KözépEurópai Avantgárd Rajz- és Grafika (Győr, 2001)

54 7 modem képéhez. Fulla művészi munkássága 1926-ban kezdett kibontkozni. Kü­lönösen grafikáiban, az eszközök egyszerűsödési folyamatát figyelhetjük meg. A kubizmusra emlékeztető, tört, laza vonalú formaelemzése művészi útkeresésének irányát jelzi. Munkás­sága 1928-1938-ban érte el tetőfokát, abban az időszakban, amikor az Iparművészeti Főiskola előadója volt. Munkái az analitikus és szintetikus kubizmusból, a konstruktívizmusból, a szuprematizmusból és az elementarizmusból merített ihletek alkotó összegzéséről, chagall-i képzelőerőről, valamint a nép­művészet és a gyermekalkotások hatásáról árulkodnak. Tisz­ta, ragyogó színárnyalatokat alkalmazott érzelmi színezettel, mintegy a lineáris rajz raszterétől függetlenül. A képi kompo­zíció kettős jellege különösen a litografálást és linómetszést kombináló grafikai munkásságában nyilvánult meg. A rajz ket­tős hatása - vonalasság a linómetszeten és síkszerűség a szí­nes litográfián - következetesen jelent meg festményein is. A formák racionálisan elvont geometriai alapja és az érzéki, szuggesztív színekben gazdag, fantasztikus kompozíciók közti ellentét Fulla egyedülálló válasza az európai művészet aktuális tendenciáira. A gondolat alapján kibontakozó szisztematikus festői folyamat jellemzi Mikuláé Galanda munkásságát. Ez a modern művész alapjaiban újraértékelte a szlovák művészeti hagyományt. Szerinte a festészetnek szlováknak kell lennie, de szellemé­ben, és nem tárgyában. Már 1924-ben együttműködött a bal­oldali DAV magazinnal tipográfiatervezés és egyszerűsített, stilizált formájú linómetszet-illusztrációk készítése kapcsán. Abban az időben grafikai munkássága különösen az expresz­­szionizmus, mégpedig Munch és az Új Tárgyiasság hatását tükrözte, így a háború utáni objektív realizmus és a városi téma művészeti érdeklődési körébe került (Szerelem a városban c. ciklus). Az 1920-as évek második felében Picasso neoklasszi­cizmusa hatására stílusa a szilárd forma plasztikus kifejezésé­nek tendenciáit mutatta, amely az úgynevezett rózsaszín kor­szakban teljesedett ki (1930-1933). Grafikai munkássága és rajzművészete a kísérletezés és útkeresés természetes terévé vált (iparművészeti főiskolai tanári munkájához kapcsolódva). Szürrealistaként először alkalmazott kollázst, és az ebből a kor­szakból való rajzai (1930-1931 ) az első reagálások a szürrea­lizmusra. A betyárok népies témában, a formaegyszerűsítés folyamatában eljutott a szürrealizmus elemi sémájáig. A népi életkép új koncepciója ellentétben állt annak önálló, modern művészi formán alapuló, hagyományo­san idealizált értelmezésével. Utolsó alkotói periódusában Picasso szürrea­lista korszakát transzponálva, tízesével alkotta a dekoratív jellegű rajzokat és gouache-okat, elsősorban női fejekről. Bár Imre Weiner Král nem tanított az Iparművészeti Főiskolán, Mikulás Ga­­landához és František Malÿhoz (1900- 1980) fűződő viszonya különösen ösz­tönzőleg hatott a szürrealizmus iránti ér­deklődésére. Párizsi tartózkodása és európai útjai rendkívül fontosak voltak művészi fejlődése szempontjából, így közvetlen kapcsolatba kerülhetett az avantgárd különböző formáival, ame­lyekből ihletet merített szürrealizmus­koncepciójához­­ egyfajta költői asszo­ciatív komponálásmódhoz, amelyben a szintetikus kubizmus elemeit alkalmaz­ta mind rajzban, mind kompozícióban. 1936-ban ő szervezte az első szürrea­lista kiállítást Szlovákiában. Ebben a korszakban alkotta a Pozsony című, szociális érdeklődésről tanúskodó fa­metszetciklusát, amelyben hasonló el­veket alkalmazott, mint a festészetben. A művész figyelmét a mai városi élet, annak mélyülő ellentétei és szociális el­lentmondásai kötik le. 1938-ig a szürrealizmusra való reflexió­nak nem volt szélesebb háttere. (8) Azonban érdemes megemlíteni két művészt, Jakob Bauernfreundot (1904 - 1976) és Andrej Nemešt ( Nemes Endre 1909-1985), akiknek munkássága a kubizmus és szürrealizmus egybeolva­dását mutatja. Mindkét művész a fasiz­mus elől emigrált, és munkásságuk kü­lönböző környezetben fejlődött tovább. Az 1930-as években Ester Timerová- Martinceková munkássága a Párizsi Is­kola modernizmusára való sajátos.

Next