Nagy Ernő Sándor festőművész kiállítása (Vaszary János Terem, Kaposvár, 1978)
Nagy Ernő Sándor szemlélődő művész. Festészetében két tulajdonságát fedezhetjük fel. Az egyik : ragaszkodással, rokonszenvesen foglalkozik azzal a világgal, melyben született, melyből tapasztalatait, élményeit szerezte, a magyar tájjal, az abban élő, mozgó, tevékenykedő emberrel, és az ember által alkotott dolgokkal. A megművelt földek és az ipari konstrukciók egyaránt természeti — emberi — formákká szellemelnek képein. Másik tulajdonsága a tiszta törekvés, hogy festészettel, csakis festészettel, vagyis megjelenítéssel fejezi ki mondanivalóját. Ez pedig látszólag egyszerű, ebben az alkotói folyamatban azonban bonyolult transzpozíciók mennek végbe, s a dolgok érzékeléséből festett forma, újraépített képrend lesz, és ez sűrítve, magyarázva, érzelmeket és tapasztalati emlékeket érintve jut a szemlélőhöz, hitelesen és rokonszenvesen. Ez teszi humánussá, ez realizmusának értéke. Újabb képeiben az ötvenéves kiteljesedett művészt ismerjük meg. Érezzük eredetét, az Alföld ihletését stílusában, és az eleven érzékeny felfogóképességét, azzal a világgal kapcsolatban, amelyben él. Az élet szeretete és a festői kifejezésmód tiszta szándéka az ok és cél szükségszerű viszonyakért hat ránk. Megbecsül és szeret minket, ez stílusának szuggesztiója. Kívánom, hogy kiállítása emlékezetes legyen és örömöt okozzon azoknak, akik őt itt megismerik. GERZSON PÁL