Munkás, 1911 (14. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-01 / 1. szám
1911. január 1. MUNKÁS ellenőrzés a feladata, amig a népgyűlés elnöke őt fel nem kéri vagy fel nem szólítja; semmiesetre sem feladata, hogy ezen igazságot megfordítsa és rémképet lásson, amelynek következménye lett az elnöki jog megsértése. Délelőtt 10 órakor az egybehívók nevében Szabó József elvtárs üdvözölte a megjelenteket, ajánlatára elnöknek Gasztner György, jegyzőnek pedig Mihálovits Ignác választatott. A hatóságot Schmiedt Bódog rendőrkapitány képviselte. A pécsi általános munkás dalárda megnyitóját Gárdos Mariska elvtársnő még indifferenseket is meggyőző beszéde követte. Tizenkilencszáz évvel ezelőtt — mondotta — egy szegény ács-családnak gyermeke született, akit nem fényes palota fogadott magába, hanem egy városszéli düledező kunyhó ennek, még elhagyatottabb istálója , nem pelyhes selyem ágyruhák melengették testét, hanem az istállónak jószágaiból kiáradó lehellet és bűz. Ez az újszülött Jézus-gyermek már első éveiben tanítani kezdte, hogy az emberek egymás közti rang- és vagyonkülönbségét meg kell szüntetni a szeretet, testvériség és egyenlőség rendszerével. A tizenkilencszáz esztendőnek elmúltával is hirdetik a gazdagok szobájában felállított, ajándékokkal telerakott fenyőfák, azon krisztusi három jelszót, azzal a különbséggel, hogy amíg majdnem kétezer évvel ezelőtt azt hitték, hogy az meg lesz valósítva, addig most azt csak jövedelmező forrásnak használják fel azok utódai, akik akkor hirdették. Nincs öröm a kunyhóban a szeretet, testvériség és egyenlőség ünnepén, mert ma ugyanazt kell éreznünk, sőt még jobban, amit az időben. Elnyomatást, üldözést, az igazságnak felfeszítését, nyomort látunk körülöttünk és egy kis csapatot, amely kiváltságolt, bővelkedő a javakban és örvendő a gyönyörökben. Ma az igazi krisztusi tan körül épp oly sokak a megváltásra várók, mint voltak akkor; épp úgy feszíttetnek bennünket keresztre a papok és grófok, mint akkor a Pontiusok, Pilátusok. Ma a proletár mozgalom az igazság, a jograblók hóhérok és bakók. A magyar munkás osztály is mozgalmat indított saját létjoga által űzve, a megélhetésért. Nehéz és fáradtságos harcot vívunk már régen a magyar osztályuralom ellen. Az osztályuralom a kutforrása minden rossznak, minden nyomornak. Ezért szükséges, hogy a munkásság ahhoz juthasson, amelylyel mindig nagyobb részt csíphet le a kiváltságoltak uralmából. Mi magyar munkások ezért harcolunk oly kitartóan és mindig elkeseredettebben az általános, egyenlő és titkos választójogért. Oly számtalanszor és hűen mutattuk ki ennek szükségességét, hogy most már azt mindenki el is ismeri. — Nincs is annak komoly akadálya. Azt csak zsebérdek akadályozza. A magyar nagybirtokosok zsebérdeke, akik rettegve gondolnak arra, hogy az ő jó világuk elmúljon. Nézzük, kik választanak és kiket választanak Magyarországon és hogy milyen indokkal akarják elodázni a reformot. Körülbelül 20 millió magyarországi népnek 50,4 százaléka szorosan vett munkás. A népességnek 49 százaléka választó, míg a választóknak 85 százaléka földbirtokos. Vagyis, amíg minden száz ember közül alig ötnek van szavazati joga, addig minden száz választó közt csak 15 munkás szavazóképes, a .'