Muzsika, 1958 (1. évfolyam, 1-12. szám)

1958-01-01 / 1. szám - CSENKI IMRE: A Csendes-óceántól az Atlanti-óceánig

Cae'/iAzé-át pá­rtiál­a a. siri.am­ • IToom­in­o­ ­­la önéletrajzot kellene írnom, talán nem is azt mondanám el, mi minden történt velem, hanem azt, hogy életemnek nem volt egyetlen olyan fordulópontja, nagy élménye, ami vala­hogy össze ne függött volna Kodály Zoltán csodálatos kórusműveivel. Ha a New York és Chicago között száguldó gyorsvonatot próbá­lom felidézni, ha Moszkvára gondolok, ha P­eking utcáinak színesen üde kavargása, vagy r­­ondon. Párizs, Stockholm képe villan elém, mindig Kodály muzsikáját hallom. Mert mindenütt velem volt ez a muzsika, bárhol is jártam a nagyvilágban. Valamikor diákkoromban kezdődött. Kará­csonyi vakációra mentem haza Püspökladány­ba a debreceni Kollégiumból. Zeneszerető és zeneértő apám, a vidéki tanító, azzal fogadott az állomáson, hogy csoda vár rám otthon. Né­hány hanglemez volt ez a csoda: a Háry Já­nos Toborzója és dalok. Palló Imre, Basili­des Mária, Székelyhidy Ferenc és Molnár Imre énekelte . . . Nagyobb ajándékot nem is kap­hattam volna. Órák hosszat ültem a gramo­fon mellett. Az egész vakációból semmire sem emlékszem, csak erre a csodálatos muzsikára, erre a csodálatos új világra, ami elém tárult. Nem tudnám megmondani, mi tetszett legjob­ban, mi bűvölt meg. Nem értem rá latolgatni, mérlegelni. Mégis azt hiszem, hogy a Villő és a Lengyel László hívott vissza magához újra meg újra; a Wesselényi utcai polgáristák éneke, akiket Clprus Endre vezényelt. Nem győztem betelni az új kórushangzások szépségével és üdeségé­vel. Í­gy vonzottak ezek a művek, mint vasat a mágnes. Lehet, hogy jó zongoraművész lett volna belőlem, lehet hogy nem. Az azonban biztos: ez a karácsonyi vakáció valamit meg­mozdított bennem, s később, a Zeneakadémián, hiába voltam zongorista-művészjelölt, az első Kodály-kórusok hangja már rég ott zsongott bennem. Ez az első, sok szempontból formátlan zson­gás akkor kezdett igazán alakot ölteni, amikor egyszerű „közlegénye", majd korrepetitora let­tem a Vaszy Viktor által vezetett Egyetemi Énekkarnak. Az Egyetemi Énekkar 1930. december 25-től 1937. február közepéig tartó észak-amerikai hangversenyturnéján és az ezt megelőző észak­európai körúton mindenütt ott volt velünk Kodály művészete. A varsói rádióban, Helsin­kiben, Stockholmban, Koppenhágában, Berlin­ben és Bécsben hangzottak el a Huszt és a Karádi nóták. Mindenütt óriási sikert arattak. Az észak-amerikai turné pedig, amely New Yorktól Chicagóig huszonnyolc városban zaj­lott le, valóságos diadalútja volt a magyar kórusművészetnek, így elsősorban Kodály kó­rusműveinek. A newyorki rádióban is felcsen­dültek a Karádi nóták. Nagy kár, hogy ezek­ről a koncertekről hanglemezek nem készültek. A Zeneművészeti Főiskola elvégzése után Mezőtúrra, majd Debrecenbe kerültem zene­tanárnak, ahol első dolgom az iskolai ének­karok megszervezése és elvezetése volt Kodály kórusműveihez. Ez egyet jelentett a kórus­irodalom megszerettetésével. (Itteni tanítvá­nyaim között volt többek között Vass Lajos, a tragikusan elhunyt Kovács László, Lantos Rezső, Szathmáry Károly stb.) A debreceni tanítóképző kórusa csaknem valamennyi Csenki Imrével (MTI, Bartal Ferenc felv.) 29

Next