Művészet, 1974 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1974 / 8. szám
Modern mvészet Amerikában az első világháború idején gyűjtemény népszerűsítésére, kiállításokra, publikációkra, előadásokra költötték. A Société Anonyme már kezdettől fogva úgy indult, mint ami nem magán-, hanem közgyűjtemény, amelyet nem adminisztrátorok, hanem művészek irányítanak. Egyik igazgatója az amerikai avantgarde egyik legjelentősebb képviselője, a fiatal Man Ray, a titkár a kitűnő absztrakt festő, Marson Hartley stb. Katherine S. Dreier valamivel később, 1926-ban egy rendkívül fontos könyvet írt Modern Art címen a húszas évek különböző törekvéseiről. A magyarok igen reprezentatívan szerepelnek: öt művész munkásságát ismertetik. Az öt mester: Kádár Béla, Scheiber Hugó, Huszár Vilmos, Péri László és - kiemelten - Moholy-Nagy László. Katherine Dreier gyűjteményét 1941- ben a Yale egyetem múzeumának ajándékozta, ahol ma részben ki van állítva, részben a raktárban várja a felfedezést. A tárlaton olyanok szerepelnek, mint Malevics egyik fő műve, a Köszörűs (1912), Modigliani, Braque képei, valamint Gabo 1925-ös Térkompozíciója. A raktárban viszont egy korai, gyönyörű Archipenko szobor közelében Péri László, Csáky József és Bortnyik Sándor alkotásai találhatók, mind a húszas évek elejéről. A gyűjtőnő kitűnő, biztos érzékkel válogatta anyagát - de a válogatásban Marcel Duchamp és Man Ray is nagy szerepet játszhattak. Man Ray egyike az első, valódi amerikai avantgarde művészegyéniségeknek. Amit ő felfedezett, annak nincs megfelelője, előzménye Európában. Tulajdonképpen művészete nehezen köthető műfajhoz - köznapi értelemben véve fotográfus és festő, de egyik kategóriába sem fér bele. Man Ray meg tudta szólaltatni a tárgyakat, bűvészmutatványszerűen változtatta át a fogaskereket táncossá, a vasalót fenyegető szörnnyé, a női aktot mechanizmussá és így tovább. „Misztérium - mondja Man Ray - ez volt a kulcsszó, ami lelkemben élt. Mindenki szereti a misztériumot, de mindenkinek tetszik a misztérium eredménye is. Én mindig az eredménynél kezdtem.” Hangsúlyozza tevékenységének tudatosságát, gondolati súlyát. Technikai képzettsége és filozófiai műveltsége egyaránt képesítik erre az új, koncepcionális művészetre. Az ötlet, a látvány egyszeriségében is olyan tökéletes, olyan szuggesztív, hogy nem lehet többet elfelejteni. Man Ray objet-i nem feltétlenül az örökkévalóság számára készültek - legtöbbjük meg is semmisült. Ami túlélte őket: a róluk készült fotó, Man Ray objet-i és fényképei elválaszthatatlanok. Egyrészt mert legtöbb esetben a felvétel pótolja a megsemmisült művet, másrészt mert sokszor az objet nem is létezett, csak addig, míg róla a felvétel meg nem született, s így csak maga a fénykép a műalkotás, így például a „Ruhafogas” az élő akt - élettelen kabátakasztó és maszk egyszeri és vissza nem térő szintézisét teremti meg. A tudatosan előidézett hatás nyugtalanítóan ambivalens. Hogyan vált az élő test mechanizmussá - hogyan lehetséges hogy a törzs eleven s az arc csak báb, s végül hogy lehet, hogy így összekovácsolódtak? Man Ray egyik legszebb objetja (s a róla készült fotó) Isidore Ducasse (Lautreamont) rejtélye címet viseli: a sötét durva textilbe egy varrógép felső részét rejti. Úgy tűnik, mintha egy nőt kötöztek volna bele - s ettől a misztérium egyszerre plasztikus formát ölt. Marcel Duchamp 1914-ben érkezett meg Amerikába - Man Ray ekkor már az Armory Show hatása alatt állt, sőt, Stieglitz köréhez tartozott. Stieglitz lefotózta Marcel Duchamp egyik