Múlt és Jövő, 1998 (10. [9.] évfolyam, 1-4. szám)
1998 / 4. szám
LEÓRA BILSKY TÖRTÉNETMONDÓK VERSENYE ÉS AZ EICH M ANN ׳ P E R - be. Arendt amellett érvel, hogy az elbeszélésnek csak Nyugat- és Közép-Európára kell szorítkoznia, ahol Eichmann valóban tevékenykedett. 12. Lawt! Stories, Narrative andRhetoric in the Law. Peter Brooks and Paul Gewirtz eds., Yale University Press, New Haven, 1996. 2-13. o. 13. Elazar Weinrib: TheRiseandFallof theHistoricalNarrative. Zmanim vol. 52, 20—29 1995. (héber); Hans Kellner: Narrativity in History: Post-Structuralism and Since. In: History and Tieary. vol. 26, 1—29. o. (1987). 14. Ahogy azt Ben Gurion, Izrael miniszterelnöke kijelentette: ,Azt akarjuk megmutatni a világ népeinek, hogyan gyilkoltak meg a nácik több millió embert csupán azért, mert zsidónak születtek, és egymillió csecsemőt, mert zsidó csecsemők voltak.’’ Idézet Tom Segev: The Seven is A Lilion: Tie Léveit.! c. könyvéből. Hill and Wang, New York, 1993. 333. o. 15. ״ A jogi eljárásnak megvannak a magas törvény által szabályozott lehetőségei, amelyek nem változnak, bármi legyen is a per tárgya. [...] A bíróságnak nem állnak rendelkezésére az általános kérdések megvitatására szolgáló eszközök. [...] Ennek megfelelően az általános eseményeket csak korlátozottan tudja megjeleníteni.” Igazságügyi Minisztérium, Izrael állam, The Tria! of Adolph Eichmann: Record of Proceeding. in the District Court of Jerusalem (6 vols., Jerusalem), 2082. 16. Walter Benjamin: The Storyteller, Illuminations, 86 (A mesemondó, ford.: Bizám Lenke. In: Kommentár és Prófécia, Gondolat, Bp., 1969. 98. o. 17. Hayden White: The Value of Narrativity in the Representation of Reality. On Narratif. W. J. T. Mitchel ed., 1981. 1—23, 6. o. (A narrativitás értéke a valóság megjelenítésében, for.: Braun Róbert. In: A történelem terve. Osiris, Bp., 1997. 103-142. o. (White Grace-tól idézi: „ahol nincs elbeszélés, nincs történelem”; és Peter Gaytől: ,,a történeti elbeszélés elemzés nélkül felszínes, a történeti elemzés elbeszélés nélkül tökéletlen. ") 18. White, 20. o. L. még: 14, 22. (136). o. 19. White 20 o. (135). o. 20. Robert Cover: Nomos and Narrative. In: Narratire, Vio/ence and tie Law. M. Minow, -M. Ryan, A. Sarat eds., The University of Michigan Press, Ann Arbor, 1992. 95—172, 96. o. 21. White, 13 (123). o. 22. L. Prohing tie Limits ofRepresentation: Nazism andtie״Final Solution’’. Saul Friedlander ed., Harvard University Press, Cambridge, 1996. (Ji náci antiszemitizmus, Egy tömegpszichózis törte'nete, Uránusz, Bp., 1996. 23. Eichmann in Jerusalem, 294-295. o. 24. Arendt a következőket írja Jaspersnek 1960. december 23-án: Correspondence, 417. o.: ״ Úgy tűnik, az ügy természetében rejlik, hogy a jogi eszközökön kívül más nem áll rendelkezésünkre, hogy valami olyan felett bíráskodjunk és hozzunk ítéletet, amit sem a jogi, sem a politikai terminusokon belül nem lehet megfelelően megjeleníteni. Éppen ettől olyan izgalmas maga a folyamat, vagyis a tárgyalás." 25. Justice in Jerusalem, 340. o. (fte'let Jeruzsálemben, 480. o.). 26. Criminal Case 124/53 The Attorney General v. Gruenvald, 44 P. M. 33 (1965). 27. Leóra Bilsky: The Kastner Affair: Tie rhetoric of ״truth ” in libel trials and in truth commissions (héber, megjelenés előtt in: Teória & Bikoret). 