Mult és Jelen, 1844 (4. évfolyam, 1-105. szám)

1844-01-02 / 1. szám

tj mirigy válogatott darabban mutatta meg indulatoknak parancsoló hatalmát, különösen benyomást tett a’ Liszttől szerzett Serenade és Orgia férji zene és kicsapongó vigalom. Két dalt énekeltek Komlossy Paulina 1«. a. és Kaczvinszky színész ur. — —^ Nemzeti színházunk folyvást mulattatja küzünségünket: dec. 20-k egy franczia vígjáték „Házasság Dobszónál“ mulattató és jó hatású darab adatott, kettős hangász karral, katonai diszmenettel, a’ katonaságot, kissé jobban megtakaríthatott lovon vezető örnagygyal, szóval nagy lármával , a’ mi dugva tömött színházat csödite bé bizonyságára annak, hogy nálunk még spectaculum kell a’ közönség nagy részének ! Említést érdemel az is, hogy a’ karzat magát szépen és csendesen viselte miért? alább mindjárt megmondjuk. — — Mint halljuk, a’ hamis bábkoczédulákat gyártó deézsi nemes kompániának segédjei, ’s a’ könnyű pénzkeresés módját hasznokra forditó társak, czinkosok alkalmasint nálunk is találkoztak. A’ nyomozás, még pedig városunk érdemes főbírája. Ágoston István ur egyenes felügyelete alatt foly, tűnek éles belátása, ismeretes pontossága, ’■s el nem tántorítható egyenessége, valamint a rendőrségnek nagy könnyebbségije van, ugy a’ vizsgálódás inkább, mint egyébként remélhető sükere biztosítására is szolgál. Az e részben nagyított és regényes alakban keringő híreknek igazán csak kötve kell hinni. Legyen szabad remélni hogy a’ felsöbbség bölcs intézkedései e’pénzügyi hamis sáfárkodásból származott sok aggodalmat nem sokára eloszlatják, ’s az okozott és ártatlanokra báromolható károk következéseinek ebbe állani vagy azokat enyhitni fogja. — — Folyó hónap 7-a városunk redoute- teremében a’ maszkarás bálok elkezdődnek. A’ város a’ nagy teremet újra szépen kifestetteté és butoroztatá, ’s azt a’ közönség kényelmére elrendezte: a’ redoute mostani munkás és ügyes haszonbérlője Pancs ott Miklós úr, is minden szükségesekről gondoskodott, hogy a’ ús közönségnek jó és kedves időtöltést, magának szép jövedelmet csináljon, éppen azért az első hónapban nem is ad hetenként három bált az eddigi szokás szerint, nivel azokat a’ közönség rendesen nem járta. Szóval a’ víg fársáng nem sokára beáll , a’ tánczot kedvellek és házasulandók örömére. — —Említettük feljebb, hogy a’ nemzeti játékszínben közelebbről ’s azutáni egy két előadásban is a’ karzati nemes de nem éppen nevelt közönség eddigi szokása ellen magát csendesen viselte. Ennek értésire tudatni kívánjuk olvasóinkkal ezt, hogy az innepet megelőzött héten a’ rendőri hivatalnak egy nyomtatott hirdetése hordoztatott szét a városon, melyben a tisztelt hivatal azon „nagy megilletődéssel vett tapasztalasát jelente, hogy mivel némely a’ színházi karzatban megjelenő egyének elfelejtkezvén mi tisztelettel tartoznak a’ több jelenlévő nagy és főhelyzetű nagyobb kisebb rangú elöljárók — ’s tiszturakhoz , a’ karzatból lekiáltani, dombolni, dohányozni nem átalják,m ily kitörők megzabolázására rendelések vannak téve, mi szükséges tudásul szolgáljon azoknak, kik a fennebbi hibákba esnek, mert azonnal le fognak vezettetni, ’s hibájukhoz merve büntettetni.