híres „readymade" -jét, a W. C. csészét. Marcel Duchamp és Man Ray barátsága és együttműködése az európai és amerikai mozgalmak összetalálkozását jelentette összetalálkozást a dadában, amely az első, valóban internacionális szemlélet a XX. század művészetében. Marcel Duchamp ekkor kezd hozzá az úgynevezett „Nagy üveg”-hez, (más néven: „Agglegényei vetkőztetik a menyaszszonyt, de még”). A két üveglap közé szorított furcsa, antropomorf, mégis mechanikai jellegű formák együttesét teljessé teszi, változtatja a rajta áttűnő környezet, külvilág, amely beletartozik a műbe. Az alapötlet - amint Marcel Duchamp fél évszázad után visszaemlékezik rá hogy a vastag, nagy üveget mint palettát használta, amelynek a hátoldaláról lehet látni a színeket. Hol is helyezhette volna el Duchamp ezt a valóban egyedülálló, minden részletében hagyományellenes és teljes egészében monumentális alkotást, mint Katherine Dreier könyvtárszobájában - ahonnan azután később a philadelphiai múzeumba került, sok más Duchamp művel együtt. Marcel Duchamp-ból igazi amerikai művész lett - Man Ray viszont 1921- ben átköltözött Franciaországba, a helycsere azonban a lényegen nem változtatott: az új művészet Amerikában már nemcsak irányt követő, hanem irányt mutató műveket hozott létre. Vasarelynél, Annes-sur-Marne-ban Egri János - Picassóhoz hasonlóan Ön már 7 éves korában rendkívüli rajztehetséget árult el, mégis az érettségi után orvosi egyetemre ment. Szülei irányították ebben a választásában? - Egyáltalán nem. Szerettem az anatómiát, de tekintettel arra, hogy az orvosi anatómia tulajdonképpen a beleknél, a szívnél és a tüdőnél végződik, rájöttem arra, hogy a külső anatómia, főleg a szép lányoknak és nőknek az anatómiája sokkal csábosabb, éppen ezért mentem el Podolinyi-Volkmann Artúr akadémiájára, amely ott kint volt a kültelkeken valahol a Teleki-piac közelében, és ott rajzoltam az aktokat, természetesen titokban, mert az Izabella utcai iskolában nem volt szabad tudni, hogy az ember ilyen erkölcstelen dolgokat csinál. - Az Ön egykori mestere - már azt mondhatnám, érettebb korában - Bortnyik Sándor volt, aki nemrég kapott Kossuth-díjat, az ő Műhelyében, ahogy ő elnevezte iskoláját, folytatta a tanulmányait. - Én különbséget teszek a kétfajta instrukció között, az egyik a klasszikus instrukció, amit Podolinyi Volkmann Artúr adott, aktok, tájkép és természet utáni festés. A nagy esemény az életemben mégis a Bauhaus iskolának a megismerése volt, mégpedig egy kis újsághirdetésben olvastam, hogy Bortnyik Sándor Nagymező u. 3. sz. alatt megnyitotta iskoláját. És akkor szükségből - Magyarországon akkor nagyon rossz volt a gazdasági helyzet - elmentem egy irodába segédkönyvelőnek, méghozzá a Vecsey céghez, ez egy golyóscsapágyképviselet volt. Ott többek között én csináltam a cég plakátjait, hirdetéseihez a rajzokat és mindenki el volt képedve azon, hogy milyen tökéletes technikával oldom meg ezeket. Egy délelőtt a főigazgató fogad egy nagy rajzolót, markáns 35 év körüli férfit, aki letesz egy plakátot az asztalra, és elmegy. Az igazgató odahív engem, és azt kérdezi, mit szólok a plakáthoz. Azt mondtam, borzasztóan érdekesnek tartom, de miért van ilyen furcsa perspektívában rajzolva. Ez volt első találkozásom Bortnyikkal. Bortnyik a 30-as években valóban kitűnő plakátokat rajzolt. A Bortnyik Műhely, azt hiszem, a Bauhaus hatása alatt állott, és a Bauhaus mostanában egyre inkább elismertté, „divatossá” válik, bár már idestova 40—50 éve, hogy a Bauhaus működött. Pontosabban szólva, minden