Budahelyi Tibor szobrász (Városi Könyvtár, Százhalombatta, 1979)
Az 1995-ös Budahelyi összes, a két évtizedes munkásság törekvéseire, műveire visszatekintő kiállítás után három évvel új munkákkal jelentkezik az a szobrász, aki a konstruktív-geometrikus jellegű minimalista törekvésekkel párhuzamba állítható alkotásokkal építi karakteres, az ipari anyagokat és technikákat, megmunkálásmódokat alkalmazó és a fegyelmezett, szikár, műszaki-mérnöki szemlélethez kapcsolódó koncepciókkal vezérelt szobrászatát. A korábbi alkotószakaszokhoz való konkrét kapcsolatokat és visszautalásokat jelezvén e kollekcióban természetesen jelen vannak még a dobozba zárt, fémforgácsba fektetett fém és fa hengertestek mint ipari objektek - a nyílt tértől való elrekesztettség, a belső, elszigetelt világ létrehozása, a rekvizítumszerű motívum-megragadás szellemiségét reprezentálván -, és természetesen nem lehetnek jelen azok a közelmúltban készült nagyméretű konstrukciók, amelyek a zalaegerszegi és tatabányai alkotótelepeken valósultak meg, s e szoborparkokban kerültek közösségi, egyszersmind végleges pozíciót kijelölő szabad térbe. Az új, kiállítási méretű, kiállítótermi dimenziókban térbe illesztett szobrok - a posztamensre illetve a padlózatra helyezhető fém, üveg és fa (fém-üveg, fém-fa, üveg-fa plasztikák - legfontosabb nóvuma az üveg mint anyag műbe épülése, és a korábbi munkákból átemelt szivar alakú, csúcsban végződő, hengerből és kúpból szerkesztett éles, lövedékszerű alakzat mellett megjelenő, az ezt a testet körülölelő, megtört háromszög-keret. Az üveg fúvott, csiszolt, hajlított és színezett, varázslatos árnyalatokat, áttetszőségeket feltáró. A csúcsban végződő „lövedék-test” egyszerre jelenthet fenyegetettséget és törékenységet - és különösen törékenységet is, ha üvegből kivitelezett, míg a durva fém az ipari atmoszféra kibontakoztatásának eszköze, közege lehet, de a szabályosság, a teljesség, a fájdalmas hiány, a megtörtség, a megszakítottság jelzése is. A kamara méretű - erőteljes, szuggesztív kifejezésük, a monumentalitást rejtő voltuk miatt definiálhatjuk így - kisplasztika-emlékművek mellett az újabb műegyüttesben kiemelkedő jelentőségű egységként értékelhetjük a Kottázott acél című, zenei antiérem-sorozatot: itt ugyancsak a háromszögformák, a fémszínek, a fúrások és a furatok, a marások kapnak fontos plasztikai szerepet. Budahelyi Tibor új munkái a feszültség és a nyugalom határmezsgyéjén kalandoznak, s az egyensúly végletes elvesztését, a teljesség visszavonhatatlan felbomlását, a fenyegetettség állandó jelenvalóságát szimbolizálják, jelentik egy olyan jelenségtartományban, ahonnan - hűvös tárgyilagossággal konstatálhatja a ráció - a harmónia, a szépség már a vágyak birodalmából is egészen egyszerűen, visszavonhatatlanul kitörlődött. Wehner Tibor Three years after a retrospective exhibition of his output of two decades in 1995, sculptor Tibor Budahelyi now presents his new works. His art bears kinship with Constructivist, Geometric and Minimalist trends, yet it is distinctive in the use of industrial materials and techniques and in the concepts guided by an engineer’s disciplined, terse technical thinking. On display are the metal or wood cylindrical shapes, as industrial objects, embedded in metal scraps and placed in boxes, which in the new collection constitute links with and references to his earlier creative periods, symbolizing separation from the open space, creation of an inner, isolated world, and the use of motifs as requisites. Missing are, understandably, the large-format constructions he has done recently in the artists’ colonies at Zalaegerszeg and Tatabánya, where they are erected in sculpture gardens on communal ground. The most important novelty of his recent works—those which can well be accommodated in showrooms on account of their dimensions—is the incorporation of glass as material; these structures are made of metal and glass, metal and wood, glass and wood, and placed on pedestal or on the floor. Also new is the use of the broken triangular frame around the cigar-like, pointed shapes made up of cylinders and cones, looking like cartridges, which are familiar from his earlier work. Glass appears in various forms, blown or polished, cut or bent, and when stained, it boasts magic hues and transparencies of colours. The ‘cartridge-shape’ tapering off at the end may symbolize danger as much as vulnerability or fragility, especially when made of glass. The rough metal is a means and medium of creating an industrial atmosphere, and it may signal regularity and totality, just as painful absence, fragility and disruption. There is a hidden monumentality in these powerful and expressive works which thus may be described as small sculpture memorials, chamber pieces. Alongside them, of exceptional significance among the new works are Music Score in Steel, which was inspired by music, and the series of anti-medals, which was awarded the grand prize of the Sopron Medal Biennial and in which triangular forms, metal colours, drills, bores and etching are accorded important sculptural functions. Tibor Budahelyi’s new works hover on the borderline between tension and calm, and symbolize the irrecoverable loss of balance, the irretrievable break-up of wholeness, the constant presence of threat in an area of phenomena in which, as rational thinking may state with cool objectivity, harmony and beauty are once and for all, irrevocably deleted even from the world of desires. A kiadványt támogatták: NEMZETI KULTURÁLIS ALAP, 9 t6 GALÉRIA ’13 SOROKSÁR, ........ 11UTAK, ........ BUDAPEST XXI., CSEPEL ÖNKORMÁNYZAT Tibor Wehner