Muzsika, 1981 (24. évfolyam, 1-12. szám)
1981-04-01 / 4. szám - SZÉKELY ANDRÁS: Régizene-tanulmányok Hollandiában
zés folyik; az elméleti oktatás alkalmazkodik az adott stílusperiódushoz: például a barokk zene elmélete a tárgy, s nem a zenéé általában; külön oktatnak díszítéstechnikát, speciális hangszerismeretet. A tanulmányok középpontjában azonban a hangszeres (énekes) képzés áll, mely a régizenélés specializált szakembereinek, közöttük például a világhírű belga Kuijken fivéreknek munkáján alapszik. Például a gamba nem a gordonika fakultatíve felvehető melléktárgya, hanem önálló főszakként, teljes súllyal oktatott hangszer, a hozzátartozó specifikus mellék — vagy pontosabban: kiegészítő — tárgyakkal. És ugyanígy áll más növendékek stúdiumának középpontjában a barokk furulya vagy akár a barokk hegedű vagy barokkfuvola. A tanulmányokat a nálunk szokásoshoz hasonló nyilvános diplomahangverseny zárja, előtte azonban a jelöltnek bizottság és közönség előtt egy másik koncerten kell hangszertudását és műsora vizsgárakész voltát bizonyítania. Az intézményben tett látogatásomkor részt vehettem Ricardo Kanji egyik blockflöte-óráján (a jónevűnek mondott művész dél-amerikai, nem beszél jól hollandul, így óráján inkább mutat, mintsem magyaráz), majd Wieland Kuijken egy gamba-foglalkozásán (ő magyaráz is, mutat is, egyaránt szuggesztíven. Hegyi manóra emlékeztető, torzonborz hajjal és szakállal övezett kis arca fellángol, ha térde közé szorítja a növendékek kezéből kikapott hangszert, s a muzsikának egyszerre szenvedélyes és okos légköre tör a terembe, s a manóból próféta válik). Hitomi Endo furulya elővizsgája a hollandiai régizenélés egyik jellegzetes szimptómáját mutatta: a fiatal japán művészjelölt tökéletesen ura hangszere minden fajtájának a régizene nevű gyűjtőfogalom 16-tól a 18. századig terjedő világában, sőt a 20. századi hazai irodalomból is kifogástalanul szólaltatott meg egy (jelentéktelen) művet, de játéka teljességgel a felszínen marad, s nem mozgat meg semmit abból, amit ,,lélek"-nek nevezhetnénk. Mondják, szerencsére, nem minden növendék ilyen. Az Utrechti Egyetem zenetudományi intézete egy csatornaparti kis franciás barokk palotában kapott helyet a kitűnő környezet egy ilyenfajta intézménynek. A tanszék meghatározott tematikák szerint általános zenetudományos képzést folytat. Az első évre felvételi vizsga nélkül, egyszerű jelentkezés alapján vesznek fel hallgatókat, átlagban mintegy hatvanat. Nem követelik meg előzetes zenei stúdiumok igazolását sem, azonban a legalább középfokú elméleti és gyakorlati zenei ismereteket már megszerzettnek tekintik, így persze a lemorzsolódás igen nagy, és azon sem lehet csodálkozni, ha a szándékok ellenére a hallgatók érdeklődése (informátorom szerint) gyakran a zenei felől a filológiai irányba fordul. Az intézeten belül kiemelt szerepet kap a régizene előadási hagyományának kutatása,oktatása. Az ezt a stúdiumot vezető Cees Vellekoop ugyan ma már főleg a középkori muzsikával foglalkozik, de korábbi munkáját máig folytatja A STIMU (De Stichting voor Muziekhistorische Uitvoeringspraktijk) nevű, a történeti zene előadási kérdéseivel foglalkozó alapítvány titkáraként, és szerkeszti annak negyedévenként megjelenő információs folyóiratát, a Stimulust. Az alapítvány kiadásában megjelenő, a régizene-előadás egy-egy részletkérdésének (vibrato, 1496—1750; francia és olasz stílus a zenében, 17/18. sz., díszítéstechnika, 1500—1800 stb.) korabeli és modern irodalmát lajstromozó bibliográfiák nagyobbik részét is ő állítja öszsze. Két jelentős, a házon belül működő „segéd-intézmény" hathatósan támogatja az oktató- és kutatómunkát. Kicsi, de gazdag, s számunkra elképzelhetetlenül sokrétű hangszer múzeum foglalja el a palota földszintjének egy termét. Történeti és Európán kívüli zeneszerszámok sorakoznak (gondosan katalogizálva) a tárlókban, s az ott tanuló diák számára kézzelfogható valósággá tesznek sok, számunkra legtöbbször lexikon-absztrakciónak megmaradó fogalmat. Az intézet könyvtára — a maga nemében alighanem valóban a legnagyobb Európában — nem elsősorban gazdag tartalmával nyűgözött le, noha az is imponáló, hanem avval, hogy utolsó kötetéig szabadpolcos rendszerű. Ez azt jelenti, hogy a kézikönyvet, kottát, folyóiratot, szakkönyveket egyaránt az olvasó emeli le a polcok katalógusból meghatározott helyéről, s az egyetlen kikötés, hogy használat után nem szabad — a keveredés elkerülése végett — saját kezűleg visszatennie. Valamennyi jelentősebb európai nyelv szakirodalmát, folyóiratait megtaláltam; hazánk persze — a nyelvi nehézségek miatt — szerényen van képviselve. Az intézményeknél szerzett benyomásaimat a holland modern zene centrumában, az amszterdami Van Gogh Múzeummal szemben levő Donemusnál