Munkás, 1918 (21. évfolyam, 1-51. szám)
1918-01-05 / 1. szám
XXI. évfolyam. Pécs, ISIS, január 5. szombat. 1. szám ELŐFIZETÉS! A* ?|év évre 8,40 m éne. . 4,2 ! figygl évre 2,10 fillr Léra , ,,70 !|!*s szám ára 18 fillér. Szociáldemokrata politikaé netilap, a szervezett ipari, földmivelő- és bányamunkások a pécsi Mindennemű pénzek, levelek és egyéb küldemények a „MUNKÁS“ szerkesztőségében Zrinyi utca 13. címre küldendők.Felelős szerk. : SCHARBACH JÁNOS. Kiadja: ::: A pécsi szociáldemokrata pártszervezet. ::: Szövegoldali hirdetéseket nem közölnk. A hirdetési rovatban közölt hirdetések díja tarifáiné szerint számittatik. — Hirdetéseket csak pént=tek délelőtt 9 óráig veszünk fel. = UittftíqM is * *.:«lílla»'•#* nöffittfe «in Sír közlönye Az uj esztendő. Egyvéres könnyes esztendőt ismét megázottunk és átléptük a kezöket egy újnak, egy még ismeretlennek. Szinte nem jól esik a visszaemlékezés egy olyan korszakra, mely nem jelentett az emberre egyebet keserűségnél, megpróbáltatásoknál, tenger sok bajnál, bánatnál. És az elmúlt 1917. esztendő egy ilyen korszak volt az emberiségre nézve, csakúgy, mint az előző Mborus esztendők mindegyike. Sok keserves, küzdelem teljes napoknál egyebet nem hozott számunkra a múlt év és mindazok a vérmes remények, amiket hozzáfűztünk most egy esztendeje, sorban csalóka álmokká lettek. Mindenekelőtt a béke eljövetelét vártuk tőle elsősorban s ezzel együtt másod-, harmad-, tizedes századsorban azoknak a sok háború okozta bajoknak az enyhülését és megszűnését, amelyek miatt oly tenger sokat kell szenvednünk, nélkülöznünk. Sem béke nem lett azonban és következésképpen a bajoknak egyetlenje sem szűnt meg, sőt csak súlyosbodott valamennyi az idő előrehaladásával. Nagy volt a nélkülözés és drágaság egy év előtt is, de még sokkal nagyobb és sokkal elviselhetetlenebb most egy év után. Ha végig nézünk ma a közellátás berkeiben, akkor azt kell látnunk, hogy a kormány és hatóságok tehetetlensége is ugyanúgy megmaradt a terhünkre, mint ennek összes következményei és mint ahogy nyakunkon maradt a háború maga annak minden borzalmával, kellemetlenségeivel. Semmi enyhülés, semmi javulás, csak rosszabbodás az egész vonalon. A közélelmezés terén pl. meg lehet állapítani, hogy a hiány és drágaság, a készlteldugdosás és hamisítás most is úgy dívik, mint mindig a múltban. Az árak emelkedtek minden téren és a maximális árakat senki sem tartja be. A ruházkodás terén meg egyenesen megdöbbentő a helyzet máma. A jobbnedú ember is szinte képtelen ma úgy ruházkodni, ahogy minimális igényei megkívánnák, a szegény munkásnép és a befizetéses hivatalnok és hasonló egzisztencia pedig valósággal kétségbeejtő helyzetben vergődik ma. 700—800 koronás öltönyöket és téli kabátokat, 150—200 koronás cipőket és 40 —50 koronás kalapokat melyik kisegzisztencia engedhet meg magának ? Hol vegye ezeket a hatalmas összegeket, hiszen keresetét már az élelmiszeruzsora elszedi tőle tisztára és még kevés is erre az ! De nem jobb a helyzet a fehérneműfélék piacán sem egy morzsányival sem. Minden készletből óriási a hiány és még óriásibb az uzsora az egész vonalon s igy nem lehet mást mondani, mint hogy hovatovább fel kell bomlani annak a kis látszólagos rendnek is, ami még fel nem bomlott, el kell fogyni végre az emberek türelmének, ha közben meg nem szűnik már a háború s nem