“ Valamint e’ munkás, ’s hihetőleg állandóul foganatos — különben semmit sem érő- intézkedését a’ ús rendőrségnek méltó dicsérettel említjük, hirdetjük, magasztaljuk, ugy ez alkalmatosságotegy bűnünk megváltására használjuk kifejezvén, mennyire sajnáljuk, hogy mult évi irodik számunkban az igazat (a’ mit nem mindéje kifecsegni) megirván , ezzel a’ új rendörség egy sokat nyomó és tekintélyes tagjának kedvetlenségét, boszszankodását, haragját magunkra vontuk. Valóban e’ csapásra nem számítottunk, leginkább azért, mert biztonll a’ ús rendőrség igazságszeretetében, ’s béketűrésében, mely utolsó erényre rendőri tisztviselőnek különösen nagy szüksége van, kinek természetesen sok mindenféle néha a’ vas türedelmet is próbára tevő egyénekkel kell bajlódni, azért bár a’ közmondás szerint: patientia, barát-táncz, mi azt hiszszük inkább, rendőrtáncz, azonban örömest megismerjük, hogy tánczolni , néha lengyelt is, némely embernek kissé nehéz lehet. ..V neinzet«, SkorssaaEry és PEISZtujk'ílS. Az Erdélyben napirenden lévő tárgyak közti fő helyen áll jelenleg a megyei tisztújítás kérdése. Egy szó ez ügyben— ha szinte az a’korszellem túlzó kivonatainak nem is hízelkedik — nem lenne tán éppen szükség felett. — A kérdés a mult évben alkalmasint minden magyar és székely törvényhatóságokban, az ő Felsége által tavalyi april. 22-i kiadott és arra nézve a’ régi törvényes szokás megtartását parancsoló ismeretes kir. idmes leirat következéséül, vitatás alá került, ’s a’ különben is nem csendes indulatokat és kedélyeket jobban felbolygatta. — Közelebbről Kolozsmegyében és Udvarhelyszéken, a’ tavalyi esztendő vége felé tartott, ’s lapunkban is kiadott közgyűléseken fordult elő, ’s mind a’ két törvényhatóságban az ellenzéki elveit diadalával. Különösen az Udvarhelyszéknéll az említett tárgyban szembe a’ kormánynyal történt nyilatkozata igen határozott alakban történt, ott nem csak a' közgyűlés, de a’ tisztség maga is a’ kormány sőt ö Felsége parancsolatjától az engedelmességet megtagadta. A’ nemes szék ezen fellépése nincs az őszinteség híjával annak értelme tiszta, világos és semmi kétséget fenn nem hagyó egy törvényhatóság, sőt egy tisztség, a’ végrehajtó hatalom egyik orgánuma azzal nyilván szembeszállótt. — Mivel igen kicsi kivétellel majd minden törvényhatóságok azt tették, ’s igy a’ megyei élet egyik főbb és sarkalatosabb ága, a’ közigazgatás igen nevezetes része a’ tisztújitás, a’ legnagyobb zavarba jött, önkény és szabad akarat szerint gyakoroltatik, legyen szabad ezen ügyre nézve politikai mint törvényes tekintetben némi megjegyzéseket tenni. A’ megyék által, legnagyobb részint mint mondottuk, az engedelmesség a’ tisztújitás kérdésében a’ kormánytól meg van tagadva. Ha nem hibázunk vélekedésünkkel, kimondjuk azt, bár a’haladás magasztos időszakában élünk, még is nem képzeljük, hogy ily daczoló és ujjat húzó modorral jó úton haladjunk, és szeretett hazánk; boldogságát eszközöljük. A’polgári társaság ezélját a’ közjó előmozdítását, alkotmányos országokban a’ nemzetnek a’ kormánynyal kezet fogva lehet elérni, együtt és egyetértve kell arra munkálni, mert az legbizonyosabban csak ezen az úton eszközölhető. Határtalan országlásu státusokban, hol a’ fejedelem akaratja ’s parancsolat ja törvény, ez természetesen másképpen van , ott a’ kormány szabad tetszése és belátása szerint rendel, végez és intéz mindent, azért jó vagy rósz a mit mi vélhet, egyedül csak neki tulajdonítható a nemzetet boldogitni, vagy hátrább taszitni tőle függ. Alkotmányos országokban ellenben, mint feljebb is érdekeltük, a’ czélra nemzet és kormány kezdfogása által lehet eljutni, csak az a’ mód egyedül idvességre vezető. Tagadni nem lehet, ez az út hoszszabb, és sokkal több akadálylyal jár, valamint átaljában az alkotmányos igazgatás szövevényesebb, annak problémája sokkal nehezebb megfejtésű. Éppen azért a’ dolog természete szerint ilyen igazgatással biró országokban, a’ polgári élet kifejlődése, a’ nemzet haladása, még azon esetben is, ha a’ fennérintett egyetértés, kezetfogás megvan, sok akadálylyal küzd, nem egyszer szenved hátramaradást, és csal; lassú lépésekkel történhetik, mit