Művészet, 1968 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1968 / 2. szám
LENGYEL GÉZA EMLÉKE (1881 — 1967) A magyar szellemi élet megszállott polihisztora hunyt el Lengyel Géza személyében. Törhetetlen szorgalmával és izzó lelkesedéssel vette számba és propagálta megbízható pontossággal a keletkező irodalmi és képzőművészi értékeket. Fáradhatatlan mindenese volt a Nyugatnak, s hosszú ideig a Szemle rovat főmunkatársi minőségében ontotta cikkeit kismesteri szinten festőkről, írókról, közgazdasági problémákról. Fontos és szükséges információkat adott kortársainak, s folyamatos munkásságával építette Lyka Károly, Bálint Aladár, Elek Artur, Bölöni György méltó társaként képzőművészeti kultúránkat a XX. század első évtizedeiben. Érdeklődésének mohósága töretlen maradt, s műveltségének egyetemes arányérzéke regisztrálta valamennyi lényeges mű és alapvető stílus magaslatait, Írásainak színvonala állandó maradt — nagyvonalúan alkalmazta Osvát Ernő minden szellemi égtáj értékeit figyelembe vevő koncepcióját, — műtörténeti cikkeiben. Szervesen épült műveltsége, ízlése, — mindvégig szerény és tárgyilagos maradt. Olyan emberi melegséggel rendelkezett, mely azonnal barátnak fogadta a kultúra bármely rétegében és különböző szintjén dolgozó munkatársait. Ady-kutatásaiban hasznos és alapvető adatokat tárt fel, értékelései is mindig megbízhatók, s éppen ezért a mértéktartásért és adatgyűjtő alázatért dicsérik kritikusai, — elsősorban Varga József és Németh Lajos. Számtalan újság munkatársa volt, s hosszú ideig kereste műfaját. Tisztes novellákat írt, ideiglenesen átváltott a közgazdaság területére, de életművének legmaradandóbb részlete művészettörténeti tevékenysége. Ihletett könyvet írt a XIX. század első nagy magyar szobrászművészéről, Ferenczy Istvánról, s ő rendezte, válogatta könyvvé Zola stílusindító művészeti írásait. Képzőművészeti tárgyú cikkeinek első vonulata az 1910-es évekre esik. Munkácsy festői hagyatéka mellett fellebbenti Nagybánya és a Nyolcak új szépségeinek horizontját is, — mércének Goya, Greco művészetét —, rektornak a szecessziót idézi. Része van abban, hogy modern képzőművészetünk valamennyi korszerű irányban tájékozódott, hiszen nem az elzárkózást, hanem a fokozott figyelmet, a teljes horizont vizsgálatát hirdette. Lapot is indított „Művészélet” címen 1919-ben, de az ellenforradalmi kurzus nem igényelte e kibontakozást, és e terve megszakadt. Újságírói munkássága permanens maradt, a Nyugat fogadta irodalmi és képzőművészi tárgyú írásait, de Lengyel Géza nagy lendülete a lehetőségek gyérülése miatt meglassult, cikkeinek száma csökkent. Életének összegező korszakában Lengyel Géza számára a „Művészet” megfelelő teret adott, s átmeneti stagnálás után szintetizálta életútjának gazdag tapasztalatait. Kiállítási krónikában számolt be az 1965-ös pesti tárlatokról, és nagyvonalú tárgyilagossággal, lelkes hevületű pozitivista körültekintéssel, meggondolt dicséretekkel és hangfogós bírálattal pásztázta végig festők, szobrászok munkásságát. Erre az időszakra esik azon sorozata, melyben nemzedéktársainak indító értékeit leltározza megindult reminiszcenciával és tisztelettel. (Herman Lipót, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Lyka Károly) Tanulmánnyá tömörítette azokat a meditációit, melyek Szigligetiel, Keszthellyel és Eiffel magyarországi műveivel kapcsolatosak. Ezen műveiben tapintatosan jelez bántó tévedéseket, helyi artisztikumot egyaránt. Rengeteget dolgozott, mégis egyik Anonymusa korának, hiszen fontos írásai rejtőznek a nagyváradi Szabadságban, a Huszadik Században, Budapesti Naplóban és a Nyugatban. Megtisztelő kötelességünk e méltatlanul homályba merült írások láthatóvá tétele, kötetbe gyűjtése. Az adatfeltáró jelleg haszna mellett Lengyel Géza könyvvé komponált műtörténeti, irodalmi cikkei napjainkban is fejlesztenék igényével, tapintatával és egyetemességével a közízlést. A búcsú nehéz napjaiban tisztelgünk Lengyel Géza, — a képzőművészeti kultúra kimagasló terjesztőjének és munkájának maradandó emléke előtt. Losonci Miklós Rozanits Tibor: Riadalom (Ludak) — Panique (Dies) — Tpeepea (Tycu)