Múltunk - politikatörténeti folyóirat 56. (Budapest, 2011)

2011 / 3. szám - KORKÉPEK ÉS LÁTSZATOK A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTT - Szécsényi András: Végváry József pályája: a Turul Szövetségtől az ÁVH-ig

Szécsényi András s Végváry József pályája, a Turul Szövetségtől az ÁVH-ig Hö­ vény parlamenti tárgyalásakor mondott beszéde. Emellett szerepelt a következő: „A vádlott hivatkozott beszédéből megállapítható... mint a Turul Szövetség tagja és vezére 20 éven keresztül beszédekben és nyom­tatványokban állandóan hírverést folytatott a gazdasági, szellemi és kul­turális életben szerinte teljes hatalmi súllyal elterpeszkedő zsidóság el­len, és felemelte tiltó szavát. Életben tartotta az egyetemeken ezen kérdés felvetésével az állandóvá vált nyugtalanságot. A vádlott ilyen értelem­ben tartott számtalan beszédet a Turul gyűléseken és ezen állandó jellegű és folyamatosan kifejtett tevékenysége alkalmas volt arra, hogy fassziszta [sic] és demokrácia ellenes irányított elterjeszkedés és megerősödése vé­gett a faji és felekezeti gyűlöletet felkeltse, illetőleg ébren tartsa. S ebből a célból közfelfogást jelentős mértékben befolyásolja és az országot káros irányba terelje. A vádlott beismerése alapján­ [sic]98 tényként állapítja meg azt is, hogy a vádlott Turul Bajtársi Szövetségnek fővezére, a tesz­nek pedig társelnöke volt. A vádlott tehát anélkül, hogy evégből vele szemben közvetlenül [sic], vagy közvetve kényszert alkalmaztak volna, fassiszta [sic], illetőleg demokrácia ellenes szervezetben tisztséget vál­lalt.” Enyhítő tényezőnek tekintették ugyanakkor büntetlen előéletét és azt, hogy - a fentiek dacára­ - a Turul Szövetségen belül a vád szerint a mérsékeltekhez tartozott, továbbá hogy a Magyar Egészség Hete alkal­mával „rámutatott a falu rossz egészségügyi helyzetére”.99 Mindennek nyomán a Budapesti Népbíróság egy év börtönbüntetésre, politikai jo­gainak tízévi felfüggesztésére és vagyonának teljes elkobzására ítélte.100 Az elítélt az elsőfokú ítélet ellen fellebbezett, amelynek hatására ügyét a Népbíróságok Országos Tanácsához (NOT) utalták. (A fellebbezési irat elveszett.) Eközben Végváry - ismeretlen keltezéssel - két, igen fel­háborodott hangvételű levelet intézett a NOT-hoz, amelyben egyúttal igyekezett alátámasztani a fellebbezési kérelmet is.101 Arra hivatkozott, hogy véleménye szerint sok a tárgyszerűtlen ítéleti pont. Ezekből a le­velekből számos adalék kiderül a védekezéséről, illetve a fővezéri tevé­kenységéről. Önmagát határtalanul pozitív színben tünteti fel, nem riadva vissza a torzítások egész tárházától. Ilyen torzítás például az első levél­ben annak a Parlament előtti tüntetésnek a magyarázata, amely Imrédy 98 Utalás a május 15-én minősíthetetlen körülmények között felvett jegyzőkönyvre, amit Végváry később nem egy esetben erősen kifogásolt mint hiteles jegyzőkönyvet. 99 Szécsényi András: A Turul Szövetség akciói. I. m. 193-198. 100 BFL B 3701/1950. V-88720. Végváry József népbírósági pere(i). 31 -33. és ÁBTL 3.1.9. V-88720. Végváry Verboch József és társai. 30-32. 101 BFL B 3701/1950. V-88720. Végváry József népbírósági pere(i). 12-12 és 63-95.

Next