Ballun Viktória: Szín-lelő (Komárom, 2011)
Színlelés megtalálni a megfelelő színt a megfelelő szóhoz? Színlelni színes szivárványt? Avagy csak egyszerűen: megtalálni a szivárványt. Az, ami oly egyszerűnek tűnik, valójában a legnehezebb. Egynéhány biztos vonal a papír vagy a vászon felülete tengerén tiszta felületre tiszta szavakat rakni. Olyan egyértelműen, hogy egy egész világ táruljon elénk: a tájképekbe, a csendéletekbe, az aktokba szavakat rejteni, elmondani olyan mondatokat, amelyeket talán másképp nem is lehetne elmesélni. Ballan Viktória teszi ezt rendkívül bravúrosan, hihetetlen expresszív módon, pontosan átgondolt kompozíciós képszerkezetben - erről a mesterségről árulkodnak az akvarelljei, a tusrajzai, az olajfestményei, a vegyes technikával készült művei. Dinamizmus, ritmus, gyors ecsetkezelés. És az árnyékok és a fények. És a szín. A színeknek, mint ismeretes, egy belső kisugárzásuk, mondanivalójuk van - és aki ezt tudatosítja, és ily módon tud bánni a színekkel - az meglepő, felejthetetlen hatásokat ér el. Ballan Viktória festőművész alkotásaiban a színek már-már önálló motívummá változnak, egyedi emocionális hatást gyakorolnak. A letisztult formavilág, a nemes vonalak leginkább az aktok és a fák ábrázolásánál érvényesülnek - helyet hagyva ama mondatok befejezésére. És erről többet talán már csak a kis fekete cicák tudnának mesélni - mintha elveszve a fehér papír nagy felületében, de valójában csak e felületen lévő láthatatlan betűk között lépkednek puhán, finoman és óvatosan, és néha azt játsszák, hogy világunk összes naptárjából titokban kitépték a péntek 13-át. Mert ezek a cicák is valójában mi vagyunk: micák. A nem-fák árnyékában. Nem fák ezek, csupán a fák esszenciái. Hatalmas, erőt sugalló fák - görcsös fák és lágy fák, gondolatokat megtestesítő fák. Fák, amelyek ugyanolyan széles öleléssel néznek az ég felé, mint amilyen széles öleléssel kapaszkodnak a földbe. De mi-fák ezt többnyire nem tudatosítják... Ama cédrusokra emlékeztető fák, a sarokba szorított fák, az üvegpiramisban élő fák... - amelyek tudják, milyen gyönyörű virágja van a tormának. A színek üzennek. Mert szóhoz akarnak jutni. Valami hihetetlenül biztos, energikus módon. És igazuk van: a mese a hercegről szól a mese a hercegnőről szól az mese az üveghegyről szól Mindenkinek van saját Waterlooja, és mindenkinek van saját Mount Everestje. Hányszor kell még megmászni Mount Everestet? Íme, megleltem színemet, szívemben. Dr. Éva Dénesová, művészettörténész Ballan Viktória „ A folyamatos alkotásban hiszek, újabb és újabb művek viszik előre az alkotót és az állandó tanulás - rácsodálkozás örömet ad." • 1974-ben született Nagykanizsán • tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz- Művészettörténet Karán végezte (Aranyi Sándor és Sinkó László festőművészek tanítványaként) • Komáromban él és alkot Kiállítások: 2004, Szeged: csoportos kiállítás (Szegedi Tudományegyetem, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Rajz-Művészettörténet Tanszék) 2005, Komárom: “Bemutatkozás 11. önálló tárlat (Kulcsár István Ügyviteli-Gazdasági Szakközépiskola) 2008, Kisbér: "Műteremtés", önálló tárlat (Wass Albert Művelődési Központ) 2009, Komárom: „Vegyesvágott", önálló tárlat (Monostori Erőd konferenciaterem) 2011, Komárom: „Színlelés)", önálló tárlat (Monostori Erőd konferenciaterem)