enyhülnek a bajok valamennyire. Ilyen siralmas állapotok közepette léptük át az új esztendő küszöbét és most már csak abban reménykedünk, hogy talán tényleg vége lesz már végre a gyilkos háborúnak, iszen már a békéről tárgyalunk egyik ellenséggel s remélni lehet félig-meddig azt is, hogy a többi ellenséggel is szóba lehet állni lassan a békét illetőleg. Ez a reménység és annak a tudata, hogy az általános békevágy mindegyre inkább utat tör magának : világszerte a tömegek gondolkozásában, biztatólag hat mindnyájunkra s hinni engedi, hogy az 1918. esztendő meghozza tán a várvavárt békét és a jobb napokat. A szociáldemokrata tömegekre örvendetes eredményeket is jelentett azonban a most elmúlt esztendő. A mi pártunk a szegény emberek pártja s igy a mi sorainkból kerül ki a legtöbbje annak a sokat szenvedett tömegnek, mely a háború ezerféle nyomorúságát leginkább érzi. Bár sokszorosan fájhat ez a tudat nekünk , mégis meg kell állapítani, hogy éppen ez a körülmény meghozta a másik oldalon azt az eredményt, hogy eszménk hatalmas léptekkel hódított egy év alatt a tömegek lelkében. A szocializmus, az osztályharc alapján való szervezkedés eszméje világszerte nagyszerű eredményeket tud a múlt évről felmutatni. Dacára annak, hogy a férfinépesség szine-java csukaszürkében az állam védelmével van elvonva a polgári élettől s itthon csak az öregek és gyermekek maradtak, mégis a szervezeteink taglétszáma hihetetlenül feltöltött és uj rétegekbe is behatolt a szervezkedő eszméje, olyan rétegekbe, amelyek azelőtt lekicsinylő gúnnyal gondoltak a szervezkedésre s igy néztek le reánk is, szervezkedő proletárokra. A nyomorúság, a kizsákmányolás fokozódása gazdaságilag, megtanította az indifferens embertömegeket szervezkedés hasznosságának felismerésére s gyakorlatilag ráterelte őket arra az útra, mint egyedüli alkalmas lehetőségnek útjára a megélhetés könnyebbé tétele felé. Magának a párt eszméjének a térhódítása a békepolitikánkkal van szoros összefüggésben. Felismerték az emberek, hogy egyedül a szociáldemokráci békeprogramja az, amely legjobban garantálja a tartós világbékét. Ez a körülmény sokakat átterelt az ellenkező politikai felfogásunk táborából a mi zászlónk alá. Akiknek a lehetősége megvan rá, hogy tényleges katonájává legyen pártunknak, azok azzá lettek anyagi és szellemi tekintetben egyaránt, míg igen sokan mások csak az elvi szimpátia tekintetében éreznek velünk és ez is elég ahhoz, hogy politikailag megerősödöttnek tekinthessük pártunkat annyira, hogy az elkövetkezendő választások elé meglehetősen vérmes reményekkel tekinthessünk. Összegezve a dolgokat, megállapíthatjuk tehát, hogy az új esztendő bár még háború közepette ért bennünket, de nem ért annak reménye nélkül, hogy hamarosan meghozza a békét. A sok belső bajok, nyomorúság, nélkülözés, mint okozatok még itt pusztítanak, de ezek is szintén el fognak takarodni, ha egyszer megszűnik maga az ok: a háború. S ha ezt egyszer megérhetjük, akkor a világot meghódító eszméinkért való harcunkat, még csak fokozottabb mértékben folytathatjuk a mai rend ellen, mert igen sok politikai és gazdasági korlátozástól szabadulunk meg a normális állapotok visszatérésével. Addig is tehát ki kell tartanunk, mozgalmunk sikeréért minden áldozatot meg kell hoznunk. Sajtónkat hatalmassá és erőssé kell tennünk, s szervezeteinket minden