Nagy János festőművész kiállítása (Palotai Tárlat, Budapest, 1979)
Szabolcs-Szatmár megye a tehetséges és országos, sőt világhírűvé váló emberek szűkebb hazája. Batári László, Benczúr Gyula, Csizmadia Zoltán, Cs. Nagy András, Óvári László, Palócz József, Tóth László, Váci András (Váci Mihály öccse) festőművészek és Nagy Sándor szobrászművész, hogy csak a képzőművészet területén maradjak. Nyomdokain halad a most bemutatkozó NAGY JÁNOS festőművész is, akit talán nyugodtan nevezhetnénk úgy is, mint a Szabolcsi Nagy János. 1930-ban Nyírvasváriban, egy parasztcsalád ötödik gyermekeként született. 1957-ben Budapestre költöztek. Magával hozta a szabolcsi éveket, a szabolcsi levegőt, a szabolcsi indíttatást. Mindig vonzódott a képzőművészethez, a festészethez. Kevés beszédű, inkább az ecset beszél helyette. Az ösztönös és egyéni tanulmányok után Kiing György Szocialista kultúráért érem, SzOT és Munkácsy-díjas, Munka Érdemrend aranyfokozatú festőművész és Benedek György Szocialista kultúráért érem és Munkácsy-díjas festőművész keze alatt, most már tudatosan foglalkozhatott a festészettel. Közben tanulmányúton járt Svájcban, Olaszországban, Franciaországban. Számos külföldi kiállításon szerepelt és kapott elismerő oklevelet. A párizsi oklevélre a legbüszkébb. Zürich, Genf, Bern, Locarno és még sok város ismerhette meg képeit, és képein keresztül a szabolcsi emlékeit. Magyarországon, itthon is elismerésben részesült. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának tagjai közé került. A felszabadulásunk 18. évfordulójára kiírt képzőművészeti pályázaton az I. díjat nyerte el. Képei megtalálhatók Magyarországtól kezdve a világ számos országában. Nagy János azok közé tartozik, akik a szülőföldön kapott benyomásokat mélyen megőrizték. Tradicionális festőnek látszik. Szigorúan szerkesztett tájait apró emlékek sorából monumentálisan építi fel. A paraszti világ, a változásban levő élet, a múlt és a jelen dialektikája, a természet egyaránt érdekli. Gazdag színkultúrájú képein legnagyobb részt a szabolcsi arcok, szabolcsi tájak, szabolcsi emlékek jelennek meg. Emberi sorsokról szól tompított, összefogott színekkel. Látni a képein, hogy szereti szülőföldjét, embereit, szokásaikat. Ezért is nevezném őt Szabolcsi Nagy Jánosnak. Művészetének alapállása, hogy a valóságba vetett bizalma sosem rendült meg. Tehetséges és termékeny festő. Kívánom — mert megérdemli — hogy hódítsa meg képeivel a nézőket, a szakmát és a művészetet kedvelő-szerető embert egyaránt. Szalóky Béla