Halbauer Ede kiállítása (Helikon Galéria, Budapest, 1983)
HALBAUER EDE KIÁLLÍTÁSA REJTETT PORTRÉK XEROXON 1983. OKTÓBER 7-30. HELIKON GALÉRIA A kiállítást rendezte: Jerger Krisztina A katalógust tervezte: Gémes Péter Fotók: Borbíró László ISBN: 963—01 —5109—X Ára: 15.-Ft Magyar Média — Guttenberg Nyomda Halbauer Edét egy évvel ezelőtt privát körülmények között, majd most, a kiállítás előtt látott munkái alapján olyan művésznek tartom, aki tudja, hogy az idő neki dolgozik. Akkor is, ha csak munka után foglalkozhat művészettel, s ha nem éppen fiatal korában mutathat be először nagyobb kollekciót a közönségnek, és még akkor is, ha netán felmerül, hogy itt-ott párhuzamba tévedt más művészek munkáival. Nem hagyja magát, és végül neki lesz igaza. Az utóbbi években xeroxszal kezdett kísérletezni. Fotómontázsokat kombinált textilfakturák közvetlen xeroxmásolataival. A fotókivágások néha fel voltak raszterezve, és csaknem mindig alakok és fejek szétroncsolásához járultak hozzá, vagy megfordítva, a roncsolt részletek mintha egy-egy alak kialakítását segítették volna elő, de sohasem a teljes életrekelésig. Annak ellenére, hogy e korábbi sorozatokban néhol Bálint Endrés-szürrealisztikus motívumok bukkantak fel, és egy-egy részlet túl dekoratívnak bizonyult, már itt feltűnő volt a különböző szürke tónusok rendkívül finom harmóniája, a kép egészének maradéktalan összehangoltsága. A továbblépést erről a fokról kétségkívül a xerox lehetőségeinek következetes tanulmányozása és alkalmazása jelentette. Ezt azért tartom fontosnak hangsúlyozni, mert a többi újabb technikai médiumhoz hasonlóan, a xerox is nagyon veszélyes eszköz. Világszerte is, nálunk is, sok művész belekóstolt az újdonságba, fellelkesült a könnyen elért váratlan hatásoktól (a fotótól merőben eltérő fekete-fehér skála, a másológép üveglapjára helyezett tárgyak vagy testrészek meglepő perspektívájú vagy élességi fokú lenyomata stb.), felhasználta néhány konceptuális munka megvalósítására, de a túlnyomó többség mindjárt el is vetette. Természetesen anélkül, hogy a lehetőségeket kimerítette volna. Halbauer viszont azon kevés művész közé tartozik — ismereteim szerint világviszonylatban is — aki kitartott az új technika mellett, és segítségével valóban eredeti, csak rá jellemző képi világot tudott kialakítani. Ez a világ beleilleszkedik az önmaguk feltárására törekvő művészek, az új önarcképkészítők, a fotózó body artosok (Magyarországon Baranyay András, Szalai Tibor, bizonyos mértékig Hajas Tibor) közegébe. Mégis szuverén jelenség, mert a többiekkel szemben hiányzik belőle az öndestruktív vagy öndeformáló jelleg, hiányzik az a filozofikus igénnyel megfogalmazott paradoxon is (mint Baranyaynál), hogy önarcképet tulajdonképpen lehetetlen csinálni. Halbauer arca meg sem jelenik képein, csupán rafináltan érezteti személyes jelenlétét, nyilvánvaló fájdalmakat sugall, de ezt rejtőzködéssel éri el úgy, hogy maga helyett részleteket mutat vagy ruhadarabok, textilfelszínek mögé bújik. Legújabb sorozatain ingeket és kabátokat látunk, majdnem önálló antropomorf jelleggel, de géz- és szövetdarabok bukkannak elő a vélt „fej” helyén, ezekről pedig kiderül, hogy élő fej vagy kéz lappang mögöttük. Két lábszárnak látszó felsőkart látunk, nyílásukból azonban fej helyett újabb textilek tolulnak elő. A géz nagyszerű hálóval szembesül, furcsán naturalisztikus vagy hosszan megnyújtott, eltorzult kezek igazgatják őket, de hiányzik a fej, mely koordinálná a mozgásokat, az arc, mely kifejezné az érzelmeket. A xerox-fénymásolat elektronikus törvényszerűségei szerint a fotóhoz szokott szem egyelőre nehezen siklik át a nyersen naturális felületekre hirtelen következő festői elmosódásokba. Ha leírnánk, talán szokatlannak, sőt komikusnak tűnnének azok a kényszerű manipulációk, eltorzult testtartások is, amikkel a művész a kívánt hatásokat megvalósítani kényszerül. Voltaképpen arról van szó, hogy a képen csak az jelenhet meg, ami közvetlenül érintkezésbe kerül a másológép üveglapjával, vagy legalábbis a közvetlen közelébe kerül. (A felvételre következő bonyolult manipulációk, átmásolások, törlések, aprólékos kiigazítások maradjanak meg, egyelőre Halbauer műhelytitkainak — a végeredményen a xerox jellegzetességei dominálnak.) A gesztusok lehetnek triviálisak, a képen megjelenve azonban már cseppet sem nevetségesek. Gyötrelmeket, tragikus érzéseket sejtetnek inkább, de nem torz grimaszok, hanem érzelmekkel telített puszta anyagi minőségek a fény-árnyékok segítségével. A tiszta vizualitás eszközeivel. Beke László HALBAUER EDE KIÁLLÍTÁSA Helikon Galéria 1983. október 7—30. Kiadja a Műcsarnok Felelős kiadó: Hídvégi István igazgató Kiállított művek: Ablakok I-X., 1982-83. xerox, tollrajz, egyenként 40x29 cm