Közös ügyünk a környezetvédelem - Sós László és Kemény Éva kiállítása (Budapest, 2000)

A XX. század végének embere a megélt tragé­diák - két világháború, forradalmak, stb. - elle­nére is úgy érzi, hogy ez a század hozta a leg­több eredményt a civilizáció tekintetében. Ké­nyelmessé vált élete, mindenhol kiszolgálják - csak azt nem veszi észre, hogy kiszolgálás ki­szolgáltatottság is egyben. A közlekedés és a hírközlés felgyorsulásával megszűntek a távol­ságok és valóságos szellemi értelemben egy­­aránt. Összeszűkült a glóbusz és joggal lehet olyan érzésünk, hogy urai vagyunk a világnak. Ennek az útnak azonban ára van. Soha nem látott mértékű az anyag- és energiafogyasztá­sunk és egyre nő az a hatalmas szakadék, ami a fejlődés részvevői és eredményeit élvezők, il­letve a lemaradónak között van. Élelmiszer túl­termelés és az éhenhalás egyszerre jelentke­zik. Felelős tudósok, művészek és politikusok már a század 60-as éveiben figyelmeztettek az úgynevezett fejlődés önpusztító jellegére. Meg­született „A növekedés határai" című elemzés és tudományos összefoglalás erről a problé­máról, és azóta az emberiség egyik tudatosan kezelt gondjává vált a biológiai és épített ter­mészet egyensúlyának problémája. Az ember kényelmét és fogyasztását szolgáló technikai eredményekre oly büszke XX. szá­zad végi ember kénytelen szembe nézni azzal a ténnyel, hogy az általa teremtett világ na­gyon sokszor elpusztítja a valóságos termé­szeti környezetet. Az energia­éhség és a fo­gyasztás mellékterméke: a szemét a föld ki­zsarolását, illetve az elpusztíthatatlan mellék­­termékek szemétheggyé növekedését ered­ményezi. Program és feladat lett a környezet­­védelem. Természetesen az ember harmóniára érzé­keny művészet nem maradhatott és nem ma­radt közömbös a természet- és a környezetvé­delem új kihívásaival szemben. Különféle mű­vészeti ágakban a művek sokasága foglalko­zott ezzel a problémával és nagyon gyakran az érzelmi megközelítésben, a művészet esz­közeivel feldolgozott kérdésekre adott vála­szok hatásosabbak és meggyőzőbbek voltak, mint a tudományos érvrendszerrel kifejlesztett ismeretterjesztés. A legtöbb eredményt akkor lehet elérni, amikor a művészet meggyőző ereje és a tudományos ismeretterjesztés érv­rendszere egybekapcsolódva szólt a természet megmentésének kötelességéről. Nyilván nem véletlen, hogy a képzőművészet területén az alkalmazott grafika és azon belül is a plakátművészet volt az, amely legössze­tettebben és a leghatásosabban tudott e terü­leten megnyilvánulni. Az energiatakarékos­ság, a szemetelés elleni harc, a másik embe­rért és annak környezetéért érzett felelősség ügyében felhívó és mozgósítás erejű plakátok jelentek meg világszerte. A XX. század kép­zőművészetének maradandó alkotásai ezek­, bizonyítván e műfaj aktualitására való érzé­kenységét, a felhasznált eszközök hatékony­ságát és az alkotó fantázia meggyőző erejét. A magyar plakátművészetben is találunk jócs­kán példát a környezetvédelem kapcsán szü­letett művekre. Az viszont külön is figyelmet és elismerést érdemel, hogy a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium kezdeménye­zésére egy, a magyar plakátművészetben már maradandó értéket létrehozó alkotó páros - Kemény Éva és Sós László - egész sorozattal foglalkozik a környezetvédelem aktuális kér­déseivel. A plakáttervek, amelyeket most kiál­lításon mutatnak be, az ezredfordulóra kér­deznek rá: vajon a környezetpusztítá-­­­sok lehetővé teszik-e az emberi lét meg-­­­maradását a XXI. századra is. A több, mint 200 plakátterv mennyiségileg is lenyűgöző és ami az alkotók érzékenységét mutatja az az, hogy az egyéniségük felmuta­tása - mint egységet adó közös jellemző - mel­lett nincs közöttük azonos, vagy önismétlő megoldás. Majdnem minden témakör érintve van és a „So-Ky stílusra" jellemző biztos kom­pozíció, a gondolati igényesség és a briliáns grafikai ötlet minden munkán következetesen jelen van. Nyilván ez az önálló képigénnyel született pla­kát-sorozat egy alkotói életmű tapasztalatán alapul, s a műveken csodálatos egységben je­lennek meg a kulturális, a politikai és a gaz­dasági plakátok területéről származó vizuális eszközök. Nem túlzás tehát azt állítanunk, hogy ez, a most bemutatásra kerülő sorozat tematikai aktualitásán túl a szerző páros élet­művének összefoglalásaként is figyelemre méltó. Ezért is vállalkozott örömmel a tárlat bemutatására a Magyar Nemzeti Galéria. A múzeumi eseményen túl az már a támoga­tó feladata és gondja, hogy a plakáttervekkel megfogalmazott gondolat képviseletére eze­ket az értékeket a jövőben hogyan tudja fel­használni. Bereczky Loránd főigazgató

Next