Munkásélet, 1970 (14. évfolyam, 663-713. szám)
1970-08-07 / 694. szám
II. SOROZAT 694. SZÁM * 8 OLDAL ARA 30 BANI proletárjai, egyesületek I . A ROMÁNIAI SZAKSZERVEZETEK ÁLTALÁNOS SZÖVETSÉGÉNEK HETILAPJA • 1970. augusztus 7. A nagy ünnep tiszteletére JELESRE VIZSGÁZTAK! Hat éve, 1964-ben kezdték a vaskapui vízierőmű építését, de a hat év alatt tervezők, építők és szerelők olyan ünnepélyes pillanatot nem éltek át, mint július utolsó napjaiban. 1970 július 21: fontos határkő az építés történetében. Sajtóból, rádióból, tévéből annak idején már értesültünk a gigászi építőmunka nagy eseményeiről. Pillantsunk most vissza a víz erőivel vívott hatéves harc történetének fontosabb mozzanataira. 1969 decemberében kezdték az első turbina forgórészének szerelését. 1970 március 14 : két egyenként 400 tonna teljesítő képességű emelődaruval behelyezik a 650 tonnás forgórészt az áramfejlesztőbe. Július 15 : elvégzik az egyes számú hidroagregátor „szárazpróbáját“. Július 21 : az agregátor próbaüzemeltetéséhez minden szükséges ellenőrzést végrehajtottak. 16.30 órakor ellenőrzik a fordulatszámot szabályozó készüléket, a vezérlőművet lezárják, majd 20.05 órakor üzembehelyezik az agregátort. Mirela Ilie főmérnökhelyettes, Nicolae Nicolae, Simion Simionescu és Constantin Tarhon mesterek, I. Mezei és Dumitru Veria brigádvezetők, akik hónapok óta dolgoztak az agregátor szerelésén, most feszülten figyelik a vezérlőtáblát. Az ellenőrzőlámpák a skálamutatók érzékenyen reagálnak a gigantikus gépsor minden rezdülésére. Milyen kár, hogy nincs egy másik vezérlőtábla, amelyik az emberek idegfeszültségét, szívdobbantásait és érzelmi hullámzásait mutatná. Az emberi alkotókedv és felelősségérzet nagyszerű mutatótáblája lenne ez. Hosszú hónapok megfeszített munkájának eredményeit méri fel az 1-es számú agregátor próbajáratása. A másik parton, a baráti Jugoszláviában is ezekben a percekben kezdik az első hidroagregátor próbáját. A két szomszédos nép barátságának, békeakaratának és alkotómunkakedvének nagyszerű bizonyítéka ez. Július 23 : az 1-es számú agregátor jelesre vizsgázott. A 26 órás megszakítatlan járatás a tervezők és szerelők lelkiismeretes munkájának bizonyítéka. Ugyanezen a napon újabb esemény jelzi a vaskapus eredményeket. A hatalmas emelődaruk kezelője, Gheorghe Cojocea, Valeriu Perisinaru mérnök és Ovidiu Simionescu mester rádiótelefonos irányításával sikeresen behelyezte a 2-es számú agregátor forgórészét. AUGUSZTUS nn nrl! z-Q LAPUNK TARTALMÁBÓL * — „ ... Ahogy elő van írva!" (3. oldal) — Ábrahám János két elbeszélése (4—5. oldal) — Kaleidoszkóp (7. oldal) ♦ NAGYVILÁG » —t—MMfgSBÜ ■■■1 . BI 5B»aM—ocx—L« Morenoék 3000 gyermeke MIRE JÓ A CSALÁDI PÓTLÉK ? A barcelonai törvényszék előtt tarka tömeg hullámzott. Az emberek kíváncsian várták egy furcsa személyiség megjelenését, akinek neve napok óta állandóan szerepelt a lapok hasábjain. Ez a név : Antonio Jimenez Moreno Santiago, más néven El Chorra, viselője pedig egy nagyszabású szélhámosság hőse. Moreno példátlan sikerrel működött : tíz év alatt nem kevesebb, mint 30 millió új frankkal károsította meg a francia államot. Ezt a szép összeget „családi pótlék“ címen vasalta be. MIVÉ FEJLŐDHET EGY SZIMPLA OKIRATHAMISÍTÁS ? Az ügy kezdete 1960-ra nyúlik viszsza. A korzikai Bastia helységben ka(Folytatása a 2 oldalon) Vannak emberek, akik nem bírnak tétlenül ülni. Mondjuk egy nyugdíjas, ha végez a mindennapi bevásárlással — mert nyugdíjas korára „Mari", lesz az ember s az ő nyakába szakad az effajta munka — hát elégedetten lepihen, vagy sétálni indul az unokájával. Baráth György temesvári olvasónk ilyenkor órákon át bosszankodik s azon töri a fejét: miért kell némely üzletben kétszer is sorbaállnia, egyszer a pénztár, másodszor meg a pult előtt ?“ Kérek egy kiló citromot ? Az eladó a kasszához küld, hogy fizessem ki előbb. Utána kiméri és... visszaküld, hogy fizessek egy lej különbözetét, mert az áru néhány dekával több. Hát nem mérhette volna meg első alkalommal ? Minek kell komplikálni olyan dolgokat, amit el lehetne végezni egyszerűen is ?...