gondolunk aért, milyennel kell lenni a’ közügyel; állánal; a’ társaság jóllétének ott, hol nemzet és Kormány egymással ellenségesen szembe állanak , versengenek, hol a’ közös ipari adással is nem könnyen elérhető czél felé sietés helyett egymással viaskodnak, és a’ jóra fordítható erőt, egymás gyengítésére használják? Erre fájdalom! kis hazánk történeteiben, min egy tíz év óta a’ feleletet—de írem igen örvendetest—megtaláljuk. Hogy ilyen országban önkény — még pedig alólúl jövő, minden esetben a’ felyülről jövőnél végetlenül veszélyesebb, egy való.: • Még megújúló szászfejű tigOFB !— jv rendbomlás a’ közügyéi; folyamatában minden lépten mutatkozó jelenések, kétséget nem szenved. ’S ha ennél többet nem mondunk is, egy ily fennakadása a nimzeti ele menetelnek csal; magában is nem tetemes kár és romlás e’ ? •—De menjünk tovább. Ha két erő egymással küzd,rv: a’ bar ez sokáig eldöntetlen, a’ kimenetel hosz*'-săi, függőben, a’ két erő luztt a’súly egyennnmaradása tartós lehet a mérges tusai az idő zivatarait kiállja; de mivel e’ világon minden úgy van alkotva, hogy végének lenni és elmúlni kell, az említett viadal is örökké tartó nem lehet Alkalmazva ezt"a’ nemzet és kormány közötti éles súrlódásra, vagy a’ nemzet tapodja le a’ kormányt, tehát a’ nép uralkodása (souverainité du peuple) áll elő, vagy a’ kormány maga akaratját végrehajtja, ’s a’ nemzetnek a’ kenterén engedelmességnél egyéb sorsa nem marad — ez pedig borzasztó alternativa, bár melyiknél is más eredménye nem lehet mint a’ Közjó és haza boldogságának fennakadása. Kényes valóban és veszélyteljes egy ily szembeszállási próba, a’ nép és kormány, vagy törvényhozó és végrehajtó hatalom köztt, — azt, bár mi áron kikerülni, a’ politikai bölcsesség legfőbb feladatja. — Az említett versengés, oly állapotot szül, a’ mi, egy jeles iró hazánkfia szavait használva „hogy sok helyen fejetlenséget szült, az a’ mi hibánk, ’s hogy zsarnokság alá nem ejtett, alkalmasint más erénye.“ — Ha fogulatlanul vizsgáljuk azt, mi tíz tizenkét év óta hazánkban a’ közügyekre nézve történik, ez igazság ellene mondhatatlan adatokban szemünk ebbe tűnik. Volt oly idő hazánkban, a’tmult században, midőn egy hatalmas, e’nagy pólozra nem születés, de érdem által emelkedett kir. kormányzó szinte oly tekintélylyel birt, mint akkor a’ spanyol vagy portugáliai király, mert ha az országban útazott, a’ vele találkozó kisebb nemesek vagy közsorsuak, jó előre a’ szekérből ki-, vagy a’ tóról leszállottal, és míg tovább haladt, állva idvezekel, a’ királyi kormányszék iránti tisztelet rendithetetlen , az annak tartozó engedelmesség megtagadása merőben ismeretlen erény volt midőn a’ főtisztek, a’ megyének valóban fejei és kormányzói vag jának , tetszésük és akaratjai, igen gyakran mindenható alakban mutatta magát, tekintetűket a’ közigazgatás folyamatában gátló vagy fennakasztó nehézségeket nem ismertek, s a’ ma átok alá vetett megbélyegzett helyettesítésnek nem csak jogával de szinte kötelességével felruházott hatáskörben munkálódtak, mikor a főbb birtokosok a közgyűlésen ritkán jelentek meg, csak jószágaik felügyelőit vagy udvarbiráikat küldötték; oda legfeljebb azért, nehogy ott földesúri jogaik sérelmére valami történjen. —E’ czikk írója ifjabb éveiben ismert egy hatalmas és ellenmondást nem tűrő főtisztet a’ Maros melyekén, ’s volt közgyűlésen is jelen, melyen a’nevezett főtiszt egy tárgyban a’ kormány nézetei előmozdításáért vélekedését, mint a’ megye kétségbe nem hozható végzését előre kimondotta, ’s midőn egy nemes ember e’ tömegből az ellen felszólalni készült, a’ főtiszt rá sem hallgatva, azon felkiáltással „ki az? mit akar“ leriasztá a’