.bbi földbirtokos, pedig a munkások több mint felét teszik a 20 millió lakók közt. Hanem az arisztokrácia keze is látszik az agrárállamban. Ránk utalják a nemzeti elmaradás és nemzetköziség rémeit. Pedig ők mindig akadályozói voltak a nemzeti felszabadulásnak, előhaladásnak. II. József császár a magyar ipart és kereskedelmet akarta fellendíteni, ezért szükséges lett volna a nagybirtokot megadóztatni jobban. „Nemzeti ellenállás“ címen védték meg zsebüket és tartották vissza az országot a fejlődéstől. A magyar nemesség ugyanakkor, a „nemzeti ellenállás“ időkben 60 évig küzdött a magyar nyelv ellen, mert akkor a hivatalokat könnyebben elfoglalták volna mások ; az ügyvédek okoskodását megértették volna, tehát zsebérdek volt ez is. Mi vagyunk nemzetköziek akik itt izzadunk, itt éhen halunk, vagy akik az utolsó fillérünket is itt költjük el ? Ők nem, akik a ropogós ezreseket külföldi mulató helyekre hordják és mindenünnen rendelik a szükséges cikkeket, kezdve a kalaptól egész a háztartásig? Ők nem, akik 48-ban a magyarok leveretése végett — muszkával, porosszal, osztrákkal szövetkeztek? Ők nem, mert ők azon nemeseknek utódai. Valódi oka a választójog ellenzésének a földbirtokoknak az adótól való megkímélése. Tudják, hogy a népparlament nem fogja tűrni, hogy a grófok, az ezerholdasok földjük után 1—2 koronát fizetnek, mig a „parasztok“ rosszabb föld után 4—8—12 koronát fizessenek. Tudják, hogy a kötött birtokokat, a hitbizomá- nyiakat nem hagynák kezükön, mert azok csak hizlalják az urakat, de az államnak nem hajtanak hasznot. Az ország népének tulajdonát képező hitbizományi birtokokat az azok élvezői igaz, hogy nem adhatják el, de eladósítják a kötött birtokokat. 1870-ben 463 ezer, 1900-ban 2 millió 353 ezer hold lett a köz részéről ilyen elvesztett földterület. Különösen a „nemzetet" féltik a választójogtól, pedig nem rovására hanem előnyére szolgálna inkább. Jelenleg a választók 56,2 százaléka magyar, az általános választójog alapján pedig 61 százalék lenne az, tehát több, mint most. Mert övék az ország, azért tehetnek ők minden rosszat a dolgozó nép rovására ; nekünk nincs benne részünk, csak nyomor; az övék a föld és hatalom. Tisza István vagyona, aki a választójog legnagyobb ellensége, 24,778 kataszt. hold; Andrássy vagyona 173,491 hold ; a papság vagyona, akik szinte zsebérdek miatt vannak velünk szemben, 2,332,574 hold (a pécsi püspöknek 26,550 hold). A politikai jogtól eltérően imigyen már látható az is, hogy ezen nagy birtokok miért késztetik őket még egyébként is ellenségeskedésre. Mi pécsiek, akik gyönyörködhetünk egy püspök áldásos működésében és érezzük annak rossz hatását, közvetlen szemlélői lehetünk annak, hogy a papok tanításaikkal ellenkezően cselekszenek. Felhasználnak mindent, még templomukat is arra, hogy a veszedelmes szocializmusról prédikáljanak és nem az emberszeretről. (Egy hang: „Nem igaz!“ Általános felháborodás követte e provokáló közbeszólást, anynyira, hogy a jelenlevő rendőrkapitány talán rosszabbul érezte magát, mint a keresztes vitézek titkára. Bámulatos volt mégis, hogy a nagy tömeg több emberszeretettel volt vele szemben és a két szocialistáknak mintegy példaadás képen a felizgult kedélyek lecsillapultak.) Gárdos Mariska elhiszi, hogy a papok lovagjainak ez nem tetszik, de fenntartja állítását, mert a mindennapi ismétlődések győzhetnek meg erről mindenkit. Egy anekdotát említ a papi furfangról, mely szerint az ő jócsele- Egyesülésben rejlik az erő. 3