Munkás, 1914 (17. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-04 / 1. szám

4 HÍREK. A Pécsi Ingyenes Népkönyv­tár Egyesület előadássorozata keretében 1914. január hó 4-én, vasárnap délelőtt 11 órakor Si­­pőcz Géza dr. az elmegyógyin­tézet igazgatója tart előadást az Apolló-mozgószínházban. Az elő­adás tárgya: Tanúvallomások ér­téke. Beléptidij nincs. Fölkérjük az összes elvtársakat, hogy a fenti előadáson minél tömegeseb­ben vegyenek részt. Az angol munkásmozgalom tör­ténete. (Buchinger elvtárs előadása.) Múlt vasárnap délelőtt Buchinger elv­társ tartotta meg múltkori és elmaradt előadását a hallgatóság élénk figyelme és résztvétele mellett. Az előadás tárgya „Az angol munkásmozgalom története“ volt. Buchinger elvtárs nagy érdeklődés közepett fejtegette Anglia munkástársadalmának mozgalmait egész a 18. századba visszamenőleg. Kimu­tatta, hogy az angol munkásság volt az, aki legelőször mozdult meg a ki­alakuló nagytőkés uralom elnyomása ellen, hogy az angol munkásság volt az, aki elsőnek kezdte követelni az egyenlő politikai jogokat és Anglia volt az az állam, ahol elsőnek is ter­jesztették ki a néptömegekre azokat a politikai és egyéb jogokat, amelyeket Magyarország népének még a mai na­pig is nélkülöznie kell. Az angol ka­pitalizmus is megtett annak idején mindent a föltörekvő néptömegek moz­galmának eltiprására, de az uralkodó osztályok, amint belátták, hogy azt el nem fojthatják, kénytelenek voltak a a népnek jogos követeléseit teljesíteni. Igaz, hogy az angol munkásság moz­galmai a múltban leginkább nélkülöz­ték azt az elvi irányzatot, ami megvan a többi államok legtöbbjének munkás­­mozgalmában. Ez a szocializmus. Ezért szerették az angol munkásságot a más államok uralkodó osztályai amolyan mintamunkásságnak nevezni. Az angol munkásság harcolt a múltban is, de mozgalmának általában megvolt az a rideg gazdasági jellege, csak szak­­szervezeti téren igyekeztek eredménye­ket elérni, a politikával csak annyiban foglalkoztak, hogy időről-időre támo­gatta az egyes polgári pártokat addig, amíg föl nem ismerte azt, hogy po­litikailag is kell harcolnia az uralkodó társadalmi rend ellen, csak úgy, mint szakszervezeti alapon, de a politikai mozgalomnak mentnek kell lenni min­den külső, polgári vagy bármely be­folyástól. És az angol munkásság az utóbbi években meg is mutatta, hogy szakít azzal a régi taktikájával és rá­lépett az igazi osztályharc alapján álló szakszervezeti és politikai mozgalom terére. Angliában az utóbbi években hatalmas méretű gazdasági harcok folytak le az egész világ csodálatára. Ezek a harcok megmutatták, hogy az angol proletárság is szakított már azzal a régi politikával, hogy a munkásság és a tőkés osztály közötti harmóniát tekintse mozgalma feladatának. Poli­tikai téren is észrevehető az u­tóbbi idő­ben az angol munkásság ideológiájában olyan átalakulás, amitől az angol bur­­zsoáziának méltán van rettegni valója. Egy szóval az angol munkásság úgy a szakszervezeti, mint a politikai moz­galom terén mindegyre közeledik az igazi osztályharc alapján álló, modern szocialista mozgalom iránya felé. És ennek az átalakulásnak lehet is már eredményeit látni. — Nagyjából ez volna Buchinger elvtárs előadásának gondolatmenete. A nagyszámú hallga­tóság élénk tetszése kísérte a kitűnő, történelmi szférájú előadást. Baleset a nyomdában. A Wessely és Horváth nyomdában súlyos baleset érte a múlt héten Ernbauer Katalin, 19 éves nyomdai munkásnőt. A papír­­vágó-gép a balkezén levágta két ujját az első ízületnél. A szerencsétlen