Művészeti Szalon, 1930 (5. évfolyam, 1-12. szám)

1930-01-01 / 1. szám

­ Külföldi rajzok gyűjteménye a Szépművészeti Múzeumban Amikor Esterházy Miklós herceg 1871-ben képtárát a magyar államnak átengedte, egyben a rajzoknak és metsze­teknek nagy tömege is a nemzet tulajdonába ment át. Ez a gyűjtemény azóta újabb adományokkal és vásárlásokkal gya­rapodott ugyan, de zöme még ma is az Esterházy-féle dara­bokból áll, melyeket a herceg nagyatyja, Miklós herceg a század elején szerzett össze. Gyűjtése a rajzok terén ép oly kitűnő volt, mint a festményekén, minden iskolára kiterjedő és csak a legjobb dolgokat válogató. Olyan emberé, kinek két ritka és nemes adomány jutott, a hozzáértés és a lélek­kel szeretni tudás. A külföldi rajzok száma mintegy 8000-re tehető, mely szám egyenletesen oszlik meg a német, olasz és németalföldi iskolák között, kevesebb a francia és egész kevés a spanyol munka. A legkorábbi rajz a német csoportba található, egy ki­vételesen szép lap a 14. századból, mely Köln vidékének bájos művészetéből fakadt. A sárkányon álló Szt. Margitot ábrázolja bő ruhában, melynek dús fedői úgy hullanak alá, mint csilingelő harangok. A 15. századból is kitűnő darabo­kat bír a múzeum, például a kiváló szobrásznak Veit Stoss­­nak két rajzát. Mind akettő Szt. Annát harmadmagával ábrá­zolja. Annál is fontosabbak e lapok, mert a művésznek eze­ken kívül csak egy-két hiteles rajzát ismerjük. A 16. század eleji művészek közül elsősorban Albrecht Dürer négy rajzát említjük, kinek legszebb, könnyed és finom vonalakkal teli lapját a Dürer centennáriumkor már volt al­kalmunk bemutatni. Mellette a dunai iskola két nagy kép­viselőjének Albrecht Altdorfernek és Wolf Hubernek rajz­sorozatai emelkednek ki. A modern tájfestészet megteremtői ők, kiknek munkáiban a táj először jelentkezik mint önálló és az alakokkal egyenrangú fél. Közvetlenül a természet után készült, pompás tájrajzaik a német rajzoló művészet legna­gyobb kincsei közé tartoznak. Külön érdekessége a gyűjte­ménynek, hogy az ő sorozataikat a többi kitűnő tájrajzolók, Lautensack, Hirschvogel munkái egészítik ki, oly tömegben, mellyel nagyon kevés múzeum dicsekedhetik. Épugy kivált­ságosan gazdag a 18. századi osztrák festők, Maulpertsch, Troger, Kremser-Schmidt kollekciója, ami a lapok rend­kívüli finomsága és szépsége mellett már azért is nagyon örvendetes, mert e művészek magyarországi templomok és paloták számára sok freskót készítettek, és e tanulmányok egy része éppen ezekhez a falképekhez készült. E rajzok csaknem kivétel nélkül Delhnes István festő hagyatékából, örökségképen jutottak a Múzeumba. A 19. századi gyűjteményt Menzel és Feuerbach mun­kái teszik nevezetessé ; különösen utóbbinak tanulmánya híres Iphigenia-kompozíciójához, a mester legjelentékenyebb rajzai közé tartozik. Az olasz rajzok legfőbb értéke szintén a korai lapok­ban fekszik. Ezek között nem kisebb nevek, mint Leonardo da Vinci és Raffaeléi szerepelnek, fontos és az egész tudo­mányos világban ismert darabokkal. Leonardo munkája három vázlat az anghiarii csatához, mely festményt Firenze 1503-ban rendelte meg a művésznél a Palazzo Vecchio díszítésére. Leonardo el is készült a kartonnal, de ez kivitelre nem ke­rült soha. Csatajelenetet ábrázolt, melynek középpontjában a zászlóért való küzdelem volt elhelyezve. E központi csoport WOLF HUBER TÁJKÉP FŰZFÁKKAL

Next