Balogh Géza festőművész kiállítása (MVMK Galéria, Nyíregyháza, 1983)
. .Nem is gondolják, micsoda felelősség első kiállítást rendezni a szülőföldön — különösen ha nem mint hazalátogató művész viszi munkáit az ember, hanem ott él, ott dolgozik. Egy ilyen kiállítás kapcsán sok-sok gondolat kavarog az ember fejében; kik jönnek el, eljönnek-e, akiket vár, mit szólnak majd, sikerül-e meggyőzően bizonyítani az eltelt évek munkájának eredményét. Mégha mindent megtett, kihasználta idejét, állandóan együtt élt az alkotással, kiállításokon , pályázatokon vett részt, még így is lehet egy szorongó érzés kiállításának megnyitása előtt. Balogh Géza munkái nem adnak okot az aggodalomra, meggyőzően jó munkák, mind szakmai, mind művészi értékeit vizsgálgatva. A képzőművészet műfajai közül (az akvarellre gondolok) egyelőre egy aránylag szűknek tűnő területen dolgozik — bár ez a terület mostanában kitágulni látszik az érem és a morális műfajok felé. De mi az, hogy szűk terület, azt hiszem, két élet is kevés lenne arra, hogy az akvarell adta lehetőségek végére járjon az ember. Meg tulajdonképpen nemcsak műfajról van itt szó, nemcsak az alkotás technikai részéről, sokkal inkább az ember fejlődéséről, gondolkodásmódja változásáról, érdeklődési köre szélesedéséről, vagy tudatosabb irányultságáról és a technikai rész végül is csak arra való, hogy ezeket a változásokat rögzítse az ember. Balogh Géza munkáit 5-6 éve ismerem, személyesen jó két éve találkoztunk először, kissé távolabb hazánktól — Londonban —, ahol egy magyar akvarellkiállítás megnyitása alkalmából az angol királyi akvarell társaság díszesen öltözött elnöke mellé felsorakozott a kis magyar különítmény, akik kiutaztak a megnyitásra, és köztük volt Géza is, sárga színű ballonjában. Nagyon jól választott Balogh Géza, két lábon jár a földön és ha az egyik lába a technikai fel készültség, a másik pedig a nyitott, mindenre figyelő alkotó gondolkodásmód, akkor ez a kettő mindig szinkronban van. Tehát művészetében adott egy nagyon tudatos építkezés, rátalált az akvarell kifejezési lehetőségeire, ezt tekintheti folyamatos alkotótevékenységnek, de egy bázisnak is, ahonnan más területekre tesz kirándulásokat, de mindig nyugodtan térhet vissza állomáshelyére. Maradjunk akvarelljeinél. Talán sokan nem is hiszik, de nem könnyen művelhető műfaj — nem adják ingyen, meg aztán ott a sokféle lehetőség — most hogy is csináljam. Választani kell; Balogh Géza műfajon belül is jól választott, olyan eszköztárat alakított ki, mellyel szólni tud szépről-csúnyáról, jóról-rosszról, tájról-emberről-gondolatairól. És nagyon lényeges, hogy elhihetően szól, gondolati tisztaságát nem zavarja technikai hiányosság. Nézzék csak meg az „Öröm”, „Párbeszéd”, „Magányos gondolkozó”, „Homokvidék”, „Toborzó” című akvarelljét, amelyekből az egyértelműen kiderül. Meglepőek voltak számomra az újjászülető Operaház díszítésére hirdetett gobelin-pályázatra küldött tervei. Ezek tulajdonképpen nonfiguratív tervek, de annyi minden van bennük, sokáig nézegetve egy csuda érdekes világ tárul az ember szeme elé,egy idő után kinyílnak a függönyök, és az ember képzeletétől függően kezdődik egy színházi előadás vagy egy karnevál. A színek és formák mozgása meg mintha emlékeztetnének is valamire, egy soha nem látott világba vezetik a nézőt. Jó lenne, ha majd eredeti nagyságban is láthatnánk valamikor ezeket a terveket, ehhez és további alkotásaihoz kívánok jó munkát.