mun­kásnő, annak ellenére, hogy törvény tiltja nőknek az ilyen gépeknél való foglalkoztatását, mégis oda lett állítva és egy szerencsétlen pillanatban a gép kése alá került a kis- és a mellette levő ujja, melyeket a gép teljesen levágott. Súlyos sérülésével a kór­házban ápolják. Ajánlatos volna, ha az iparhatóság a körmükre ütne a hasonló uraknak, akik az ipartörvény tilalma ellenére ilyen veszélyes mun­kára alkalmaznak olcsón díjazott nőket, ahelyett, hogy a becsületes férfimun­kásokkal tisztességes megállapodás szerint végeztetnék el ezt a munkát, melyért az üzletfelek éppen úgy meg­vannak nyúzva, mintha azt rendes munkaviszonyok közt cselekedné a kitűnő Wessely és Horváth cég. Tihanyi káplán urnak negyed­­évenkint láza van. Az bizony, a ki­tűnő hecckáplán úr negyedévenkint tudomására adja olvasóinak, hogy gyógyíthatatlan nyavalyába szenved, de még nem csücsültették be valamely jól belakatolt kalitkába, oda, ahová a hasonló betegségben szenvedőket azért zárják, hogy kárt ne tegyenek önma­gukban. Tudomására adja azonkívül Tihanyi káplán úz olvasóinak azt is, hogy még mindig megmaradt amolyan kor­látolt sajtókontárnak, aki ugyan tudhatna korlátoltságában is annyit, hogy a „Munkás" mint hetilap nem szedheti össze az ország minden isten­­háta mögötti falujában történő zsidó szatócs apró csalásairól vagy csalárd bukásáról szóló híreket, mert erre sem helye, sem technikai berendezése nin­csen. Az Úrlap obskúrus negyedévi tolforgatója mégis szemére veti a Munkás­nak, hogy elhallgatja a zsidók üzleti bukásait, váltócsalásait stb. Os­tobaság vagy tendenciózus ferdítés azonban az, hogy az ország dolgozó lakosságát sanyargató gazdasági nyo­morúságnak azok a csalárd bukások volnának az okozói, amelyeket a káp­lán úr az Úrlapban fölsorakoztat az egész ország területéről az egész múlt évről. Az az országos évi 400 milliós bukás, amit az Úrlap kimutat, bár nagy mértékben hat az ország köz­­gazdasági helyzetére, de ravaszság vagy tudatlanság azt írni nyilvánosan, hogy ez okozza az ország gazdasági nyomorúságát és a munkásság sze­génységét és kivándorlását. Hogy miért vagyonosodnak és miért károsodnak Magyarországon a zsidók, ezt minden utcagyerek tudja, csak Tihanyi úr nem akarja tudni. Tisza István és hasonló politikai kollégái a megmondhatói, hogy hogyan lesznek egyes gazdag, kor­mánytámogatásból gazdag zsidóbanká­rok és nagyszállítók bárókká, főren­dekké. De azok között az átkozott zsidók között is akad azonban sok száz és ezer olyan, csak úgy, mint a katholikus paraszt között, aki ebből a tejjel-mézzel folyó Kánaánból is kény­telen kiszökni a magyar agrárius és panamista uralom teremtette gazdasági nyomorúság elől. A csalárd bukás bűntettével kimenekülök között akad de sok nem zsidó is, sőt az Ur jám­bor szolgái közül is vetemedtek már ilyesmire, nyereségvágyból elkövetett csalásokra, sikkasztásokra, sőt rabló­gyilkosságokra is. Mindezek azonban koránt sem a zsidók bűnei, hanem annak a rothadt társadalomnak termé­szetes folyományai, amelyben élünk s amelyet éppen a kitűnő Tihanyiak szeretnek védelmezgetni, persze ők tudják, hogy miért. Láthatjuk tehát, hogy nincs igaza, sőt hazudik a káp­lán úr, amikor azt állítja az Úrlapban, hgy a zsidók bukásai, csalásai az egyedüli okozói a munkásság nyomo­rának. A zsidó tőkés is csakúgy ki­zsákmányolja munkásait, mint az üz­leti szellemű papok és katholikus ag­ráriusok és nagytőkések. Ez és az osztályuralmi politika pedig nagyobb MUNKÁS 1914. január 4. A proletárok csak láncaikat veszthetik

Next