Ránki József - Roxi grafikus művész (Savaria Múzeum, Szombathely, 1963)
A Savaria Múzeum meghívja Önt RÁNKI JÓZSEF — ROXI grafikus művész emlékkiállításának megnyitására 1963. december 22-én, délután 12 6 órára Megnyitó beszédet mond VÁMOS JÓZSEF , a Magyar Szocialista Munkáspárt Vas megyei Bizottsága Agit.-prop. osztályának vezetője A nevetés él - ez lehet a mottója Ránki (Roxi) József életművének. Tehát ha azt mondjuk, műfaja a karikatúra, még nem jellemeztük pontosan. Mert a karikaturista humora lehet mosolygós, elnéző-megbocsátó, nemcsak fölényes-gyilkos, maró-keserű, és kérlelhetetlenségében meg nem bocsátó. Ilyen Daumier karikatúrája szemben a német biedermeyer karikatúrájával, „öldöklő” karikatúra, amely nem alacsonyabbrendű kísérőjelensége a „nagy” művészetnek, hanem mindenkor egyenrangú vele. A műfaj mindig egy társadalmi rend hanyatlásának időszakában lép fel, de különösen a XIX. századtól kezdve terebélyesedik ki. Tartalma még országonként is változó, s hol az irodalomban, hol a képzőművészetben jár élen. Oroszországban pl. ahol még a feudalizmus roncsait is el kell takarítani az útból, az írók, Gogol, Csehov, Szaltikov-Scsederin mérik hatalmas csapásaikat és Csernisevszkij nagyszabású esztétikájában elemzi a komikum tartalmát is. Franciaországban Daumier az éppen uralomra ütött kispolgárságot, a polgári-forradalmi jelszavak gyatra-hitvány díszletként való felhasználását leplezi le, s művében, mint ellenpólus a proletariátus alakja is felmagasodik. Magyarországon a műfaj kialakulása megkésett, a XX. századra maradt. Ekkor viszont nagy irodalmi és képzőművészeti művelői támadnak. Szemléleti alapjuk különböző, elég, ha Karinthy Frigyest, Gábor Andort, Derkovitsot és Ránkit említjük. A talaj, amelyen mindannyian állanak, a magyar fasiszta feudál-kapitalizmus, s ennek recsegését, rombadőlésének, ill. rombadöntésének szükségszerűségét érzik és tudják. De e puszta és nagyon is kérlelhetetlen tényt nagyon is különbözőképpen szemlélik, ki a polgári humanizmus csökkenő reménytelenségbe vesző illúziói alapján, ki abban a biztos tudatban, hogy csak az egész lerombolása tisztíthatja meg a talajt, amelyen élni egyáltalán lehetséges. Vitatható, hogy az ilyen humoristák művei humorosak-e egyáltalán. Hiányzik belőlük a megbocsátó-elnéző, feloldó elem, keserűségük már, és az ábrázolt jelenség megsemmisítésére lázító. Derkovits és Ránki közös célért küzdöttek. Derkovits művészi skálája sokkal szélesebb, őt elsősorban, mint festőt tartjuk számon, de rajzainak egy része tematikában, technikában és szellemében teljesen a karikatúra területére tartozik. Ránki ismerte Derkovits pohos, álszent kispolgárait, elhülyítelt lumpenproletárjait, pöffeszkedő hivatalnokait. Nagyon hasonlóan látta ő is ezeket afigurákat. Hangjuk egyformán éles és kíméletlen, csak míg Derkovitsnál a téma egy nagyobb egész része, Ránki egész művét betölti. Ránki származására nézve kispolgár s talán mert ez a réteg saját környezete, ismeri anatómiáját olyan mesterien, a rugókat, amelyek mozgatják, a jelenét és potenciális jövőjét, a végzetes veszélyeket, amelyeket kisszerűsége ellenére, vagy éppen azért, hatalomhoz jutva egy egész népre zúdíthat Roxi neve összefonódik a szocialista művészcsoport nevével, a harcos, haladó művészeti-politikai törekvéssel. A fasizmus éveiben, a harmincas évek közepén lett művész és rögtön szocialista művész. Mikor politikai meggyőződésből és művészeti felfogásból csatlakozott a csoporthoz, tehetsége köztük a legkedvezőbb táptalajra talált, ő viszont a csoport tevékenységét tette sokoldalúbbá. A tragikus és lírai hangok között ő egyedül ütötte meg a szatirikusát, Roxi művészeti elvei azonosak voltak szocialista művésztárstaiéval, a valóságot akarták szembehelyezni a hivatalos művészet kiagyalt világával. A formakifejezés keresését „ember tartalommal, az élettel való mélyebb kapcsolattal” töltötték meg. Roxit is, mint a csoport többi tagját, mély társadalmi felelősségtudat hatotta át. A fasiszta terror nem térítette le a személyileg is veszedelmes művészi útról. Részt vállalt a forradalmár értelmiség önfeláldozó munkájából a maga területén - művészetével erősítette a magyarországi osztályharcot. Ránki József 1935-ben, 26 éves korában kapcsolódott be a munkásmozgalomba és művészi pályája is ettől kezdve ívelt fel. Eredetileg mérnöknek készült, a brünni műegyetemen tanult, de tanulmányait nem fejezte be. Eleinte csehszlovákiai, majd 1933-tól magyarországi lapoknak dolgozott, főleg mint karikaturista. A szocialista művészcsoporton kívül az illegális szocialista színészcsoportnak is tagja lett és a harmincas évek második felében mindkét csoport valamennyi legális és illegális megmozdulásában részt vett. A háború kitörésével még súlyosabbá vált terror idején is művei ott vannak a csoport politikai tüntetésszámba menő kiállításain, a félig illegális Universum könyvek között megjelenik egy kötet rajzainak gyűjteményével és ugyancsak szerepel néhány rajza az 1942-ben kiadott „18 művész, 48 rajz” c. kiadványban, amely tüntetőleg fűzte címébe az 1848-as forradalom évszámát. Két évet töltött Ukrajnában mint munkaszolgálatos, majd mikor Magyarországra visszavezény.