Faber Gabriella festőművész kiállítása (Derkovits Gyula terem, Budapest, 1965)
FABER GABRIELLA Koratavaszi dél. A friss erejű nap nedvekké változtatta már a tél jegét, a melengető fényben, a kortyoló föld ezernyi kis gödrében fények csillognak. A közeli pékműhelyből, a frissen sült kenyér áradó jószága még mámorosabbá teszi a csodát, amiről a kis diáklány most tudja meg, hogy csoda: a természet, a formáiban folyton elhaló és folyton újraszülető. Aztán elhatározza: festő lesz. Nem szavával, hanem gesztusával közölte ezt velem Faber Gabriella beszélgetésünk alkalmával. S hogy mégis szavakra fordítom ezt a gesztusát, azért tartom megengedhetőnek, mert e gesztus kiállított műveinek édes testvére. Őszinte vallomás az élményről. Megilletődött a természet szépségétől, s úgy vélte megindultságát képekben kell kifejeznie. Elindult ismereteket szerezni, hogy jól fejezze ki. Különböző szabad iskolákba jár, majd egy esztendőn át Szőnyi István növendéke lesz, akinek művészete mindmáig a csodálatos példa varázsával hat művészi tevékenységére. Nem sokkal később Olaszországba is eljut, ahol Umberto Vittorini neves milánói tájképfestő tanácsait is figyelembe véve alkotja kivételes termékenységgel képeit. Első nyilvános szereplése 1926-ban, a KÚT harmadik nagy kiállításán történt az Ernszt múzeumban, ahol női arckép című műve a tisztelt mester, Szőnyi István és a többi nagyok: Derkovits Gyula, Egry József, Csók István munkáinak társaságában is megállta a helyét. 1942-ben Milánóban a Casa d’Artisti-ben első önálló kiállításán az olasz közönség kiállított műveinek nagy részét megvásárolta. Nem volt alaptalan az olaszok lelkesedése, mert az olasz és a hazai sajtó is egyaránt nagy elismeréssel ír nemcsak az eseményről, de „könnyedséget, derűs harmóniát” ió Kovács Gyula gázzó festményeiről is. Egy évvel e siker után írja Kárpáti Aurél Faber Gabriellának a Műbarátban rendezett kiállításán látható képeiről: „a tavalyi kiállítás óta még kiérleltebb, merészebb alkotások”. Közben rendszeresen helyet kapnak munkái a Nemzeti Szalon, a Műcsarnok, az Ernszt Múzeum kiállításain. Az első szabad Nemzeti Kiállításon 1945-ben két festményével szerepelt. Az azóta eltelt idő alatt is rendszeresen közönség elé kerültek munkái a különböző helyeken megrendezett csoportos kiállításokon. Most kiállított műveit az utóbbi két évben készítette. Ezek a művek kétségkívül magukban hordozzák az aktív festő pálya gazdag tapasztalatait. Színekkel beszélése nem megtanult modor, hanem maga választotta eszköz, megindultságát, érzéseit fejezi ki így. Művei egy-egy motívumot, a természeti tájat, az ember és környezete együttvalóságának szépségében látott állapotait ábrázolják, mégha tartalmukban és formájukban nem is hordoznak valami különösen forradalmi újat. Faber Gabriella a bennünket környező világ sok-sok jelenségében meglátja a festői motívumot. Ez a látható gazdagság boldoggá teszi, s az, hogy belőle bármikor szabadon vehet. Boldogan fest, mert tud festeni. Az alkotás örömét abban érzi, hogy a világ dolgainak a maga szeretésével tud értelmet és helyet adni a színek kifejező közvetítésével a műben. Kedvelt témája a levegő esti fényváltozásai. Alkonyat című művében a leszálló est szürkéje sejtelmes foltokba varázsolja a tárgyak nemrég még élő színeit. A Parkban címűben a nyári est hangulatát közvetítik a fák, a padok, a megnyúlt alakú sétáló fiatal emberek. Este című képén pedig mintha a szereplő személy pozíciójából szemlélné a belső tér megült sötétjét és a külső, fényében fogyó levegővilág metamorfózisát. A monotypia műfaját sajátos technikával gyakorolja. Ezekben a műveiben dekorativitásra, folthatásra törekszik. A formai egyensúly és a színértékek tárgynélküli kifejezésével birkózik a Vörös harmónia, valamint a Vonal és forma című műveiben. Sokféle kifejezésmóddal él tehát, igazi inspirálója azonban mégis elhatározó élményt adó természet, aminek szépsége kifejezésére keres mindig újabb aspektusokat.