Ballun Viktória: Szín-lelő (Komárom, 2011)

Színlelés­­ megtalálni a megfelelő színt a megfelelő szóhoz? Színlelni színes szivárványt? Avagy csak egyszerűen: megtalálni a szivárványt. Az, ami oly egyszerűnek tűnik, valójában a legnehezebb. Egynéhány biztos vonal a papír vagy a vászon felülete tengerén­­ tiszta felületre tiszta szavakat rakni. Olyan egyértelműen, hogy egy egész világ táruljon elénk: a tájképekbe, a csendéletekbe, az aktokba szavakat rejteni, elmondani olyan mondatokat, amelyeket talán másképp nem is lehetne elmesélni. Ballan Viktória teszi ezt rendkívül bravúrosan, hihetetlen expresszív módon, pontosan átgondolt kompozíciós képszerkezetben - erről a mesterségről árulkodnak az akvarelljei, a tusrajzai, az olajfestményei, a vegyes technikával készült művei. Dinamizmus, ritmus, gyors ecsetkezelés. És az árnyékok és a fények. És a szín. A színeknek, mint ismeretes, egy belső kisugárzásuk, mondanivalójuk van - és aki ezt tudatosítja, és ily módon tud bánni a színekkel - az meglepő, felejthetetlen hatásokat ér el. Ballan Viktória festőművész alkotásaiban a színek már-már önálló motívummá változnak, egyedi emocionális hatást gyakorolnak. A letisztult formavilág, a nemes vonalak leginkább az aktok és a fák ábrázolásánál érvényesülnek - helyet hagyva ama mondatok befejezésére. És erről többet talán már csak a kis fekete cicák tudnának mesélni - mintha elveszve a fehér papír nagy felületében, de valójában csak e felületen lévő láthatatlan betűk között lépkednek­­ puhán, finoman és óvatosan, és néha azt játsszák, hogy világunk összes naptárjából titokban kitépték a péntek 1­3-át. Mert ezek a cicák is valójában mi vagyunk: mi­cák. A nem-fák árnyékában. Nem fák ezek, csupán a fák esszenciái. Hatalmas, erőt sugalló fák - görcsös fák és lágy fák, gondolatokat megtestesítő fák. Fák, amelyek ugyanolyan széles öleléssel néznek az ég felé, mint amilyen széles öleléssel kapaszkodnak a földbe. De mi-fák ezt többnyire nem tudatosítják... Ama cédrusokra emlékeztető fák, a sarokba szorított fák, az üvegpiramisban élő fák... - amelyek tudják, milyen gyönyörű virágja van a tormának. A színek üzennek. Mert szóhoz akarnak jutni. Valami hihetetlenül biztos, energikus módon. És igazuk van: a mese a hercegről szól a mese a hercegnőről szól az mese az üveghegyről szól Mindenkinek van saját Waterlooja, és minden­kinek van saját Mount Everestje. Hányszor kell még megmászni Mount Everestet? Íme, megleltem színemet, szívemben. Dr. Éva Dénesová, művészettörténész Ballan Viktória „ A folyamatos alkotásban hiszek, újabb és újabb művek viszik előre az alkotót és az állandó tanulás - rácsodálkozás örömet ad." • 1974-ben született Nagykanizsán • tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz- Művészettörténet Karán végezte (Aranyi Sándor és Sinkó László festőművészek tanítványaként) • Komáromban él és alkot Kiállítások: 2004, Szeged: csoportos kiállítás (Szegedi Tudományegyetem, Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, Rajz-Művészettörténet Tanszék) 2005, Komárom: “Bemutatkozás 11. önálló tárlat (Kulcsár István Ügyviteli-Gazdasági Szakközépiskola) 2008, Kisbér: "Műteremtés", önálló tárlat (Wass Albert Művelődési Központ) 2009, Komárom: „Vegyesvágott", önálló tárlat (Monostori Erőd konferenciaterem) 2011, Komárom: „Szín­lelés)", önálló tárlat (Monostori Erőd konferenciaterem)

Next