Muzsika, 1965 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1965-01-01 / 1. szám - Kodály Zoltán Németországban
NÉMETORSZÁGBAN Kelet-Berlinből jövet, ahol Kodály Zoltán Weimar és Köln között egy ideig tartózkodott, a 82 éves magyar zeneszerző Nyugat-Berlinbe érkezett. Viszonozni kívánja Main Danielou professzor rövid idővel ezelőtti budapesti látogatását s megtekinteni az ennek vezetése alatt álló összehasonlító Zenetudományi Intézetet. A fehér szakállú, romantikus hajviseletű, karcsú férfi higgadtnak és kiegyensúlyozottnak látszik. Ifjú felesége kíséri és Patak kulturális attasé a nagykövetségről. Daniélous közvetlen munkatársa, Peter Crossley-Nolland, továbbá Campbell, az ifjú amerikai van jelen, hogy bemutassa a hangszereket, dokumentációkat és az intézet most megjelent hanglemezeit. A társalgás angol, német és francia nyelven folyik. Kodály akadály nélkül uralkodik mindhárom nyelven, de leginkább angolul beszél. Talán azért, mert felesége ezt érti jobban. „Mivel foglalkozik Kölnben a jövő héten?" — kérdezem. ,,Az énekkar egy teljes hangversenyt rendez műveimből." „A tv-ben láttam a weimari ünnepség felvételét. Kitüntették a Liszt Ferenc emlékéremmel. Ez volt egyetlen oka sweimari látogatásának?" „Nem, tiszteletbeli szenátora is lettem a Liszt Ferenc Zenefőiskolának." Kodályné elmondotta, hogy Patak attasé, Ilans Scharoun nagy tisztelője, megmutatta nekik a nyugatberlini Filharmónia épületét; ez csakugyan nagy hatást tett férjére és reá is. Kodály megkérdezte tőlem: „Miért nem ismerik itt Ernest Ansermet könyvét?" „Ön a Les Fondements de la Musique-et gondolja? Még nincs lefordítva németre, de előkészületben van." Kodály kíváncsi arra, vajon én olvastam-e. „Amennyire képes voltam rá. Mert a matematikai fejezetet nem értem. A filozófiai kitérőket még csak megértettem, de a képletekkel teli oldalakat már nem." Kodály most ért célhoz: „De mégis csak megértette a következtetéseket, melyeket Ansermet levont könyvének második részében?" Ebben ugyanis elméletileg visszautasít minden zenét, amely eltávolodik a tonalitástól, vagyis Schönberg tizenkét fokú rendszerét. „Megértettem, de nem értek egyet Ansermet-vel. A fiatal magyar zeneszerzők egy része nem jár Schönberg útján?" Kodály mosolyog. „A mi ifjú atonalistáink Schönberget már túlhaladottnak tartják. Ők Anton Webernhez fohászkodnak." Azt feleltem, hogy hasonló tendenciák tapasztalhatók az avantgardistáknál Franciaországban és Németországban is. Kodály: „Az ifjú emberek, míg nem találják meg egyéni stílusukat, szívesen másolják az ultramoderneket." Daniélou, kárörvendően: „így van, mert a régiek utánzását könnyebben lehet felismerni." A beszélgetés most a temperált hangolás problémájára terelődik. Daniélou ezt teljesen elveti és az európai zene fejlődését Bachtól kezdve tévútnak tartja. Megkérdem Kodályt, hogyan látja a problémát. „Mi természetes hangolással énekeltetjük kórusainkat" — mondja. „Kórusaink zongora nélkül énekelnek. De a hangszeres zenét temperáltan játsszuk." Helytelennek tartja az Angliában kedvelt, zongorakivonattal ellátott kóruspartitúrákat. Teljesen el kell választani a temperált és a természetes hangzású muzsikálást. „De temperálás nélkül" —, vetem közbe —, „nem volna modern zene". Kodály most Albán Berg Wozzeckjének budapesti előadásairól kezd beszélni. „Az énekesek eleinte úgy vélekedtek, hogy ezt a zenét nem tudjál elénekelni. Azután előkerült egy amerikai hanglemez, tele volt hibával, noha Mitropoulos vezényelte. Amikor énekeseink ezt végighallgatták, partitúrával kezükben, nagyon megkönnyebbültek. Igen, ilyen tisztátalanul ők is elő tudták adni. Talán valamivel még tisztábban is. Az előadás kitűnő volt." Azt válaszoltam, sokat hallottunk arról, hogy a magyar közönség előtt milyen nagy sikert aratott. Kodály ezt megerősítette, de elmondta azt is, hogy öt telt ház után csökkent az érdeklődés. Most azt akartam megtudni, neki hogyan tetszett Berg zenéje. „Magam sohasem kívántam így zenét írni" — felelte —, „de az a véleményem, hogy ezt a szöveget nem lehet másképpen megzenésíteni." A beszélgetés ekkor más tárgyakra terelődik, a régi zene újrafelfedezésére, amely gyakran esik egybe a modern zene iránti érdeklődéssel. A folklór gyűjtőmunkára, Kodály és Bartók 1905— 06-os kutatásaira és fonográf-felvételeire, melyeknek oly sok ösztönzést köszönhettek. Az egzotikus kultúrák bevonására a világ zenei képébe, ezt segíti elő Daniélou professzor és intézetének munkája is. Megegyeznek abban, hogy kiszélesedett zenei életünk látóhatára és évről évre tovább szélesedik. Kodály tájékoztatást kért a múlt júniusban tartott berlini kongresszusról, s reményét fejezte ki, hogy sor kerül további, hasonló tanácskozásokra. „Talán jobb lenne semlegesebb földön, mint itt" —, mondotta befejezésül. „Akkor olyanok is résztvehetnének, akiket érdekel az ügy, de nem kaphatnak hivatalos kiküldetést Nyugat-Berlinbe." A búcsúzás szívélyes. Csodálatraméltó, hogy ez az ember. Magyarország Nagy öregje, milyen fiatal maradt, s még mindig nagy egyénisége a világ zenei életének. "