Kádár György festőművész kiállítása (Egyesült Izzó, Ifjúsági Klub, Budapest, 1982)

Kádár György ahhoz a generációhoz tartozik, melynek in­duló művészetét az ellenforradalom ezernyi tilalma, korlá­tozó rendelkezése akadályozta, fiatal, fogékony éveit az úgynevezett keresztény,­ nemzeti kurzus megannyi megkö­tése szorította pontjai közé, kibontakozását ezernyi akadály nehezítette. Nehéz, küzdelmes gyerekkor, a munkásmoz­galom vonzása, néhány éves párizsi emigráció, majd a háború, a koncentrációs tábor, végül pedig a felszabadu­lás: ezek azok a meghatározó élmények, melyek a fiatal festőt művészi érlelődésében befolyásolták. Már ifjú ko­rában készített munkáin megfigyelhető az a finom arány­érzék és csiszolt ízlés, mely tehetségét jelzi. Igazi művészi kibontakozását azonban csak a felszabadulástól számíthat­juk. A hazatérése után, 1945-ben készült expresszív hang­vételű rajzok, melyeknek témáját a láger szörnyű, tragikus élményei adták, a fizikai és erkölcsi inzultusokra ,,a gyű­lölet és lázadás nyersen visszaütő lendületével adott vá­laszok"­(Kállai Ernő) , a szenvedés és szomorúság nyomasz­tó súlya, a panasz és vád drámai hevülete hatja át őket. A meginduló új élet új képi világot eredményezett. Intim hangvételű, konstruktívan fogalmazott női alakok és tájké­pek mellett mind erősebben fordult érdeklődése a gyári és mezőgazdasági munka bemutatása felé. A fordulat éve után Kádár György művészetében is a történelmi témák, a forradalmi hagyományok kerültek előtérbe. Az ötvenes évek végétől kezdődően pedig az állandó nyilvánosságra szánt, az új reprezentációs igényt kielégítő alkotások jel­lemzik művészetét, amelyekben az új élet szépségéről val­lott konstruktív­ formavilággal, eleven, derűs, harmonikus színekkel. Ezek: a (sajnos, elpusztult) nagyméretű pannó­­ja a Brüsszeli Világkiállításra (feleségével, Túry Máriával közös mű), a debreceni Szociális Otthon, a kecskeméti Me­gyei Tanács, az ózdi új Tanácsháza mozaikjai, stb. a kor­szak jellemző, karakterisztikus alkotásai, melyekért Kádár György több ízben magas állami kitüntetésben részesült. E művek mellett a hatvanas évek közepétől fogva mind nagyobb érdeklődéssel fordult a csendéletek felé. A csend­élet látszólag a „legtisztább festészet”, melynek sem cse­lekménye, sem mondanivalója nincs: a festőt mintha csu­pán a tárgyak formája, színük és ezek kapcsolata érdekel­né. Mégis, a művész épp ezekkel jut tovább a puszta áb­rázolásnál, s egy mélyebb realitást alkot, értelmezi a lát­vány valóságát. A jelen kiállításon ezekből az utóbbi idő­ben készült csendéletekből láthatunk egy sorozatot: nyu­godt, harmonikus képi világuk eleve belső térbe rendeli őket, hogy együtt éljünk, együtt lakjunk velük, s minden­napos esztétikai örömeinknek váljanak forrásává. Így a kiállítás Kádár György gazdag, sokoldalú, a társadalom­nak elkötelezett művészi tevékenységének csupán egyik — igaz, jellegzetes — arculatát mutatja be. Ezen kívül fontos mozzanata életének, hogy 27 éven át, nyugdíjba vonulásáig a Képzőművészeti Főiskola tanára­ként nevelte a fiatal művésznemzedékeket. Interieur Konyhaasztal ip, . 'l*».. ......-i Dekoratív csendélet

Next