Munkaügyi Szemle, 1936 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1936-01-01 / 1. szám
1. Egészségvédelem a társadalombiztosításban. A szociálpolitika nem a charitas gyermeke, hanem a magas kapitalizmusé és lényegében a népesség egyetemét, vagy nagyobb tömegét érintő preventív jellegű intézkedések összesége. Érthető tehát, hogy a gazdasági termelés minden ágában érvényesülő tervgazdálkodás eszméjének a befolyása alatt a legfontosabb szociálpolitikai intézményben, a munkásbiztosításban is érvényesülni kíván az a felfogás, amely a kármegelőzést jelöli meg a társadalmi biztosítások elsődleges és magasabb rendű feladatául. A prevenció gondolata nem újkeletű a magyar munkásbiztosításban. A baleseti ágazatban, noha az 1907. évi XIX. t.-c. semmiféle megelőző tevékenységet nem ismert, az érdekeltség sürgetésére már a világháború előtt megindult a profilaktikus tevékenység. Tulajdonképpen azonban nálunk csak a világháború után Pfisterer Lajos dr. munkássága révén vált tudatossá az a felfogás, hogy a megelőző egészségvédelem széleskörű megszervezéséből igen nagy materiális előnyök adódnak a társadalombiztosítás számára és ezért a betegbiztosítás napról-napra fokozódó terheivel szemben egy nagyvonalú megelőzésű politika kiépítésében kell keresni a társadalombiztosítás egyensúlyát (dr. Pfisterer Lajos : Megelőző embervédelem a társadalombiztosításban. Budapest, 1932.). Az 1927. évi XXI. t.-c. 163. és következő szakaszaiban már úgy a betegségi, mint a baleseti ágazat széleskörű felhatalmazást kapott óvórendszabályok kiadására, de az egészségvédelmi tevékenységet, mint a társadalombiztosítás elsődleges, sui generis egészségügyi célkitűzését nálunk először az öregség, rokkantság, özvegységárvaság esetére szóló kötelező biztosításról intézkedő 1928. évi XL. t.-c. statuálta. Az e törvény 76—100. szakaszaiban megállapított egészségvédelmi szolgálatnak és az ugyanott körvonalazott egészségvédő és gyógyító eljárásnak a megszervezésével kapcsolatos ügyviteli tennivalók ellátására Weis István dr. vezérigazgató az ügybeosztásnak 1934 szeptember havában történt általános átszervezése során külön gondozó osztályt létesített és ezáltal az egyes kimagasló betegségek ellen eddig is folytatott egészségvédelmi munkát öncélú egészségügyi tevékenységi ágazattá emelte. Az egészségvédelmi szolgálatnak küszöbön álló gyakorlati megszervezése a társadalombiztosításnak jelentőségben olyan nagy horderejű eseménye, hogy ez a tény egymaga is, de a társadalombiztosítás autonóm szervei részéről országosan megnyilvánuló érdeklődés is kötelességünkké teszi, hogy az intézet szociálhigiénikus feladataival, egészségvédelmi célkitűzéseivel, valamint a szervezés technikai lehetőségeivel szakszempontból is foglalkozzunk. Az egészségvédelmi eljárások általában két csoportra oszthatók. Az egyéni profilaxis körébe tartoznak a rokkantság megelőzése vagy megszüntetése érdekében egyénenként végezhető, főleg orvosi jellegű és természetű eljárások. Idetartozó egyéni jellegű egészségvédelmi eljárások pl. az időszakos orvosi vizsgálat, a gondozó szolgálat körében végzett egyéni kioktatás, a különleges gyógyító eljárások alkalmazása kezdődő betegségeknél, vagy súlyosabb esetekben a fennálló ideiglenes rokkantság megszüntetése céljából. Ideszámítandók az üdültetés, a venezás betegségek megelőzésére használt védőeszközök alkalmazása, a Calmetteféle oltás a gümőkór prevenciójában, a Gautier-féle perorális prevenció a vérhas leküzdésében, államon-féle anatoxin-védőoltás a diphtheria ellen, az egészségvédelmi jellegű műfogsegélyezés stb. Ideszámítható továbbá minden, az orvosi gyógyító tevékenység hatását támogató és az egyéni gondozó munka kapcsán nyújtott szociális jellegű segélyezés (élelmiszer, ruha és más a beteg külső életkörülményeinek javítását célzó háztartási segély nyújtása). Az egyéni higiéné, illetve az egyéni profilaxis eszközei azonban még nem merítik ki az egészségvédelem lehetőségeit, mert pl. a népbetegségek elleni küzdelemben eredmény csupán azoknak a társadalmi vagy gazdasági bajoknak a megszüntetése által remélhető, amely bajok a népbetegségeket táplálják. 3