“ Kedves olvasónk, azt hiszem, mégis jobban tenné, ha sétálni menne. Az ilyen rejtélyeken már mások is törték a fejüket, de még senki sem talált rá magyarázatot. Nemrég Szilágysomlyó főterén harmincadmagammal álldogáltam a pékség előtt. „Nyugalom ! Most rakodják az árut, láthatják“ — magyarázta az eladó. — Tényleg láttuk. A sütöde, ugyanis ott van pontosan szemközt, az utca másik oldalán. Milyen egyszerű lett volna megfogni a kosarakat és áthozni a kenyeret. Ajánlkoztunk is rá, önkéntes munkában. De nem, „a szobás, az szabál ! A kenyeret előbb szép komótosan autóba rakták, aztán az autó körülbrummogta a főteret — mert a közlekedésnek is szabályai vannak — majd visszatért az utca innenső oldalára, s itt végre az eladó megengedte, hogy segítsünk lerakni. (Milyen jó, hogy az aktív sport levezeti az indulatokat!). De mért megyek én ilyesmiért, Szilágysomlyóig ? Hiszen idehaza is, a büfésnőnk mindig akkor áll neki edényt mosó- CSIKY GÁBOR (Folytatása a 4—5. oldalon) JÓ SZERENCSÉT! Bányásznap. Munkásosztályunk egyik hős osztagát — a bányászokat ünnepli országunk népe. A bányászokat, akik 41 évvel ezelőtt az 1929—1933-as évek súlyos gazdasági válsága idején az első sorokban haladtak a kommunista párt vezette osztályharcokban. Az itteni régi harcokra emlékeznek ma a zsilvölgyi, a suceavai, a hunyadi, a bakói, a máramarosi, az olténiai, a halánybányai, a bihari, a mócvidéki bányászok. Azok az emberek, akik nap mint nap leereszkednek a föld mélyére, hogy felhozzák onnan az energia adó szenei, kohászati iparunk kenyeret — a vasércet, modern vegyiparunk alapanyagát — a sót. Más mesterséghez is kell ügyesség, leleményesség, bizonyos fokú bátorság. A bátorságból azonban bányászaink a nap minden órájában, minden percében vizsgáznak. Mert a föld — hazánk ásványi kincsekben gazdag földje is — fukar óriásként őrködik kincsei fölött. Az ember kitartása, bátorsága, tudása azonban legyőzi ezt az ultást. A bányásznap tehát nemcsak a múlt küzdelmeinek felelevenítése, hanem a jelen győzelmei felett érzett öröm ünnepe is. Mert bányászaink ma is élvonalban harcolnak pártunk politikájának megvalósításáért, ötéves tervünk példás teljesítéséért, szocialista hazánk felvirágoztatásáért. Csupán a zsilvölgyi bányászok az év első hét hónapjában több mint 27 ezer tonna szenet küldtek felszínre, míg a Hunyad környéki vájárok csaknem 1600 tonával több ércet adtak kohóiparunknak terven felül. De nemcsak itt, szerte az országban mindenütt hasonló kimagasló eredményekkel köszöntik ezt az ünnepet — a Bányásznapot. Augusztus elején országunk minden dolgozója megemlékezik bányászainkról. Jó szerencsét, egészséget, erőt, boldogságot , munkájukban újabb sikereket kíván nekik. Cjjjáépült. Talán még szebb is, mint volt! (Riportunk a 3. oldalon) Bányász-helytállás Ott találtam. Ha mintául a festők vásznain megörökített bányász alakját fogadjuk el, bizony még bányászinasnak sem melet el Panti Lajos. Kis termetű, vézna ember. Miért küldtek még el őhozzá, amikor vérbeli bányászcsaláddal akartam megismerkedni ? Mert — mondották — a Panti családban már nem is mesterség a bányászat, hanem hivatás. S, ha családfájuk bányászivadéka a legidősebb Panti Lajossal kezdődik is, megbecsülésben, elismerésben úgy adóznak neki, mintha szépapja is a Zsilvölgyében látta volna meg a napvilágot. Pedig Panti Lajos a bánáti síkságon született. Apja paraszt volt, nehezen kínlódó földműves. Lehet, "hogy az otthoni mostoha viszonyok érlelték benne a szándékot: más kereseti lehetőség után néz, amiből jobb megélhet. Így került Zsilvölgyébe, mert azt mondották neki : a munka nehéz ugyan, de fejtenivaló szén van , elég, s aki bírja, az keres is. Néni véglegesen hagyta el a Bánságot. Úgy tervezte, néhány esztendő alatt összegyűjti amire szüksége van, s aztán visszamegy. Itt ragadt. Kerek negyven esztendeje annak. Maholnap átlépi a hatvanat, s ha kérdezik he- SZOBCSAK TERÉZ (Folytatása a 4—5 oldalon) Panti Lajossal ott találkoztam az új negyed cukrászdája előtt. Persze nem véletlenül, hiszen a szakszervezeti elnök figyelmeztetett: „Mielőtt felmegy hozzájuk nézzen körül. Majdnem mindig sétál egyet a főtéren vacsora előtt. _