28. Gruenvald supra... 51. 29. Cr. A. 232/55, Attorney General v. Gruenvald, 12(3) P. D. 2017 (1958). 30. Gabriel Bach, a főügyész helyettese, Benjamin Halevi bíró, Simon Agranat vizsgálóbíró és a tanúk hosszú sora, többek között Yoel Brand, Elisheva Sense és Pinchas Freudiger. 31. Justice in Jerusalem, 344. o. (Ítélet Jeruzsálemben, 481. o.). 32. Hansi Brandt: Testanones in Eichmann Trail 33. Justice in Jerusalem, 341. o. (stélet Jeruzsálemben, 482. o.). 34. Eichmann-per: Testimonies vol. VII., 734—774. o. (héber). A hivatalos jegyzőkönyv elvileg nem tartalmazza a közönség soraiból származó megjegyzéseket és kérdéseket, de Freudiger esetében, ahogy Arendt írta (Eichmann in Jerusalem, 124. o.) a tanú azt mondta: ״ Mit tehettünk volna? Mit tehettünk volna?", mire az elnöklő bíró így válaszolt: ״ Nem hinném, hogy ez válasz a kérdésre” (a kérdésre, amelyet a közönség soraiban tettek fel, nem pedig a bíróság) — a bíró és a tanú szavai kétségtelenül jelentőséggel bírnak a hivatalos jegyzőkönyv számára, mégis kimaradtak. Össze lehet hasonlítani Yehiel Dinur jegyzőkönyvével, ahol a tanú zavarodottsága és az utána következő ájulás egyértelműen megjelenik. 35. ״ A jeruzsálemi ügyészség, amely úgy vigyázott, nehogy kellemetlen helyzetbe hozza az Adenauer-kormányt, ezt sokkal egyértelműbb igazságszolgáltatás árán is elkerülhette volna, vagyis ha a történetnek ezt a fejezetét nyilvánosságra hozza.” (Eichmann in Jerusalem, 119. o.) ״ Mrs. Charlotte Salzberger tanúvallomása Theresienstadtról [...] bepillantást engedett abba az elhanyagolt sarokba, amelyet az ügyészség következetesen »általános képnek« nevezett.” (uo. 120. o.) ״ Nagyon is örültek, hogy nem kell »kidolgozniuk« a történetnek ezt a részét.” (uo. 121. o.) ״ A legsúlyosabb hiba az volt, hogy az általános képből kihagyták azt a tanúvallomást, amely a náci hatóságok és a zsidó vezetők közötti együttműködésről számol be.” (uo. 124. o.). 36. Eiclmann in Jerusalem, 124. o. 37. Justicei/1 Jerusalem, 294—295. o. (ftélét Jeruzsálemben, 418. o.). 38. Pnina Lahav: Judgement in Jerusalem: Chief Justice Simán Agranat an? the Zionist Century. University of California Press, 1997. 121—165; Hannah Yablonka: The Law for the Adjudication of Nazis and Their Collaborators: Another Aspect to the Question of Israelis, Survivors and the Holocaust. Kathedra, 82, 1997.135-152. o. (héber). 39. Michael Keren: Ben Garions Theory of Sovereignty: The Trial of Adolph Eichmann, in: Politics and leadership in Israel. London, 1991. 46. o. Hausnernek, aki megpróbálta előmozdítani azt a lépést, hogy ne az áldozatokat, hanem az elnyomókat vádolják, és ezért emelt hangszigetelt falat a két tárgyalás közé, óvatosnak kellett lennie, hiszen éppen azok a zsidó vezetők, mint Hansi Brandt és Pinchas Freudiger, akik Eichmann-nal tárgyaltak, voltak a legfontosabb tanúk bűnösségének leleplezésében. 40. Levél Karl Jaspershez, 1960. december 23., Karl Jaspers Correspondence, 1926—1969, ed. Lotte Kohler and Hans Saner. San Diego, 1993. 414, 417. o. 41. Arendt könyvének zsidó körökből származó kritikái két fő témára koncentráltak: a Judenratról szóló fejezetre és a Gonosz banalitásáról alkotott elméletére. Mindkettő, érveltek a kritikusok, arra szolgált, hogy elhomályosítsa a különbséget áldó