Munka, 1979 (29. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 1. szám
Gazdaságpolitikai és szakszervezeti feladatok 1979-ben Az V. ötéves terv utolsó előtti évéhez érkeztünk. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, egyértelmű tény, hogy az V. ötéves terv első három esztendejében további nem lebecsülendő fejlődést, előrehaladást értünk el a szocializmus anyagi, technikai bázisa fejlesztésében és társadalmunk életszínvonalának emelésében. Ismeretes az is, hogy az 1978. évi népgazdasági terv a gazdasági munka fő feladataként az ötéves tervcélok megközelítését, döntő feladatként a gazdasági hatékonyság, a gazdasági egyensúly javítását jelölte meg. Gazdálkodásunkban ez ideig nem sikerült elérni az ötéves tervcéloknak megfelelő hatékonyság fokozását. A világgazdaságban végbemenő változások súlyosbították gazdasági helyzetünket. Az import jelentősen megdrágult, s ezt nem ellentételezték a termékeink értékesítéséből és kiviteléből származó bevételek. A terven felüli felhalmozás a jövőben sem jár együtt kedvező változásokkal. Költségvetési terveinkre is az egyre nagyobb növekedés a jellemző. Mindezek megváltoztatásában eddig a vállalatok nem vállaltak kellő felelősséget. A szakszervezetek már korábban többször is szóvá tették, hogy a dolgozók nehezményezik az előforduló hibás gazdálkodást, a helyenként tapasztalható anyagpazarlást. A lelkiismeretesen dolgozók nagyobb megbecsülést, hatékonyabb ösztönzést kívánnak munkájukért. Sokrétűbb, differenciáltabb feladatok Kormányzatunk az ellentmondásokat feltárva levonta a szükséges következtetéseket. Ezért az 1979. évi népgazdasági terv több szabályozó módosítást tartalmaz. A szakszervezetek vezető testületei a döntésekben aktívan részt vettek. Egyetértettek a szükséges változtatásokban és végrehajtás segítésében. Ennek lényege, hogy 1979-ben még inkább törekedni kell a hatékonyság javítására, a gazdasági egyensúly helyreállítására, s ezek következményeként kerülhet csak sor az életszínvonalat javító intézkedésekre. Az idei terv és az ezzel összefüggő feladatok az eddigieknél sokrétűbbek, differenciáltabbak. Az előirányzott nemzeti jövedelem — 1978-hoz képest — mérsékeltebben, 3—4 százalékkal, az ipar termelése 4 százalékkal, az építőipar teljesítménye 1 százalékkal nőhet. Ez azonban nem jelent kevesebb feladatot, ugyanis a terv megköveteli, hogy a gazdasági növekedés ott legyen erőteljesebb, ahol a gazdaságos értékesítés feltételei adottak. Ezzel egyidejűleg szűküljön, fokozatosan megszűnjön a gazdaságtalan, a raktárra termelt, nehezen értékesíthető termékek és termékcsoportok köre. Valamennyi ágazatban — de különösen a feldolgozó iparban, a gép- és a könnyűipar vállalatainál — fel kell gyorsítani a termelés-szerkezet gazdaságos átalakítását. Ma már a vállalatoknak sem az általában vett több termelésre van szükségük, hanem alapvetően csak az olyan terméktömegre, amely minőségileg jó és gazdaságosan értékesíthető. Ez új feladatokat ró a gazdálkodó egységekre. Egyidőben kell kielégítenünk a belföldi szükségletet, eleget kell tenni a termelési kooperációknak, és a külföldi szállítási megállapodásokat sem sérthetik. Ezek maradéktalan megoldásában a vállalati kezdeményezéseken sok múlik, de ez nemcsak vállalati feladat. Az ágazati minisztériumok felelősségteljes befolyásolásával, segítségével kell megkeresni a megoldás módját. A szakszervezetek, a vállalati