Tóth László festőművész tárlata (Mednyánszky Terem, Budapest, 1963)
„Mindtén művészetnek joga van ahhoz, hogy más előző művészetben gyökerezzék, sőt nemcsak joga van, hanem kell is gyökereznie. Miért ne volna akkor jogunk a népmuzsikát,népművészetet is ilyen gyökértartó szerephez juttatni? A „népművészet” a proletárművészet őse. A „népi” egy új magasabbrendű művészet nélkülözhetetlen alkateleme.” (Bartók) Nehéz a színek-formák világát szavakkal megközelíteni Mégis úgy érzem jó, ha egy-két szót szólok arról, ami bennem él, törekvéseimről, amik ezeket a képeket létrehozták. A magyar népművészet minden szépségét szeretném megőrizni és festészetembe beleépíteni. (Pásztorfafaragások, tulipános ládák, tükrösök stb.) példaképeim: BARTÓK—KODÁLY ugyanezt tették a népmuzsika területén. Zene és festészet között nagyon sok rokonságot érzek. Azért is hivatkozom muzsikusokra, mert a festészet területén elgondolásommal rokon törekvést nem ismerek. Önmagamra vagyok utalva, csodálatos felfedezések lehetőségei kínálkoznak, de sok zsákutca ferde útjai ingoványba vezethetnek. Bartók alkotó módszere és útmutatása alapján indultam el. Gyermekkori élmények és érzések, a parasztvilág szeretete mélyen él bennem. A magyar nép érzésvilágából merítem ihletemet. Képeimben a színek-formák zenei összefüggé- seit keresem. A VÖRÖS-FEKETE vezérszólamára felépített színharmónia mélyrehangolt együttese számomra a legkedvesebb összhang, mely a magyar népművészet színvilágának is legjellegzetesebbje. Vörös-fekete mélyen parázsló színegyüttesét kifejezési nyelvemül választottam. Bizonyára lesznek olyanok, akik egyhangúsággal, ismétléssel vádolnak majd, de én a kifejezést tartom a képnél a legfontosabbnak, így a szín fontos, de mégis alárendelt szerepű, nem úgy, mint a kolorisztikában. Azonosságon belül a legszélesebb különbségre törekszem. Kontrasztos hangszerelés híve vagyok. A fekete szín a népművészetben a sors, a szomorú múlt szimbóluma. A fehér a tisztaságé. A vörös az öröm, az élniakarás, szilajság, vad erő, a tűz, a nap érzetével rokon dolog. Drámai örömérzet együttes hatásában van valami balladai. A primitívekhez való vonzódásom oka, hogy náluk sem a látvány, hanem az érzelem a döntő. A magyar népművészet jellemzői: erőteljes színek és formák, költői alakítás, nagy kifejező erő, szimbólumerejűség, időtlenség, monumentális egyszerűség, expresszív feszültség és szuggesztivitás. Ezeket szeretném megvalósítani munkáimban én is. Magyar és európai. Absztrakt (képépítés csontszerkezetében) és realista szeretnék lenni egyszerre. Lehet, hogy ez fából vaskarika, de én hiszek benne. A jelentésből indulok ki, a gondolatból. Igyekszem azt mindig az érzelem melegével feltölteni. Belülről kifelé indítás alkotó módszerem. A belső és külső világ szintézisét szeretném megvalósítani. Tisztában vagyok azzal, hogy munkásságom jelenlegi fejlődési szakasza sok ellenkezést iskiválthat (narodnyikizmus). „Miért kell ezt most csinálni? A mikor az egész már a múlté...” Azért választottam ezt a nyelvezetet, mert felforrósodott mai életformánk új tartalmát ezzel az új kifejező eszközzel tudom a legjobban megközelíteni. Úgy érzem munkásságom, ha a múltban gyökeredzik is, a mát fejezi ki. A paraszti élet tisztasága, egyszerűsége, művészetének ősi mítosza, varázsos mágiája fogvatart. Munkásságomhoz biztatást egy egyszerű parasztasszony szavai adják: „Legkedvesebb zeném az opera. Sokáig törtem magam, hogy megszeressem. Ha Bartókot játszanak kinyitom a rádiót. Birkózom vele. De meg kell, hogy szeressem a szepet. A korszerű művészi törekvésektől elválaszthatatlan az a tény, hogy egyre nagyobb tömegek igénylik. Nagyon vonzó feladat számomra, ennek az igénynek megfelelni. Tóth László Nyíregyházán született 1926-ban. A Képzőművészeti Főiskolán 1956-ban nyert diplomát. Hincz Gyula—Szőnyi István voltak mesterei. 1957. óta vesz részt hazai tárlatokon. Szerepeltek képei Moszkvában, Berlinben, Varsóban, Prágában. Ez az első egyéni kiállítása kb. 3—4 év anyaga.