai ellenségeskedésekbe torkollik - lévén maga a kritérium eszméje is kérdésessé vált -, egy megfelelően központosított vita jóvoltából a történeti megismerés kérdéskörére korlátozott interpretációs konfliktus határai közé került. Ennek tétjét a „végső megoldás” témájának szentelt művek recepciója, és különösen a német történészek e témára vonatkozó vitáját bemutató kollektív mű, a Historikerstreit alkotta.1516 A figyelem a posztmodernizmusról folyó végnélküli civakodásról egy félelmetes, de taglalható kérdésre irányult: hogyan beszéljünk a Holokausztról, a Shoahról, a XX. század közepének e meghatározó eseményéről? A kérdés két egymással ellentétes, s egymással gyakran szembekerülő horizont nagy kérdésfeltevései közé ágyazva fogalmazódott meg: az egyik oldalon a gyanú mesterei álltak, akik a „referenciális látszat” kulcsszavát használták, a másikon a tagadók, akik számára a „hivatalos hazugság” volt a kulcsszó. Saul Friedländer műve tanúskodik erről a konfrontációról, melynek címe különösen fontos számomra: Probing the Limits of Representation.TM Ezt az egyetlen művet veszem itt figyelembe, mert előadásom egész problematikájának szempontjából emblematikus jelentőséggel rendelkezik. Friedländer megjegyzi: „Az európai zsidóság elpusztításának, mint a népirtás egy szélsőséges esetének, kihívással kell szolgálnia a történeti relativizmus képviselői számára, hogy egyébként absztrakt szinten megfogalmazódó álláspontjaik következményeivel szembesüljenek”. Hayden White hozzászólásában bátran szembenézett e kihívással, s érvelését megismételve elismerte, hogy tropologikus retorikája semmilyen a diszkurzusban immanens Doboz régi könyvborítóval, 2001 14 Hayden White: The Contents of the Form: Narrative Discourse Historical Representation. John Hopkins Univ. Press, Baltimore-London, 1987; Uő: Tropics of Discourse: Essays in Cultural Criritism. John Hopkins Univ. Press, Baltimore-London, 1990. 15 Rudolf Augstein et al: Historikerstreit: die Dokumentazion der Kontroverse um die Einzigartigkeit der nazionalsozialistischen Juden Vernichtung, Pieper, München, 1988. (Devant l’histoire: des documents de la controverse sur la singularité de l’extermination des juifs par le régime nazi. Cerf, Paris, 1988.) 16 Saul Friediänder (szerk.): Probing... Harvard Univ. Press, Cambridge, 1992. 59