Művészeti Szalon, 1930 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1930-01-01 / 1. szám
Külföldi rajzok gyűjteménye a Szépművészeti Múzeumban Amikor Esterházy Miklós herceg 1871-ben képtárát a magyar államnak átengedte, egyben a rajzoknak és metszeteknek nagy tömege is a nemzet tulajdonába ment át. Ez a gyűjtemény azóta újabb adományokkal és vásárlásokkal gyarapodott ugyan, de zöme még ma is az Esterházy-féle darabokból áll, melyeket a herceg nagyatyja, Miklós herceg a század elején szerzett össze. Gyűjtése a rajzok terén ép oly kitűnő volt, mint a festményekén, minden iskolára kiterjedő és csak a legjobb dolgokat válogató. Olyan emberé, kinek két ritka és nemes adomány jutott, a hozzáértés és a lélekkel szeretni tudás. A külföldi rajzok száma mintegy 8000-re tehető, mely szám egyenletesen oszlik meg a német, olasz és németalföldi iskolák között, kevesebb a francia és egész kevés a spanyol munka. A legkorábbi rajz a német csoportba található, egy kivételesen szép lap a 14. századból, mely Köln vidékének bájos művészetéből fakadt. A sárkányon álló Szt. Margitot ábrázolja bő ruhában, melynek dús fedői úgy hullanak alá, mint csilingelő harangok. A 15. századból is kitűnő darabokat bír a múzeum, például a kiváló szobrásznak Veit Stossnak két rajzát. Mind akettő Szt. Annát harmadmagával ábrázolja. Annál is fontosabbak e lapok, mert a művésznek ezeken kívül csak egy-két hiteles rajzát ismerjük. A 16. század eleji művészek közül elsősorban Albrecht Dürer négy rajzát említjük, kinek legszebb, könnyed és finom vonalakkal teli lapját a Dürer centennáriumkor már volt alkalmunk bemutatni. Mellette a dunai iskola két nagy képviselőjének Albrecht Altdorfernek és Wolf Hubernek rajzsorozatai emelkednek ki. A modern tájfestészet megteremtői ők, kiknek munkáiban a táj először jelentkezik mint önálló és az alakokkal egyenrangú fél. Közvetlenül a természet után készült, pompás tájrajzaik a német rajzoló művészet legnagyobb kincsei közé tartoznak. Külön érdekessége a gyűjteménynek, hogy az ő sorozataikat a többi kitűnő tájrajzolók, Lautensack, Hirschvogel munkái egészítik ki, oly tömegben, mellyel nagyon kevés múzeum dicsekedhetik. Épugy kiváltságosan gazdag a 18. századi osztrák festők, Maulpertsch, Troger, Kremser-Schmidt kollekciója, ami a lapok rendkívüli finomsága és szépsége mellett már azért is nagyon örvendetes, mert e művészek magyarországi templomok és paloták számára sok freskót készítettek, és e tanulmányok egy része éppen ezekhez a falképekhez készült. E rajzok csaknem kivétel nélkül Delhnes István festő hagyatékából, örökségképen jutottak a Múzeumba. A 19. századi gyűjteményt Menzel és Feuerbach munkái teszik nevezetessé ; különösen utóbbinak tanulmánya híres Iphigenia-kompozíciójához, a mester legjelentékenyebb rajzai közé tartozik. Az olasz rajzok legfőbb értéke szintén a korai lapokban fekszik. Ezek között nem kisebb nevek, mint Leonardo da Vinci és Raffaeléi szerepelnek, fontos és az egész tudományos világban ismert darabokkal. Leonardo munkája három vázlat az anghiarii csatához, mely festményt Firenze 1503-ban rendelte meg a művésznél a Palazzo Vecchio díszítésére. Leonardo el is készült a kartonnal, de ez kivitelre nem került soha. Csatajelenetet ábrázolt, melynek középpontjában a zászlóért való küzdelem volt elhelyezve. E központi csoport WOLF HUBER TÁJKÉP FŰZFÁKKAL