iskolának, minden tendenciának megvan a maga kora. A Bauhaus elkezdett egy irányzatot, de közben a tudományok, a technológia, a szociológiai változások megváltoztatták a Bauhausnak a primitív szellemi szintjét, úgyhogy az a tény, hogy én a Bauhaus iskolából indultam ki, nem jelenti okvetlenül azt, hogy én a Bauhaus teóriát folytatom, annak dacára, hogy a legfontosabb és legmélyebb impressziók és egy bizonyos gondolkodási mód mégis a Bauhaus iskolából származik. - Ön 1930-ban érkezett Párizsba, és azóta is itt él. Ekkor 22 éves volt, és azt írta, hogy mindent megtanult, amit az absztrakt művészet megteremtett. Most is így látja ezt? - Nos, itt is egy kis megkülönböztetést kell tenni. Kétféle absztrakt teória van a világon. Az egyik kiindul a természetből és azt absztrahálja, Bortnyik maga is ezt a tendenciát folytatta, tehát az emberi test átalakul egy négyszöggé, a fej egy körré, a szín megváltozik és az ember nem tudja, honnan indult ki a dolog, de a természet még mögötte van, egy bizonyos perspektíva, egy bizonyos légkör, ami karakterizálja ezt az absztrakt festészetet. Aztán van egy újabb absztrakt elképzelés, amelyik tulajdonképpen nem Klee-nek, sem Mondrian-nak, sem Kandinszkij-nak a művészetéből indul ki. (Mert Kandinszkij is a természetből indult ki, hiszen az ő első absztrakt képe mi volt? Egy tájkép, amit fordítva rakott fel az állványra, akkor hazajött egy séta után, ránézett a képre és azt mondta: ez szenzációs és így fedezte fel az absztrakciót, és attól a pillanattól kezdve olyan képet festett, amely ugyan kiindult egy bizonyos figurális elképzelésből, de felismerhetetlen lett benne a figuráció.) A Bauhaus-absztrakció figurális realitásból indul ki, és átalakul inkább stilizált dolgokká, mint absztrakcióvá. A tulajdonképpeni absztrakció szerintem 1945 és 1955 között alakult ki Franciaországban. A mesterei: egyrészt Matisse, azért mert Matisse öregkori kollázsaiból indult ki egy inspiráció, és egy Herbin nevű francia művész, aki egy életen keresztül aránylag gyönge műveket csinált, és hirtelen 70 éves korában kirobbant a zseni, és egyike a legnagyobb absztrakt festőknek. Fernand Léger szintén átment egy ilyen absztrakt perióduson, és azt lehet mondani, hogy az analitikus kubizmus - Picasso, Bracque - a legelső periódusában adott impulzust az absztrakciónak, ami aztán szintézissé alakult Magnellinél, itt Franciaországban, és aztán a mi csoportunk Dewasne, Deyrolle és természetesen jómagam, lassan-lassan kihoztuk az absztrakciónak a lényegét, de míg a többiek megmaradtak azon a nívón, egyedül én folytattam és elmentem az absztrakciónak a legvégső határáig, ami csodálatos módon újra visszatér a természethez, de nem az a természet, ami körülöttünk van, hanem az, amelyik bennünk van, az atom, a molekula, vagy amelyik kinn van a világűrben, a naprendszer, a távoli csillagképek, tehát az ember nem szabadulhat saját környezetétől és a lényegétől. Mikortól számítja ön nagyobb sikereit, és minek tulajdonítja, hogy éppen ekkorra ismerték meg, vagy ismerték el az ön művészetét? - 1945-ben egy kiállítást csináltunk, Denise René-nél, aki egy fiatal nő volt, és akinek volt egy nagy lakása egész közel a Champs Elysée-hez, tehát ideális helyen ahhoz, hogy galériát lehessen benne csinálni. Azelőtt, azt hiszem, a nagynénjének volt a divatszalonja, óriási nagy helyiségek, én javasoltam, hogy csináljon galériát. A második kiállítás Max Ernsté volt, a harmadikon Picasso rajzait mutattuk be, és azután egy világhírű galéria lett belőle. Meg- 42