alapszervezetek szerepe, hogy a gazdasági vezetőket segítsék a gazdaságos termékszerkezet kialakításában, az ágazati, iparági szakszervezetekre viszont az a feladat vár, hogy a helyenként előforduló, esetleg visszatérő gondok rendezésére késztessék a minisztériumokat. A terv másik központi része, hogy a gazdasági növekedésünkben a nem rubel elszámolású export a lehetőségek maximális kihasználásával bővüljön és az ésszerű importtakarékossággal párosuljon. Ma minden vállalatnak számolni kell azzal, hogy a külföldről behozott nyersanyag, alkatrész, félkész termékek mennyisége alapvetően meghatározó gazdasági növekedésünkre. Nem közömbös, hogy ezt mennyire ellentételezi az exportbevétel, valamint az sem, hogy a behozott anyagokhoz, alkatrészekhez a vállalataink hozzáadott értéke kevés vagy sok. Ezért szükséges, hogy a vállalatok gazdasági és szakszervezeti vezetői, dolgozói ismerjék termékeik import hányadát, az exportált termékek deviza értékét. Így elvárható, hogy ésszerű lépéseket tegyenek a magas importtartalmú, rossz export-gazdaságosságú termékek megszüntetésére. A minisztériumok felkérték a legnagyobb import felhasználó vállalatokat arra, hogy intézkedési tervet dolgozzanak ki az importexport gazdaságosságáról. A szakszervezetek hassanak arra, hogy ezek az intézkedési tervek változást kiváltó és ne csak formális tervek legyenek. Erre ösztönzi a vállalatokat a szabályozó módosítás is. A jövőben korlátozottabb feltételek befolyásolják az importot, bővül a kontingensek alá tartozó termékek száma, tiltó rendelkezések akadályozzák a pazarló, nem alapvető cikkek behozatalát, a vállalatok importletéttel kötelezettséget vállalnak a visszatérő devizahozam kitermelésére. A gazdaságos tőkés exporthoz továbbra is külön hiteleket nyújt a bank, az ebből adódó árbevételek egy részét a vállalat megkapja nyeresége bővítéséhez. Szigorúbb jövedelemképzési és beruházási feltételek Az 1979-es népgazdasági terv a gazdasági egyensúly javítása, az eredményesebb gazdálkodás fokozottabb előmozdítása érdekében szigorúbb jövedelemképzési feltételeket, az egységes követelmények szigorúbb betartását követeli meg. A vállalatok nyereségadója — a társadalmi tiszta jövedelem növelésének érdekében — 36 százalékról 40 százalékra emelkedik. Csökken a gazdálkodáshoz adható mentességek, támogatások köre. A szocialista export elszámolási árfolyama — a transzferábilis rubel értéke — 30 forintra csökken. Egyidejűleg egyes alapanyagok — bizonyos színesfémek, vaskohászati cikkek, papír, vegyipari alapnyagok termelői ára emelkedik. „Több feladat — kevesebb pénz” mondják rögtön az intézkedés lényegét félreértők. Ebben a helyzetben a szakszervezetek feladata, hogy fellépjenek az ilyen leegyszerűsített álláspontokkal szemben. Jelenleg a hangsúly nem az elvonáson van, hanem a normatív követelményektől való elmaradáson. Az okot, amelyek miatt a támogatásra szükség volt korábban, mindenkor az adott helyszínen kell feltárni. Ugyanis a jövőben megengedhetetlen az elmaradottság, a rossz minőség újratermelése. Tehát a legfontosabb feladat feltárni a tartósan megtűrt, nem egyszer állami támogatással is elkendőzött hibákat. A tapasztalatok is bizonyítják, hogy az aprólékos beavatkozás, az együtt siránkozás, a fejbólogatás csökkenti az érintett vezetők felelősségét, hátráltatja a gazdasági munkát, korlátozza a szabályozó eszközök hatását. Az ágazati irányító szervezetek, a