módon kell fejlesztenünk. Még mindenfelé nagy az indifferens terület, amit fel kell törni, meg kell munkálni a mi eszméink számára. Van tehát munka bőven, csak dolgoznunk kell, ■akarni kell. Ez legyen legfőbb gondunk az új esztendőben. A Jogikenyér. A polgári lapok nagy előszeretettel hangoztatják, hogy a szociáldemokrata párt helytelenül teszi, hogy annyi áldozatot hoz az általános választójog kiküzdéséért. Különösen azok a lapok magyarázzák ékes cikkekben a politikai küzdelem helytelenségét, amelyek a reakciót szolgálják, amelyek azt szeretnék, hogy Magyarország a háború után is a kiváltságosok egy kis töredékének domíniuma legyen. Akadnak a munkások között is sokan, akik jóhiszeműen beleesnek az így felállított csapdába és azt mondják, hogy a munkásosztálynak a közvetlen érdekeiért kell harcolnia. Azt mondják, hogy a gazdasági területen még rengeteg tennivaló van. Nagyobb erővel kellene harcolni a munkabérek emeléséért, mert a rettenetes drágaság értéktelenné teszi az eddig kierőszakolt vívmányokat. A szociálpolitikával is többet kell törődni, mert Magyarországon még azokat a rendelkezéseket sem tartják be, amelyeket a törvényhozás a munkások védelmére hozott. Minden tekintetben elmaradtunk a nyugati államoktól, tehát arra kellene törekedni, hogy a szociálpolitikai törvényhozás ütemét gyorsítjuk. Akik így gondolkodnak azok nem ismerték fel a kapitalista társadalom elnyomó rendszerét. A tőkések ugyanis nemcsak a gazdasági erejük fölényével kényszerítik olcsóbb bérért munkára a dolgozóikat, hanem a politikai hatalmuk segélyével is. A gazdasági erőszakot kiegészíti, teljessé teszi a politikai erőszak. Ez a kettő összműködést fejt ki az uralkodó osztályok elnyomásának biztosítására. A törvényhozás elősegíti, gyorsítja a kizsákmányolás lehetőségeit. A kormány tart kezében minden hatalmat, de e hatalom gyakorlásának mikéntjét a parlament határozza. A kormány rendelkezik a rendőrséggel, a csendőrséggel, a katonasággal. A kormány intézi a nevelésügyet és irányítja a bürokráciát. Azonban a parlamenttől függ, hogy a kormány milyen irányban használja fel azokat a hatalmi esközöket, amelyeket rendelkezésére hoztak. Világos tehát, hogy amunkásosoó előtt nem lehet közömbös a parlament összetétele. Ha a választójog kizárja az elnyomottak nagy többségét az alkotmány sáncaiból, akkor sokan olyanok kerülnek a képviselőházba, akiket a választók alkalmasnak találnak érdekeik képviseletére. Ha tehát a földbirtokosoknak, bankároknak és kapitalistáknak döntő befolyásuk van a választások irányítására, akkor a választásokból kikerülő képviselőház olyan politikát folytat, amely ezeknek az osztályoknak kedvez. Világos az is, hogy a választójog a lakosságnak csak kis részét ruházza fel a szavazás jogával, akkor az említett osztályoknak túlsúlyt adnak, mert az erőszak és a vesztegetés fegyvereivel mindenkor biztosíthatják, hogy a parlament készséges szolgájuk legyen. A kiváltságosok választójogán alapuló parlament szükségszerűen olyan törvényeket alkot, amelyek az uralkodóosztályok érdekeit szolgálják. Az államélet minden területén megnyilvánul a képviselőháznak ilyen irányú működése. Ha megvizsgáljuk az állam bevételét, ezt láthatjuk, hogy a földbirtokosok, a bankok és a nagyiparosok aránytalanul kevés adót fizetnek, míg ezzel szemben a kevés jövedelmű dolgozó rétegeket való-